Blog HU, inspiráció
Leave a Comment

LA LA LAND – "a bolondoknak, akik álmodnak…"

Egy film, egy mini univerzum. Saját szimbolikával rendelkezik, beavat egy világba a karaktereken, sajátságos szimbólum és metafora rendszerén, érzelmi-logikai összefüggésein keresztül. Ha ez jól sikerül, akkor a film a hatása alá von és a kreált világ részesei leszünk valamilyen élő kapcsolódási pont miatt, amely köztünk és a film valamely eleme (történet, valamely karakter, téma) között alakul ki. Ha ez megtörténik, kapunk valamit a filmtől. Ha mást nem, egy pár percig tartó “meditatív” élményt, mialatt bevont, beszippantott, és eltávolított minket hétköznapi világunktól. De ettől többet is kaphatunk: amikor a hatása tovább tart a film időtartamánál, és órákkal, akár napokkal, hetekkel utána visszhangzik bennünk a film. Kérdéseket vet fel, melyeket megválaszolunk magunkban, vagy további kérdések felé visz, esetleg látásmódot tágít, változtat bennünk, vagy megkérdőjelezünk utána bizonyos dolgokat. Röviden: gazdagabb lesz saját világunk általa, mert új, ismeretlen húrokat pendít meg bennünk. A La La Land nekem egy ilyen film volt.

 

Az Eat, Pray, Love és a Corelli kapitány mandolinja mellé nálam a La La Land bekerült a végtelen ismétlésszámmal megtekinthető filmek csoportjába, ott is a döntetlen első helyre a másik két filmmel holt versenyben. Még egyelőre csak egyszer láttam, de alig várom, hogy megnézzem még sokszor-sokszor, hogy átélhessem újra és újra Damien Chazelle rendező mestermunkáját.
Ez egy olyan film, mely után még beszélni sem tudtam egy ideig (magáról a filmről), egyszerűen nem szerettem volna szavakkal elcsépelni, ledegradálni azt a hirtelen kapott euforikus élményt, varázslatos, de ugyanakkor nagyon is valóságos világot, mini univerzumot, amibe a mozivászon előtt bepillanthattam. Azt hiszem a rendező is helyenként kevésnek találta a szavakat ehhez a történethez, így a musical műfajhoz nyúlt és valami egészen elképesztően rendkívülit alkotott. Szerintem. Persze olvashatsz a neten indulatos negatív kritikát is a filmről, de hát nincs mit tenni véleményszabadság van és nincs olyan szeglete a Földnek, ahol valaki ne érezné szükségességét a fikázásnak valamilyen alkotás kapcsán.

Az előzetesek alapján a nézőben a következő prekoncepciók alakulhatnak ki, melyek mindenképpen megdőlnek miután megnézted a filmet: például az, hogy “Úristen ez egy musical, jajj ne!” Vagy az, hogy “egy újabb csöpögős klasszikus holywood-i szerelmi sztori, jajj ne!”

Aki a musical műfajától fél, az egy pillanatig se aggódjon és nézze meg a filmet, mert valami egészen forradalmi dolgot fog látni, ami egyáltalán nem hasonlít a köztudatban élő “musical” fogalmához. Aki pedig azt hiszi, hogy egy kiszámítható, bájos, de unalmas, holywoodi allűrökkel túlcsicsázott szerelmi sztorit fog látni klasszikus hepienddel, az is merőben téved! Nem várt jelenetek, a klisék teljes mellőzése – erre számíthatunk!

Ami viszont beigazolódik az előzetesek alapján: gyönyörű képek, és egy rendkívüli, szinte megfoghatatlanul illékony varázslatos miliő lengi körül az egész filmet, ami sejtet valamilyen megfejthetetlen bűverőt a szereplők és az egész történet körül. Én hasonlót Woody Alan Éjfélkor Párizsban című filmjénél tapasztaltam, ahol a színek és fények használata a filmben gyönyörű metaforákkal mesebeli hellyé varázsolja a fények városát. Ezt tette Damien Chazelle is Los Angeles-szel.
A várakozásoknak teljes mértékben eleget tesz Emma Stone és Ryan Gosling már többször bizonyított képernyőn megjelenő kémiája is. Ezúttal is elbűvölnek, magukkal ragadnak együtt és külön-külön is.

A történet – a film dilemmái

A történet egy feltörekvő színésznőről Miáról (Emma Stone) és egy kissé frusztrált jazz zongoristáról Sebről (Ryan Gosling) szól, akik épp akkor találkoznak, és esnek szerelembe egymással, amikor mindketten álmaik megvalósításáért küzdenek, illetve azzal, hogy ezeket az álmokat összeegyeztessék saját jelenlegi valóságukkal.

