Korábban a görög húsvét kapcsán már írtam pár gondolatot az apokries-ről, azaz a görögök három hétig tartó, a nagyböjtöt megelőző karneváli időszakáról. Ezúttal szeretném a karnevál szokásait, eredetét nagyító alá venni, már csak azért is, mert a 2017-es apokries kellős közepén vagyunk. Ma, február 16-án csütörtökön van az egyik legkiemelkedőbb ünnepe ennek a három hétnek, a ‘tsiknopempti’, amikor egész Görögországban grillezett húsok illata száll a levegőben. Nézzünk a mélyére, hogy egyáltalán mit ünnepelnek három hétig a görögök, miért és hogyan?

 

Mi az az apokries?

Az ortodox húsvét nagyhetének rituál-sorozatát egy 6 hetes böjti időszak előzi meg. Ez a böjt egyrészről az állati és állati eredetű ételekről való lemondást jelenti, mely a test és lélek tisztítását hivatott szolgálni. Ez a fajta böjt tisztítja a testet és lecsitítja az elmét, mely segítség lehet a további böjti előírások betartásához. Tilos ugyanis a böjt teljes 7 hete alatt a test bárminemű örömszerzésének céljából végzett tevékenység. Igen, ide tartozik a szexuális érintkezés (bár fogalmam sincs ki tartja ezt be manapság), az alkoholfogyasztás, a tánc és ünneplés is. Ez alatt az idő alatt nem tartanak esküvőket, összejöveteleket, fesztiválokat, nem járnak el szórakozni sem.
Ha valaki egy kicsit is ismeri a görögöket tudja, hogy ez részükről igen nagy áldozat, ugyanis imádják a társasági összejöveteleket, azokon imádnak mulatni, táncolni, énekelni korosztálytól függetlenül. És hát minden napban találnak valamit, ami ily módon megünnepelhető.
A görögök ezért a Nagyhétre felkészítő csendes, befelé forduló böjti időszakra is külön felkészülnek, méghozzá a 3 hétig tartó apokries (=karnevál) keretein belül, ahol különféle módokon kitombolhatják magukat.

Az ókori Dionüszosz ünnepek pogány tradícióinak leszármazottja Görögországban szokásokkal, rítusokkal övezett időszak, melynek gyökerei régi időkhöz nyúlnak vissza. A karnevál (vagy ahogyan mi nevezzük: farsang) időszaka nem pusztán egy többhetes fesztivál, mely jelzi a Húsvét közeledtét, hanem egyúttal a tavasznak, az újjáéledő természetnek is a hírnöke.

Dionüszosz öröksége

Páran azért vitatják, hogy ennyire régről való lenne az apokries hagyománya, vagy azt, hogy pogány gyökerű ünnep lenne, de ha megnézzük Dionüszosz kultuszának elemeit az ókori görög birodalomban kicsit jobban, akkor elég sok kísérteties hasonlóságot figyelhetünk meg a mai ünnep és a régi kultusz ünnepei között. Cey-Bert Róbert fantasztikus munkája volt (A bor vallása c. könyv) ebben a témában a legnagyobb segítségem.

Dionüszosz kivételes istenségnek számított az ókori görög birodalomban. Az ő népszerűségi indexe volt a legnagyobb az Olümposz istenei között. Ennek ékes bizonyítéka, hogy ő eredetileg nem is tartozott a 12 főisten közé, de híveinek nagy száma és mitológiai jelentősége odaemelte őt, így Hestia, a Tűzhely istenasszonya átadta neki helyét az Olümposzon. Vallástörténeti kutatások bizonyítják, hogy a bor spirituális, természetfölötti mivoltának titkát őrző isten alakja, még a történelem előtti időkhöz kötődik. Bizonyos törzsek a természet újjászületését és a tavasz transzformáló erejét már közel 10 000 évvel ezelőtt tisztelték az isteni Ősanya borostyánnak koszorúzott fiának személyében.

És hogy a görögöknél miért volt ennyire népszerű?

Legendái:

• erősítették a közösségi szellemet
• reményt adott a nincsteleneknek és az elkeseredetteknek
• bátorságot adott a félénkeknek
• afrodiziákumot adott a szeretőknek
• vidámságot nyújtott a szomorúaknak

 

 

Dionüszosz ünnepek

Az ókori görög világ legnagyobb ünnepei voltak ezek, melyeket télen és a tavasz közeledtével tartottak.

