Blog HU, inspiráció, Nők
Leave a Comment

„A biztonságosból a bizonytalanba” – Inspiráló Történetek a Mindennapokból 1. rész

Barbival egy tantrajóga műhelyen találkoztam először, egy olyan időszakban, amikor mindketten mély, belső munkában voltunk. Majd később őt hívtam sminkes-stylist-nak ékszerkollekcióm fotózásához. Nyugodtsága, profizmusa és sokoldalúsága nagyon megfogott, de talán leginkább bátorságát emelném ki. Három évvel ezelőtt 180 fokos fordulatot vett az élete: 32 évesen otthagyta első munkahelyét, ahol közel tíz – minden tekintetben – nagyon sikeres évet tudott maga mögött, és elindult egy számára teljesen új és ismeretlen úton, vállalva annak minden rizikóját. A kiszámítható számok, a pénzügy világából az intuitív, segítői hivatás felé. Mi volt ennek az oka és mit tanított Barbinak ez a folyamat? – erről beszélgettünk.

 

Lipcsei Mariann: Egy idézeteddel kezdeném, amit az egyik bemutatkozásodban írsz: „Kiléptem a biztonságosból a bizonytalanba, az üzleti világból a szeretetteljes segítői hivatás világába.” Ez egy nagyon szép mondat, és a két dolog között éles különbség van. Először is mi volt az az üzleti világ, hogyan kerültél oda, meddig tartott, és mi volt az első pont, az első érzés, ami fölvillantotta benned, hogy mást kellene csinálnod?

Dobi Barbara: Közgazdásznak és mérlegképes könyvelőnek tanultam az egyetemen, amely alatt német-magyar szakfordító vizsgát tettem és angol szakmai nyelvvizsgát szereztem. Mindenféleképpen olyan cégnél szerettem volna dolgozni, ahol tudtam a németet is és az angolt is használni. Egyetem után közvetlenül egy amerikai cégnél kezdtem el dolgozni, nekem ez volt az első munkahelyem, ahol kilenc és fél évet dolgoztam. Nagyon szerettem, mert rengeteget tanultam a munkám során. Eszméletlenül profi volt a cég sok tekintetben. Az első három évben nagyjából ugyanaz volt a munkám, de utána rengeteg pörgés, váltás jött, új feladatok, egymástól nagyon eltérő munkákat csinálhattam. Emiatt mindig olyan érzésem volt, mintha új munkahelyre csöppentem volna.
Mindaz a munka, amit ennél a cégnél csináltam, az láthatóan nagyon bal agyféltekés volt. De valahogyan a művészet mindig jelen volt az életemben. Gyerekkoromban nagyon sokat festettem, amikor elkezdtem dolgozni próbálgattam magam dekupázs technikákban, varró tanfolyamra jártam. Aztán amikor már egy jó ideje nem csináltam semmi ilyesmit, nagyon hiányzott, és elmentem egy jobb agyféltekés rajztanfolyamra, ami eszméletlen mennyiségű érzelmet és emléket felhozott bennem.

LM: Én is voltam anno jobb agyféltekés tanfolyamon, ami nekem attól többet – és az nagyon is sok volt – nem adott, hogy bontogatta a művészi szárnyaimat…

DB: Ez biztos, hogy mindenkire másként hat. Én ott tényleg bele tudtam menni ebbe a flow-ba, amit ma már tudok, hogy egy egészen mély meditatív állapot. Azt látom ma már, hogy amikor az ember ebbe az állapotba be tud kerülni – ugye ekkor érezzük leginkább a biztonságot – akkor tudnak megjelenni olyan dolgok, amiket elnyomtál magadban. És a jobb agyfélteke az érzelmek világa. Ott már valószínűleg megjelent bennem az igény, hogy valaminek változnia kell.