Persze ez az alaphelyzet önmagában még nem is lenne olyan rendkívüli, inkább az, ahogyan ebben a szituációban a két szereplő a keletkező dilemmákhoz, problémákhoz, válságokhoz viszonyul, és ahogyan ezek mentén karakterük megugorja a szükséges fejlődési szintet, metamorfózison megy át a végkifejletthez és egy lehetséges megoldáshoz. A rendező több dilemmát állít párhuzamba zseniális karakterformálással és a képi nyelvvel.

“Szerettem volna megmutatni hogyan lehetséges az életet és a művészetet, az álmokat és a valóságot balanszírozni” – nyilatkozza a rendező. És nem pusztán az egyén életében megjelenő valóság-álom párokat dolgozza fel, hanem bepillantást enged abba, hogyan működhet egy kapcsolatban egyensúlyt teremteni az álmaink és a szerelem között. Lehet egyáltalán? Mi a kapcsolat szerepe az egyéni sorson belül? És ugyanez visszafele: hogyan befolyásolják álmaink kapcsolatunk alakulását?

Damien Chazelle – a rendező / Forrás: wikipedia

“Mindketten egyformán táplálták egymás álmait, és valójában csak egymáson keresztül képesek elérni ezeket az álmokat.” A szereplőknek döntéseket kell hozniuk az álmaikért és döntéseket kell hozniuk a kapcsolatukért. Művészet versus szerelem. Mindannyian azt szeretnénk, ha ezek a döntések passzolnának, és nem kereszteznék egymást, de néha ez nem így történik és ezek a választások ráadásul sokszor összekavarodnak és az egyik döntés olyan hatással van a másikra, melyet nem vártunk volna. Néha maga a választás sem egyértelmű. Például Mia arra ösztökéli Sebet, hogy lépjen ki a határai mögül, majd rájön, hogy az ő keretei adják az ő karakterét és teszik őt különlegessé.” /Damien Chazelle/

És az életben vajon van olyan, hogy mégis mindent megkaphatunk? Szerelmet és önmegvalósítást egyszerre? Vagy a művészeknek mindig fel kell áldozniuk valamit, ha sikeresek akarnak lenni?

Emma Stone – aki sokak szerint Oscar-esélyes a filmben nyújtott alakítása miatt – így nyilatkozik a filmről:

“A történet végkifejlettét nem tartom feltétlenül szomorúnak. Keserédesnek tartom a történet ívét, de ugyanakkor nagyon valóságosnak. Az életben nem válik valóra minden. Nem pontosan úgy történnek a dolgok, ahogyan elképzeled. Ez az, ami teljesen kiakaszt engem a közösségi médiában, amikor az emberek azt sugallják: ‘Ez a legkirályabb élet a világon! Ennél boldogabb nem is lehetnék!’ Ilyenkor kedved lenne azt mondani: ‘Fejezd már be ezt a hazugságot!‘ Nem jön össze az életben mindig minden. Egyszerűen nem. Még akkor sem, amikor a vágyott álmod valóra válik, még akkor sem minden tökéletes… A végén Seb és Mia mindketten egyszerűen csak másként boldogok, mint ahogyan azt remélték, vagy várták. És ez szívbemarkoló. Hiszen az életben a legszívbemarkolóbb dolgok néha a legigazabb dolgok.”

Emma Stone / Fotó: Gage Skidmore / Forrás: wikipedia

A musical műfaji szerepe a filmben

A La La Landben megteremtett varázslatos Los Angeles-t egy igéző álomvárossá formálták az ötvenes évek musical-világát idéző fények, jelmezek, megsokszorozva hatásukat a filmben fellelhető musical-elemekkel. De nem csak magát a város atmoszféráját tette álomszerűvé a rendező, hanem ennek a színes-különleges zenés műfajnak más szerepe is volt a filmben. A rendező célja a zenét, vagy táncot használó jelenetekkel az álmok és a valóság kontrasztos világának megjelenítése is volt.

A musical műfaj lehetővé teszi, hogy az álmokat és a fantáziát arra használjuk, hogy segítségükkel választ adjunk a valóságra és jobban megfogalmazzuk milyen szerelembe esni, összetörni, álmodni valamiről, követni egy álmot, hogy milyen érzés embernek lenni. A zenés és táncos jelenetek mélyítik a karakterek megismerését úgy, ahogyan azt egy film önmagában nem tudná. A musicalekben megtalálhatjuk azt a gyönyörű műfaji kifejezésformát, hiszen a dalok olyan belső, mély érzéseket fejeznek ki, melyeket máshogyan nem lehetne.” /Damien Chazelle/

Klasszikusok versus forradalmárok

A filmben nem csak szerelem és művészet, vagy az álmok és a valóság ellentétes erői próbálnak egymással dűlőre jutni, hanem a múlt megőrzése és a modernitás közti egyensúlyt is megkísérli megkeresni a rendező, melynek elérése során saját karakterei is vívódnak.

