Akármilyen hihetetlen, de idén a várva-várt Rodosz visszautazás előtt ismét nagyon izgultam. Egy évig Magyarországon, és habár az emlékek nem, de az érzések megkoptak kissé. Az ember nagyon könnyen a szokások rabja lesz és hajlamos belesüppendi az ismerősbe, a megszokottba. Én ezt nem szerettem volna és tudtam mennem kell egyedül újra felfedezni, de félelmeim is velem voltak. Fura, ahogy az érzések húzzák ide-oda az embert…
2015 szeptember: sírva ülök a repülőn Budapest felé, ahogy távolodik és egyre kisebb lesz a távolban Rodosz szigete. Nem akartam elhagyni a szigetet, nem akartam Magyarországra visszamenni. És ez nem egy könnyen jött utazásos fellángolás volt, úgy éreztem kiszakad belőlem valami, ahogy el kellett jönnöm. Hogy miért?
Egyrészről 2 Rodoszon töltött hónap túl sok túlcsorduló, feldolgozatlan élménye szeretne valahogyan kitörni belőlem, de egyelőre könnyek formájában talál utat.
Másrészt pontosan megéltem azt az állapotot, amikor a repülő két földet érés között (némi technológiai bravúrra) és a Jóistenre bízva magát hasít a levegőben. A Jóisten tudta csak merre tartok éppen az életemben. Fogalmam sem volt mi jön most, mihez kezdek ha leszállunk.
Sokan Újévkor, vagy a születésnapjukon vetnek számot az előző évvel, én a Rodosztól Rodoszig tartó időszakot is egy nagyon fontos periódusnak tekintem. 2009 óta járok a szigetre és azóta minden évben más történeteket látok megelevenedni magam előtt, melynek némileg oka a folyamatosan változó külvilág, de szerencsére változó, kinyíló belső világom még inkább. A felszínről a mélybe tartó ön- és Rodoszismereti utazásaim során volt, hogy a minél tovább tartó tequila partyk, pulton táncolások, és a pultosfiúk felfedezése jelentette a legrendkívülibb élményt. Volt olyan is, amikor egy gyros pita, vagy egy frappé, a leghíresebb és “legbereklámozottabb” partszakaszok, látnivalók a turista tumultusban felejthetetlen komponensei voltak itt tartózkodásomnak. Hála Égnek nem értem be az évek során az ismétléssel. Rodoszból mindig valami más kellett, valami több! Meg akartam érteni a szigetet és magamat is. Úgy gondoltam, hogy van valami annak hátterében, ha minden rodoszi látogatásomról sírva, magamat vonszolva jövök haza. Mi vonz annyira? Mi hiányzik az életemből, amit itt megkapok és átélhetek? Így lett az utazásokból önismereti utazás is. Rodosz és Én – közös történetünk elválaszthatatlan szintézis. Erről az összeolvadásról fogtok tudni olvasni készülő könyvemben.
Most újra itt egy év elteltével legutóbbi, és 7 év elteltével első utazásom óta. És megint változott minden. Azt hiszem ebben az évben a legnagyobbat. A tengerparti zajos party- és turistaközpont után egy csendes, hegytetőn fekvő kicsike, barátságos görög faluban, KOSKINOU-ban találtam magam hétfő este. Tradicionális házikó a 15. századból, melynek falai az egykori várfal részei voltak – ez lesz az otthonom a következő hónapra. Zsalugáteres ablakok, színkavalkád, és édes, romantikus részletek, melyektől úgy érzem, az alkotóerő és inspiráció fészkében ülök.
Egy ideje álmodozom az utánozhatatlan színű, hangulatú és formavilágú piciny görög szigetek eldugott, romantikus hagyományőrző házikóiról nagy belső terekkel, baldachinos hatalmas fából faragott, kékre festett ágyakkal, kézzel festett tányérokkal, zsalugáterekkel. És kedden pont egy ilyen csodában ébredtem. A veranda egy mély völgyre néz olíva fákkal, a Nap szemben Filerimos távoli hegye mögött tűnik el – ilyenkor látható a hatalmas kereszt alakú kilátó is. Majd felváltják őt a szikrázó csillagok, a ragyogó Hold. A szomszédos utcák szőlővel befuttatott, apró kavicsokkal kirakott, hűvös titokzatos ösvények. A természet közelségét mindig is igénylő és nagyra tartó görögök ebben a faluban is megszámlálhatatlan levendulabokorral, jázminfákkal, bazsalikombokrokkal, banánfával, fügefával, citromfával, narancsfával, gránátalmafával népesítették be e kicsiny falu udvarait.
A ház, amelyben lakom, egy általam rengeteget fényképezett és csodált görög ház. Mindig álmodozva, ábrándozva haladtam el mellette, hogy talán majd egyszer megláthatom belülről. Indulás előtt 3 nappal még nem volt szállásom, egyáltalán az egész utazás bizonytalannak tűnt. Teljesen váratlanul kaptam egy kontaktot (Timoleon Skordilis) itt Koskinou-ban, akinek a szintén tradicionális Villa Castro nevezetű házát szerettem volna kibérelni. Váratlanul utolsó pillanatban Tim cserélt és megkaptam a kulcsot ahhoz, a házhoz, amelyről évek óta álmodozom! 31-es számú ház, mely a születési dátumom, szerencseszámom. Mielőtt jöttem volna álmodtam a házról, éreztem, hogy oda tartok valahogyan.