Megtermékenyítő ünnep – az ókorban úgy tartották, hogy télen Dionüszosz a föld alatt tartózkodik, hogy előkészítse a tavaszi megtermékenyítő újjászületést. Ezért január elején a kis falvakban a megtermékenyítés jelképét, egy borostyánnal díszített, fából faragott óriás hímvesszőt állítottak fel a falu közepére, mely körül táncokat jártak, ettek, ittak.

Zarándoklat a delphi-i szentélyhez – kétévente télen decembertől február végéig a delphi-i Apolló szentély Dionüszosz szentélyévé vált, ahol Dionüszosz papnői jósoltak és végezték a szertartásokat. Éjszakánként a bortól önkívületi állapotban táncoltak kérve Dionüszoszt, hogy hozza el a tavaszt, az újjáéledést a természetben. Azok az asszonyok, akik tehették, ilyenkor ide zarándokoltak. (valahol ezzel tudok is azonosulni, néha úgy érzem egy jól beborozott, áttáncolt éjszaka kicsit átlendítene a februári szürkeségen…)

Eoni ünnepség – a január végi, február elejei ünnepség központi motívuma itt is a fallosz volt. Díszített fallosz szobrokat vittek az áldozatbemutatás helyszínére, ahol kecske és szarvasmarha áldozatokat mutattak be Dionüszosz tiszteletére. Így csalogatták őt elő az áldozati ételekkel, melyeket aztán elfogyasztottak, majd borivászat közepette hatalmas orgiákban törtek ki Dionüszosz tisztelői. Ez nem csak egy spontán elharapódzott buli volt, hanem a földalatti istenségek, azaz az “alvilág” tudatos megszólítása szintén az újjászületés erőinek felkorbácsolása érdekében. Másnap (kijózanodva) dicső himnuszokat énekeltek szeretett istenükről, melyből később a drámai költészet kiforrta magát.

A háromnapos virágünnep – ez a február végi ünnep a halál misztériumára épült, melyben ott volt a természet halála – és tavaszi feltámadása, valamint az ember halála – és újjászületése szimbolikusan gyönyörűen összekötve a bor átváltozásmisztériumával. Az első napon az új borért, a jó borért fohászkodtak Dionüszoszhoz virágkoszorúban evés-ivás, öröm, vígasság közepette. A második napon a halottakra emlékeztek, bort ajánlottak fel, melyért cserébe áldást kértek a meghalt hozzátartozók túlvilági boldogságára és a közösségre (hiszen ne feledkezzünk meg azokról sem, akik élnek). Ezután Dionüszosz megtermékenyítő energiáját hívták a helyi legszebb szűzlány és Athén vezetője közötti szeretkezési szertartás során. Úgy tartották, hogy ennek az ünnepnek a harmadik napján a halottak szellemei visszajönnek a túlvilágról, mi több magukkal hozzák a földalatti világ isteneit is, akiknek üstökben gabonából főzött kását ajánlottak fel és segítségüket kérték a bő termésben (valamit valamiért). Ez volt az egyetlen alkalom, amikor a görögök nem sütötték, hanem főzték az áldozati ételt. “A főzés szimbolikáján keresztül az élet, a halál, az újjászületés, a földi, a földalatti és az égi világ harmonikus összetartozását igyekeztek kidomborítani.” /Cey-Bert Róbert Gyula/

A Nagy Dionysia – ezt az ünnepet márciusban tartották főként a városokban, de azok közül is az athéni ünnepség volt a leglátványosabb és a legjelentősebb, hiszen ezen ünnepségek alkalmával született meg a dráma, a tragédia, és a komédia színházi játéka. Ekkor Dionüszosz életének legendáit az egész görög birodalom területén előadták a legkülönbözőbb formákban természetesen hús-áldozat (bika) bemutatást követő óriási lakomák kíséretében. Az előadók, vagy színészek itt a saját személyiségüket levetkőzték, és egyé váltak az eljátszott szerepekkel. Ez újdonság volt és gondoljunk csak bele, pont ebben a tél végi időszakban forrta ki magát ez a “jelmezes” játék. Talán a farsang – mint más szerepekkel való azonosulás – mivolta valahol itt van elrejtve. Ezek az ünnepek mind valahol az “alsó-világgal” foglalkoznak. Fizikailag is a földben, a föld alatt lévő erőkkel, és energetikailag pedig az emberi testben az alsó csakrákkal (ezek azok az energiaközpontok, melyek a halál, az ösztönök, a vágyak, az állatias oldalunk, a szexualitás erejének, a szerepjátékoknak, és saját árnyoldalainknak a területe). De még mielőtt Dionüszoszt és az ő kultuszát nagyon negatív fényben tüntetném fel előttetek, kik most botránkoztok, fontos hangsúlyozni, hogy ő kifejezetten a harmónia értékét hirdeti. Erről mesél Euripidész Bacchánsnők című drámája is, melyet Athénban ie. 404-ben mutattak be a Nagy Dionysia ünnepén, mely azt üzeni nekünk: “aki túloz a borral és nem követi a harmónia értékét, azt Dionüszosz halálos részegséggel bünteti” /Cey-Bert Róbert Gyula/