A művészet (a múlt) megőrzésére irányuló ösztön szemben annak forradalmasítására való törekvéssel különösen két karakter között jelenik meg. Seb a tradicionális jazz zongorista, akinek szinte hisztérikus a kötődése a nagy klasszikusok felé, szemben John Legend által megformált karakterrel, aki azzal érvel, hogy a jazz olyan műfaj, amelyet úttörő radikálisok alkottak meg. Számára a múlthoz való ragaszkodás pont, hogy elárulja a jazz újító szellemiségét.

John Legend / Forrás: wikipedia

“A film próbál előhívni a múltból olyan elemeket, amelyek már eltűntek, de én úgy érzem nem szabad hagyni, hogy elvesszenek. De ugyanakkor valójában a fő cél az volt, hogy megpróbáljuk modernizálni ezeket az elemeket. Nagyon fontos volt számomra, hogy a filmet ne egy adott periódussal rokonítsák, hanem hogy egy modern energia mozgassa. A modern kornak sok olyan eszköze van a filmezésben, melyet az ötvenes években nem tudtak még alkalmazni és a modern kornak az elvárásai is mások, mint anno. Nagyon szórakoztató volt bizonyos metaforákat alkalmazni az ötvenes évek musical-jeiből és ezeket elhelyezni egy modern városban és modern technológiával filmezni.” – mondja a rendező.A La La Land, mint musical valahogyan szintén Seb és Keith két ellentétes nézete között helyezkedik el: visszatérés a régi hollywoodi aranykorhoz a hang- és tér elemek fantáziavilágával, a város neonfényeinek montázsaival, míg egy romantikus szerelem kibontakozása tárul elénk nagyon is modern pulzálásával. A rendező erről így nyilatkozik:

“A filmet nézve időnként nem tudjuk eldönteni milyen érában vagyunk is pontosan, aztán megcsörren az iPhone és leránt a jelen korba. Emlékeztet, hogy minden, amit látunk az naprakész történet. Álmodni minden korban lehetséges…” – Damien Chazelle

“Alapvetően a musical-ektől a mozivásznon nem elvárás, hogy teljes mértékben a valóságos életre reflektáljanak. A musical-ek általában megkívánják a szkepticizmus felfüggesztését. De ez mára már kiment a divatból. Végső soron szerettem volna mindent nagyon emberi léptékűnek megmutatni a filmben. Nem szerettem volna, ha a zeneszámok előadásában a technikai bravúr győzedelmeskedett volna. Ezért akartam színészeket, nem pedig profi táncosokat vagy énekeseket. Szerettem volna, ha mindezt ők színészként közelítik meg, hiszen minden a karakterből ered, illetve az egyéni kifejezésmódból. Soha nem szabad a technikai elemeknek túlnőni a karaktereken, vagy a történeten.” – Damien Chazelle

Ryan Gosling / Forrás: wikipedia

“Szerettük volna, ha ez a film nem pusztán musical-ként működik. Fontos volt a film-jelleg, hogy elérhető, hétköznapi, hihető karaktereket formáljunk meg és ne legyen túlzott színpadias jellege a filmnek, ne billenjen át a színészi játék a színpadias stílus felé. Ez kihívás elé helyezett minket, hiszen egyik pillanatban a szereplők még a csillagok között repkednek, a következő pillanatban földet érnek és folytatják hétköznapi beszélgetésüket.”Ezt Ryan Gosling is megfogalmazza egyik interjújában:

És ez maximálisan sikerült is. Emma Stone természetessége, sztár allűröktől mentes stílusa és lazasága miatt bármely hétköznapi lány tud azonosulni az ő történetével. Nincs műszája, műmelle, műhaja (stb.) és a filmben viselt jelmezei is hangsúlyozzák ezt a visszafogott, finom, de nagyon nőies, bájos személyiséget. Jó ilyesmit látni a filmvásznon.
Az ő karakterének csúcspontja a filmben talán az a jelenet, amikor az utolsó színészi meghallgatásán elénekel egy dalt. A filmben feltűnt korábbi jelmezeivel szemben itt semmi rikító színt nem visel, melyek a régi hollywood-i filmekre reflektálnak.