 

 

 

 

Friss gyümölcs és melekouni fogadott (és egy üveg bor a hűtőben)

 

 

 

Van egy cicám is 😉

 

Kilátás a völgyre a verandámról

 

A háttérben a régi várfal

 

 

 

 

De belegondolva egy írónak, egy alkotó, kreatív embernek pontosan egy ilyen helyen kell lennie! Azzal, hogy végre vállaltam magam, a saját utamat, már nem kell méltatlan, tőlem idegen körülmények között léteznem. Érzem, hogy jó helyen vagyok, mert pont olyan helyen vagyok, ahol lenni szeretnék. Egyre több olyan ember vesz körül, akiknek nem csak én adok magamból, hanem ugyanakkor én is kapok. Akikkel emeljük egymást, nem pedig süllyedünk. A maradék időben pedig 2 találkozás közti csendben pedig egyedül vagyok. Alkotok, figyelem magam, próbálok engem támogató szokásokat bevinni az életembe, melyek segítenek olyanná válni, amilyen lenni szeretnék.

Nagyon hálás vagyok magamnak, hogy vállaltam egy éve, hogy otthagytam a munkahelyemet, ahová minden nap őszinte elkeseredéssel jártam be az utolsó 3 évben.

Hálás vagyok, hogy van egy társam, aki támogat MINDENBEN, és az elmúlt év legnehezebb pillanataiban is mellettem volt és emelt, pedig néha nagyon süllyedtem. Nehéz volt. Hálás vagyok neki, hogy a segítségével elindulhatott az Ilios art, hogy olyan dolgokba foghattam, amelyek örömet okoznak és amelyek igazán Én vagyok.

Hálás vagyok azoknak az embereknek, akik jó szóval, bíztatással, őszinte érdeklődéssel, szeretettel közeledtek felém és a választott új utam felé az elmúlt 1 évben és annak ellenére, hogy sokat magamba zárkóztam nem sértődtek meg, hanem megértették mi történik velem és mellettem voltak. Lehet hogy nevetségesen hangzik, de köszönöm a Facebook lájkokat, megosztásokat. Ezek a dolgok egy nulláról induló vállalkozásnak hatalmas dolgok! Ha valaki próbált már ilyesmit tudja. Nektek nagyban köszönhető, hogy az induló vállalkozások nehézségei ellenére kitartok új utam mellett. KÖSZÖNÖM!

Anyagiakban, vagy “népszerűségben” mérhető sikerekről egyelőre nem tudok beszámolni, de érzem, hogy gyógyulok, testileg, lelkileg. Nem pusztán lélegzem, hanem úgy érzem elkezdtem a SAJÁT életemet ÉLNI. Igazabbak a dolgok körülöttem és már nem vágyódom messzire onnan el, ahol éppen vagyok, mert magammal jó lenni. 🙂

Ezért idén először nem úgy jöttem Rodoszra, hogy majd belehalok, hanem csak úgy jöttem, a hullámokra bízom magam. És szinte hihetetlen, hogy megint itt vagyok. Van egy titkos listám arról, mit szeretnék nagyon megnézni, felfedezni ebben az egy hónapban, de nem erőltetek semmit, mert itt Görögországban ez az egy amit nem lehet! Váratlan ismerősök, ismeretlenek lépnek az utadba, új és új ajtók nyílnak csodálatos terekbe vezetnek, soha nem tudod mi fog aznap történni veled. És én ezt majdnem elfelejtettem!

Ha szeretnétek tudni mi történik velem itt, milyen helyeken járok, mit eszem, kikkel találkozom, akkor iratkozzatok fel az Ilios art VIP listára, amin minden héten összefoglalót olvashattok az előző hetemről, melynek tartalma még számomra is titok! 😉  Kicsit talán jobban megismerhetitek Rodoszt… 🙂

Itt iratkozhatsz fel:
http://eepurl.com/b_OOQv

Gyertek Velem ezen a szépséges szigeten!

Filakia: Mariann