Ha próbáljuk kicsit értelmezni így 2500 év távlatból a fenti ünnepeket, illetve ezt a késő téli, kora tavaszi Dionüszosz kultuszt, akkor egy valami nagyon szembeötlik – legalábbis nekem: az ókori ember nem félt az “alvilági” erőktől, a szellemektől, a haláltól, (vagy saját árnyékszemélyiségüktől, a bennük lévő ösztönök megélésétől) sőt áldozatbemutatással adóztak feléjük. Nem elijeszteni akarták őket, hanem tisztelték ezeket az erőket, elismerték létjogosultságukat és jelenlétüknek fontosságát az ÉLET körforgásában, melynek elengedhetetlen része a HALÁL és a SÖTÉTSÉG.
Mivel ezekhez az “értékekhez” kapcsolódik maga az apokries is a maga őrült és tomboló mivoltával, számomra nincs kérdés 2500 év elteltével sem a közös pontokban. De döntsétek el ezt Ti magatok azzal, hogy jobban megismeritek az apokries jelenkori szokásait.

Apokries ma – a karneváli időszak

Jelenünkben a késő téli görög karnevál már egy ortodox kultúrkörrel és vallással átitatott ünnepi időszak. Igen, időszak. A görögöknél ugyanis nem annyira jellemzőek az egynapos ünnepek (főleg ha étkezéssel, tánccal is párosul), egyszerűen szeretik elnyújtani az örömöket.

Az apokries egész időtartamára jellemző , hogy az emberek egymást látogatják, együtt énekelnek, tréfálkoznak, vicceket mesélnek. Az álszentséget és a finomkodást félre teszik a tréfa kedvéért. Lufikkal, zászlókkal dekorálják az utcákat és nem ritka, hogy kapsz egy adag konfettit az arcodba… Az öröm és ünneplés ideje ez, amikor nem csak a gyerekek, de a felnőttek is jelmezt húznak. Néhány helyen az idős hölgyek letakarják, vagy korommal festik be arcukat, hogy a kisebbeket ijesztgessék. Itt meg kell, hogy jegyezzem, én a görögöknél végtelenül tisztelem azt a gyermeki játékosságot, amit életük végéig képesek táplálni magukban. Fontosnak tartom, hogy igenis egy idős asszony is képes legyen viccelődni, beállni a játékba és ők ezt csinálják! Hiszen: “Akit az istenek szeretnek, örökre megtartják gyereknek.” /Heltai Jenő/

A karnevál minden évben a húshagyó hétfő (azaz a nagyböjt – görögül ‘sarakosti’ – első napja) előtti 3 hetet öleli fel.

Az első hét a ‘protofoni’, mely a karneváli szezon kezdetét hirdeti. Sok helyen már ekkor elkezdődnek a jelmezes tréfák, összejövetelek. Itt még nincsen különösebb megkötés az ételekre vonatkozóan.

A második hetet ‘kreatini’-nek hívják. Nevében is benne van, hogy ez a hét a húsról szól (kreas = hús). Ugyanis ez az utolsó hét, amikor a nagyböjt előtt húst ehetnek az ortodoxok.

Ennek a hétnek pont a közepére (csütörtökre) esik az igazán népszerű húsevő nap a ‘tsiknopempti’. A görög kifejezés szó szerinti fordításban “grillfüstös csütörtököt” jelent. A húsimádó görögök kedvenc ünnepe ez. Ezen a napon minden évben a helyiek által felállított kültéri grillrácsok az egész országban a hús illatának füstjét árasztják, mellyel megtelik a levegő. A háztartásokban, tavernákban, kafeniókban, éttermekben hagyomány szerint a legkülönbözőbb féle módokon előkészített húsokat grilleznek, melyek legmegfelelőbb kísérője egy-egy pohárka vörösbor. Legtöbbször élőzenével (buzuki, gitár, ének) kísért vacsorák ezek és asztalt érdemes jó előre foglalni.