És itt már annyira bevont minket a rendező sajátos szimbólumrendszerébe, hogy nem is kell, hogy bármi más eszközt alkalmazzon egy szál éneken kívül. Katartikus és hidegrázós jelenet. Egy kicsit azt is láttatja, hogy amikor ott az idő, és jelen van az őszinteség, akkor “egy szál dal” is elég, egyáltalán nem kell többnek látszanunk annál, akik vagyunk.”Ez egy olyan pillanat, amikor az ő karaktere önazonossá válik végül. A korábbi meghallgatásokon és jelenetekben túl sok időt töltött azzal, hogy megtalálja ki is ő valójában, vagy csak nem önmagát adta anélkül hogy észrevette volna. Ez az a pillanat, amikor minden tapasztalása lecsapódik egyetlen ötletben. A szoba elsötétül és minden egy reflektorfénnyé olvad össze, mely valakinek a saját útját jelképezi. Van egy határozott egyszerűsége és egy nagyon természetes textúrája ennek a pillanatnak.” /Damien Chazelle/

Ryan Gosling pedig olyan szereplőt formál meg, akinek külső megjelenése előtt jóval hangsúlyosabbak belső lelki folyamatai, pedig tudjuk, hogy nem csúnya 😉 de mégis azzal vagyunk elfoglalva, hogy mi zajlik benne lelki szinten. Ryan a koreográfiák és az énekek tanulása mellett megtanult zongorázni is a film kedvéért. Minden jelenet, melyben zongorázik, az az ő zenei játéka.

Ryan Gosling és Justin Hurwitz, a film zeneszerzője / forrás: wikipedia

Elmondása alapján nagyon örült ennek a kihívásnak, mert gyermekkora óta szeretett volna megtanulni zongorázni. Egyedül John Legend előtt érezte magát kicsit zavarban, amin enyhített az, hogy a rendező rá gitáros szerepet osztott, ami miatt neki pedig meg kellett tanulnia gitározni, amely újdonság volt számára.

SZENVEDÉLY

A fent felsorakoztatott ellentétek mellett egy nagy elementáris erő kíséri végig a film minden egyes képkockáját: a SZENVEDÉLY. Egyrészről az az érezhető szenvedély, mellyel a rendező és a szereplők, a stáb ehhez a produkcióhoz nyúlt. Másrészt a szereplőkben megjelenő szenvedélyesség a szerelem, az álmaik, és a művészet iránt. Van bennük egy mély szenvedélyesség magához az élethez. Ezt az erőt szinte megfoghatóvá teszik azok az a jelenetek, amikor Mia és Seb egymásnak mesélnek a színészetről, vagy a jazz-ről, álmaikról, és arról a húzóerőről, ami álmaik mögött nem hagyja nyugodni őket a kudarcok ellenére sem. A bennük megszülető lángolásról, valamiről, amiért élnek-halnak. És ez a valami néha erősebb a szerelemnél is. Álmaink és szenvedélyünk nem egyforma, és ezért nem létezik két egyforma út a sikerhez. Az úton, amin jársz bőven elég, ha amit csinálsz őszinte és igaz. (John Legend karaktere újító, míg Ryan Gosling karaktere múltba révedő, de ez nem azt jelenti hogy valamelyikük nem lesz sikeres csak azért mert mást képviselnek, hisz mindketten szenvedélyesek)
És miért ennyire titkos recept az élethez a szenvedély? A válasz elhangzik a filmben Emma Stone karakterének szájából…

Ajánlom ezt a filmet MINDENKINEK, de elsősorban a “bolondoknak, akik álmodnak”!*

 

_______________________________________________________________

! A cikk megírása után 2017. február 27-én rendezték a 89. Oscar díjkiosztó gálát, ahol a La la land a következő díjakat vehette át:

Oscar-díj (2017) – Legjobb női alakítás: Emma Stone
Oscar-díj (2017) – Legjobb látványtervezés
Oscar-díj (2017) – Legjobb betétdal
Oscar-díj (2017) – Legjobb rendező: Damien Chazelle
Oscar-díj (2017) – Legjobb operatőr: Linus Sandgren
Oscar-díj (2017) – Legjobb filmzene: Justin Hurwitz

_______________________________________________________________
*Emma Stone karaktere Mia ezt a sort énekli a filmben – “for the fools who dream…”

Források:
itt, itt, itt, itt

Advertisements
This entry was posted in: Blog HU, inspiráció
Tagged with: ,

by

Hungarian woman passionate about writing and photography as an expression, researching for authentic people, powerful stories of humans, cultures, rituals, Nature’s wisdom. Selfmade writer, traveller, anthropology researcher, creative. ~~~ Főként az írás és a fotó nyelvén közlő önálló utat kijáró alkotó embernek, kutatónak, kreatívnak tartom magam. Folyamatos inspirációm a különböző kultúrák, emberi sorsok és motivációk mélyebb szinten történő megismerése és megértése, valamint saját magam felfedezése, egy belső-külső tudatosság és az önazonosság fokozása.

Szólj hozzá Te is! / Tell us your opinion!

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.