Month: March 2017

6+1 film, ami igazán Görögországba varázsol

Most, hogy hivatalosan is itt a tavasz és az illatában már érezni a nyár eljövetelét is, még inkább görög lázban égek. Most még könnyebb felidézni a görög nyarak emlékeit és még nehezebb a várakozás a következő görög útig… Ezen az időszakon segít át az a 6 film, amelyet összeszedtem az alábbiakban. Olyan filmek ezek, amelyek nagyon erősen hordozzák Görögország, vagy a helyi emberek karakterisztikáit, így újra, és újra átélhetjük az igazi görög életérzést, vagy ha még sosem jártunk Görögországban, akkor igazán jó idegenvezetőink lesznek. Ez egy nagyon vegyes lista (megjelenési évet, műfajt, hangulatot tekintve), amiből igyekeztem kihagyni a populárisabb vonalat. A +1 nagyon divatos szalagcím manapság, így jópofának tartottam, és egy vadiúj filmet takar, amit még nem láttam, de már alig várom, hisz Rodosz szigetén forgatták. 😉   1. Corelli kapitány mandolinja – igéző Kefalonia Ezt a filmet bárhányszor megtudnám nézni egymás után, az összes jelenete tartogat valamilyen mélyebb mondanivalót, a képek csodálatosak, nem lehet betelni a görög táj és házak látványával, a zenével, a szerelmi történet gyönyörű kibontakozásával, miközben a légkört folyamatos feszültségben tartja a …

„A biztonságosból a bizonytalanba” – Inspiráló Történetek a Mindennapokból 1. rész

Barbival egy tantrajóga műhelyen találkoztam először, egy olyan időszakban, amikor mindketten mély, belső munkában voltunk. Majd később őt hívtam sminkes-stylist-nak ékszerkollekcióm fotózásához. Nyugodtsága, profizmusa és sokoldalúsága nagyon megfogott, de talán leginkább bátorságát emelném ki. Három évvel ezelőtt 180 fokos fordulatot vett az élete: 32 évesen otthagyta első munkahelyét, ahol közel tíz – minden tekintetben – nagyon sikeres évet tudott maga mögött, és elindult egy számára teljesen új és ismeretlen úton, vállalva annak minden rizikóját. A kiszámítható számok, a pénzügy világából az intuitív, segítői hivatás felé. Mi volt ennek az oka és mit tanított Barbinak ez a folyamat? – erről beszélgettünk.   Lipcsei Mariann: Egy idézeteddel kezdeném, amit az egyik bemutatkozásodban írsz: „Kiléptem a biztonságosból a bizonytalanba, az üzleti világból a szeretetteljes segítői hivatás világába.” Ez egy nagyon szép mondat, és a két dolog között éles különbség van. Először is mi volt az az üzleti világ, hogyan kerültél oda, meddig tartott, és mi volt az első pont, az első érzés, ami fölvillantotta benned, hogy mást kellene csinálnod? Dobi Barbara: Közgazdásznak és mérlegképes könyvelőnek tanultam az egyetemen, …

Egy ritka madár: Iris Apfel

Iris Apfel mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Akár inspirál, akár felháborít, egy biztos: valamit mindenképpen kivált az emberből. Nem titkolom: engem Iris nagyon is inspirál és hosszú kutatómunkába ástam magam, hogy megfejtsem jelenségének okát és esszenciáját, amit nem a divat felől kívánok megközelíteni. Mitől lesz valaki 95 évesen ünnepelt példakép mások számára? Mitől lesz valaki egyáltalán boldog, egészséges, a fiatalságot leiskolázó intellektusú, üdítő beszélgetőpartner 95 évesen, aki a mai napig tud meglepetést okozni környezetének, és mai napig képes új ötletekkel, mosollyal, derűvel kiállni a Világ elé? Hogyan lesz valaki manapság ünnepelt világmárkák reklámarca, akinek se számítógépe nincs, sem az internetet nem használta soha? Ennek néztem utána, és foglalom össze a bennem kialakult képet Iris interjúi, és a róla megjelent cikkek alapján, mely munkát végtelenül élveztem köszönhetően Iris páratlan humorérzékének és elragadó személyiségének.   A magát egyszerűen csak “nyugdíjas sztárocskaként” bemutató New York-ban élő hölgy tavaly nyáron ünnepelte 95. születésnapját és jelenleg népszerűsége csúcsát élvezi. Az egyenesbeszédű, éles eszű, sajátságos kifejezésmódú (mind megjelenésében, mind beszédstílusában) divatikon, már legalább fél évszázada inspirálja a divatvilágot puszta megjelenésével. …