Month: November 2016

Yiannis Roussakis – a fotóművész, aki a lélek visszhangját keresi

Yiannis Roussakis a görög származású fotóművész Athénban született és tanult elméleti fizikát és távközlési gépészetet. Jelenleg Abu Dhabi-ban él és alkot, de az elmúlt 12 év alatt számtalan országban dolgozott fotográfusként a világban. Művészetének témái általában hétköznapi tárgyak, terek, pillanatok, melyeknek szürreális természetét igyekszik bemutatni arra utalva, hogy mindannyiunk személyes valósága egy-egy álomszerű világ. A Million Street névre hallgató képsorozat egy tradicionális emirátusi esemény, az évente megrendezésre kerülő 2015-ös teve szépségverseny és vásár különleges pillanatait örökíti meg. Az Al Dharfa Festival-on, mely egy ősi Bedouin tradíció újjáélesztése, tevekereskedők és farmerek állítják fel ideiglenes táboraikat a sivatagban. Pontos helyszíne Al Gharbia, mely az Abu Dhabi Emirátusok nyugati régiójában található közel a saudi arabia-i határhoz. Húsz napon keresztül az Öböl minden részéről érkező tevepásztorok és farmerek százai táboroznak a sivatag fő járásán végig, mely a Million Street névre hallgat. Mindezt azért, hogy a régió legjobb tevéivel üzleteljenek, versengjenek az árakért, és megünnepeljék győzelmüket.Roussakis legújabb fotósorozata most hazánkba érkezett. Az Art Moments művészeti fesztivál keretein belül látogatható ‘Million Streets’ elnevezésű kiállítása 2016 november 8-30-ig Pécsett a Zsolnay Kulturális Negyedben tekinthető meg. A tárlat megnyitója 2016. november 8-án 18 órakor …

Ősz – mit üzen a testnek és a léleknek?

Októberben tértem haza a görög nyárból, aminek nagy szerelmese vagyok. De pont egy olyan csodálatos időszakra érkeztem meg Magyarországra, amit szintén nem tudok szó nélkül hagyni. Az ősz átmenet a nyárból a télbe. Átsegít minket a melegből a hidegbe. A fényből a sötétségbe vezet. De még tele van színekkel, méghozzá meleget adó, energetizáló színekkel, mint a narancs, a barna, a tűzpiros ezernyi árnyalata. Az évkörön belül az őszben pont azok a színek jelennek meg a természetben, mint egy napon belül a naplemente alatt. A fény fogy, a sötét lassan teret nyer. Nem tudom ki fordít időt közületek arra, hogy tudatosan feltöltekezzen az őszben, és ennek az átmenetnek a segítségével felkészüljön az előttünk álló sötét, hideg, befelé forduló időszakra. Minden esetre ezzel az írással az a cél, hogy kontempláljunk egy kicsit ezen az évszakon. Mit üzen nekünk az ősz? Hogyan tudunk a természettel együttműködve, kontaktálva mi is változni és elfogadni, köszönteni az előttünk álló “sötét” időszakot? Sorra vettem néhány apróságot, amelyek nekem személy szerint is nagy örömet okoznak az őszben és tényleg segítenek átlépni lágyan a kifelé figyelésből a magunkkal levésbe. Tök Nemcsak …