Legjellemzőbb ételek ilyenkor:

• exohiko: hús paradicsommal, fűszerekkel, graviera sajttal batyuban sütve

• kokoretsi: bárány máj, vese, tüdő belekkel összetekerve ropogósra sütve

• kontosouvli: készülhet bárány, disznó, vagy csirkehús nyársra húzott fűszeres szeleteiből, időnként paradicsomot és paprikát is adnak hozzá

• loukanika: kolbász, mely teljesen másjellegű, mint a német, vagy osztrák (vagy akár a hazai) kolbászok. Disznó, vagy marhahúsból készül általában póréhagyma, fokhagyma, paprika fűszer hozzáadásával, melyet a grillen sütnek meg.

A kreatini hetében szombaton (idén február 18-án) van az úgynevezett ‘psihosavato‘, mely magyarra fordítva ‘minden lélek napja’. Ekkor a halottakra emlékeznek a családtagok és a templomi szertartáson egy nagyon különleges magvakkal, fűszerekkel gazdagított, megfőzött búzakását ajánlanak fel elhunyt szeretteik lelkéért. A ‘koliva‘ nem pusztán tartalmilag nagyon gazdag (hisz benne van minden, ami már a régi időkben is drága és értékes volt), hanem önmagában művészi alkotás. Tavaly decemberben Rodosz szigetén volt szerencsém megnézni hogyan is készül a koliva, és egy nagyon egyedi élményben volt részem. (de erről bővebben majd a könyvemben 😉 )

A karnevál harmadik, utolsó hete a ‘tirini’, mely ezúttal a sajtra utal. Ezen a héten már nem megengedett a hús fogyasztása, és hogy ne hirtelen szakadjon el tőle az ember, kap még egy hetet, amikor még a tejtermékek az asztalra kerülhetnek a nagy böjt előtt. Ennek a hétnek a jellemző fogásai tejtermékek és sok-sok tészta.

Az apokries legnagyobb ünnepe mégis a böjti időszak első napját (Tiszta Hétfő = Kathari Deftera) megelőző vasárnap, amikor mindenki jelmezt húz és éjszakába nyúlóan ünnepelnek. Egész Görögország területén hatalmas karneválokat tartanak, melyek között a leghíresebb talán a Pátrai Karnevál.

Ezen a napon általában tüzet gyújtanak az utcákon, ami körül dalokat énekelnek, táncolnak a kimaszkírozott jelmezesek. Amikor a tűz alábbhagy, néhány bátor jelentkező átugorja a tüzet, hogy elégesse a “bolhákat”. Nagy jelmezes felvonulások jellemzőek egész Görögország szerte, de természetesen a különböző régiókban más-más szokások is jelentkezhetnek.

Különböző karneváli szokások

Zakynthos szigetén a karneváli szokásokat befolyásolta a velencei hatás, így a helyiek a karnevál napján 16-századi szokás szerint imitálnak egy hagyományos velencei esküvőt nagy kosztümökkel és reneszánsz táncokkal.

Sachos-ban Tessaloniki régiójában a ‘koudounofori’, vagy harangvivők (helyi férfiak vörös-fekete jelmezben hatalmas színes fejfedőben nehéz harangokkal az oldalukon) hangosan vonulnak az utcákon. Naxos szigetén szintén ők vonulnak nagy zajt csapva.

Észak-Görögországban Ioannina környékén a ‘Tzamales‘ (hatalmas tűz) lángjai világítanak ezen a napon, mely szokás a tűz tisztító erejére utal.

Északon Kozani-ban a tűz körül együtt énekelnek, táncolnak a fiatalok és idősek.

Dél-Peloponnészoszon Methoni-ban egy esküvőt imitálnak a karnevál napján a nagy sétáló utcában. Következő napon, húshagyó hétfőn pedig a tengerparton folytatják a mulatozást, ezúttal egy gúnyos, két férfi által megformált ál-esküvővel, melyet követően közösen táncolnak.

