Egy film, egy mini univerzum. Saját szimbolikával rendelkezik, beavat egy világba a karaktereken, sajátságos szimbólum és metafora rendszerén, érzelmi-logikai összefüggésein keresztül. Ha ez jól sikerül, akkor a film a hatása alá von és a kreált világ részesei leszünk valamilyen élő kapcsolódási pont miatt, amely köztünk és a film valamely eleme (történet, valamely karakter, téma) között alakul ki. Ha ez megtörténik, kapunk valamit a filmtől. Ha mást nem, egy pár percig tartó “meditatív” élményt, mialatt bevont, beszippantott, és eltávolított minket hétköznapi világunktól. De ettől többet is kaphatunk: amikor a hatása tovább tart a film időtartamánál, és órákkal, akár napokkal, hetekkel utána visszhangzik bennünk a film. Kérdéseket vet fel, melyeket megválaszolunk magunkban, vagy további kérdések felé visz, esetleg látásmódot tágít, változtat bennünk, vagy megkérdőjelezünk utána bizonyos dolgokat. Röviden: gazdagabb lesz saját világunk általa, mert új, ismeretlen húrokat pendít meg bennünk. A La La Land nekem egy ilyen film volt. A La La Land bekerült a végtelen ismétlésszámmal megtekinthető filmek csoportjába. Még egyelőre csak egyszer láttam, de alig várom, hogy megnézzem még sokszor-sokszor, hogy átélhessem újra és újra Damien Chazelle rendező mestermunkáját. …