Galaxidi-ben, Delphi közelében az emberek színesre festett liszttel “háborúznak” egymással, míg színes felhőben nem úszik az utca, majd dobbal és furulyával kísért táncokat járnak.

A legbizarrabb buli a karneválhoz kapcsolódóan azt hiszem Tyrnavos-ban van, igaz már húshagyó hétfő napján – a ‘bourani‘. Ez a nap teljes mértékben a laza erkölcsök ünnepe, amikor a jól nevelt viselkedést felfüggesztik egy időre. Az egyensúly felborul, a tabukat, tilalmakat és szabályokat felrúgják. Az erkölcsi kicsapongásra épülnek az aznapi felvonulások és mindenféle megnyilvánulások. Tyrnavos lakosai egymás mellett használják ezen a napon a szexuális szimbólumokat (leginkább a falloszt) és a népi tradíciókat. Tulajdonképpen a ‘bourani’ egy népszokás, de mélységeiben egy fallosz-fesztivál, ami a megtermékenyítő erőt szimbolizálja.
A helyiek kivonulnak az utcákra, terekre és felteszik nyílt lángon főni a ‘bouranit’, amely egy fajta spenótleves (hiszen ez a nap már a böjt első napja). Természetesen a közös főzéshez hozzátartozik a bor, az ouzo, vagy tsipuro (pálinka) jelenléte (szigorúan, ami szőlőből készült). A gőzölgő levest a helyi férfiak csoportja körbeveszi, és mindenféle fallikus szimbólumokat magukra aggatva, vagy kezükben tartva azokat, körbetáncolják a ‘bouranit’. A viccek, obszcén megjegyzések szintén üdvözölve vannak. Hagyományosan ezt a táncot csak a férfiak járták, de a női egyenjogúságra való törekvés itt is utat nyert magának, ma már nők is részt vesznek ezeken az ünnepeken. 🙂
Ezen a napon MINDENT SZABAD! Tehát, ha úgy érzed kieresztenéd a fáradt gőzt egy igazán pikáns bulival, még nem késő: 2017 február 27-én Tyrnavosban irány a fallosz-fesztivál!

Képek a fesztiválról:

Ha kicsit olvastál a sorok között, akkor biztos vagyok benne, hogy találtál pár dionyssos-i rokonságot az apokries szokásaiban. 😉

Ez az időszak a húsvét magasztos jelentőségével szemben inkább az ösztönökről szól, egy alacsonyabb rendű megnyilvánulásról. A jelmez az átváltozásra, illetve mélyebb tudatalatti erőkkel történő azonosulásra ad teret. Ilyenkor szokás nagy tüzet rakni, melyen az emberek átugrálnak. Mi ez, ha nem a bennünk lakó ösztönök, vágyak megélése, majd tűzzel való jelképes megtisztítása? Pogány ünnep, vagy sem, ez a rítus valóban támogathatja a böjti fegyelem könnyebb megélését, hiszen ha „jól” csináljuk, akkor nem maradnak elfojtásaink és düh, vagy feszültség bennünk. Így könnyebb a megtisztulás és a felsőbb szintű energia (a lélek magasságai) felé vezető út is. Szerintem mindannyian megtapasztaltuk, hogy nem lehet az életet állandó fegyelemben élni. Ösztöneink, vágyaink hozzánk tartoznak, és a zene, a tánc és a nevetés olyan ősi (és egyben a legegyszerűbb) módszerek, melyeken keresztül megélhetjük őket, ahelyett hogy szégyelljük magunkat, vagy elfojtjuk energiáinkat, mely a düh felhalmozódásához vezet.

Lehet, hogy néha kicsit őrültnek kell lennünk, mint a görögök, hogy hosszú távon ne őrüljünk meg tartósan… Én legalábbis biztos vagyok benne!

Görögországban a vasárnapi apokries karnevált követő hétfő munkaszüneti nap, és egyben a nagyböjt első napja. Így már kifogásunk sem marad a másnapi munka miatt, itt az alkalom, hogy kitomboljuk energiáinkat! 🙂

 

Ha tetszett az írás, oszd meg másokkal is!

 

***

Források:

Cey-Bert Róbert Gyula: A bor vallása
Susie Atsaides: Greek Generations

http://volosairport.gr/en/ekdilwseis-giortes/tirnavos-karnival

http://www.completely-crete.com/apokries.html

http://www.greece-is.com/tsiknopempti-not-ordinary-thursday-night/

http://www.ancient.eu/Dionysos/