Barbi festménye

 

LM: Alapvetően szeretted a munkát, amit csináltál?
DB: Nagyon szerettem. Nagyon sikeres is voltam, rengeteg inspirációt kaptam, nagyon hálás vagyok, mert nagyon sok helyre eljutottam, nagyon sok kultúrával megismerkedtem, mivel ez egy nemzetközi cég volt. Megtanultam alkalmazkodni és tisztelni másokat, odafigyelni másokra, megtanulni, hogy máshol a dolgok másképp történnek, mindezt elfogadni. Nyitottságot tanultam ez alatt az idő alatt, profizmust, hogy mit hogyan adok ki a kezemből, hogy hogyan kommunikálunk. Nagy felelősséggel járó munkát végezhettem, ami nekem nagyon sokat adott. És nagyon hálás vagyok azért is, amilyen főnökeim voltak. Mindegyikük meglátta bennem a potenciált és segítettek kihozni a kishitűségemből az akkori maximumot.

LM: Akkor végül is te egy nagyon építő közegben voltál…

DB: Igen, én így éltem meg. Én mindig úgy álltam hozzá az élethez visszagondolva gyerekkoromtól kezdve, hogy az nagyon tanulásfókuszú volt – miből mit tudok tanulni? Én itt is ugyanígy álltam a dolgokhoz és azt hiszem ezt meghálálták a körülöttem lévők.

LM: Ez azt jelenti, hogy a helyeden voltál ebben a 10 évben?

DB: Én azt gondolom, hogy mindenki a helyén van. Amikor nem olyan egyszerű, akkor is a helyeden vagy. És az, hogy ki mit hoz ki egy adott helyzetből, az meg attól függ, hogy ki milyen hozzáállású és milyen szűrőn át nézi az életet.

LM: Mi az, ami még hatással volt Rád abban, hogy más utat válassz?

DB: Az utolsó munkám – amit ennél a cégnél csináltam – volt az első olyan, amit én választottam magamnak, és nagyon-nagyon élveztem is a munkával járó feladatokat. De miután megkaptam ezt a munkát, rá fél évre több krízishelyzet is kialakult a magánéletemben. És ott észrevettem a családunkban egy több generációról jövő mintát, amire én azt mondtam, hogy nem szeretném továbbadni a gyerekeimnek. Valahogyan éreztem magamban a felelősséget, hogy én, mint leendő szülő, hogyha megtehetem, akkor megdolgozom magamban azt, amit látok. És így jutottam el akkor egy családállításra.

LM: Kerested akkor tudatosan, hogy mi lenne erre a megoldás?

DB: Igen. Fogalmam nem volt arról, hogy mi az, hogy családállítás, jött egy belső sugallat és egyértelműen éreztem, hogy el kell mennem egy ilyenre. És el is mentem, közvetlenül a jobb agyféltekés rajzolás után.

LM: Akkor végül a magánéleti dolgok voltak azok, amik megnyomták a gombot, hogy mozdulnod kell valamilyen irányba?

DB: Ez inkább egy krízis volt. De ott eszembe sem jutott még, hogy én bárhová máshová menjek. Én csak azt éreztem, hogy el kell kezdenem dolgozni magamon. Közben ez az utolsó pozíció, amiben voltam a cégnél nagyon igénybe vett. Rengeteg túlórával kezdtem a 2014-es évet. Amikor január végén visszatekintettem arra a hónapra, azt érzetem, hogy elvettem magamtól egy hónapot. Akkor megfogadtam, hogy ilyet soha többé nem csinálok. Februárban pedig előállt két olyan helyzet a munkahelyemen, amivel nem tudtam egyet érteni, az én értékrendem, nézeteim mást tartanak helyesnek. És akkor felmerült bennem, hogy itt már nincs helyem, valami nagyon megváltozott. Másnap fölmondtam.

LM: Volt mögötted valamilyen B terv, vagy anyagi biztonság, hogy ezt a lépést meg tudd lépni?

DB: Anyagi biztonságom volt, illetve úgy éreztem, hogy nincs mit veszítenem, mivel az én tapasztalatommal bármikor kapok munkát. Azt még nem tudtam, hogy most csak kis pihenésre lesz szükségem, vagy komolyabb változás van a háttérben, de biztos voltam benne, hogy ha bármikor keresek egy másik munkahelyet, hamar fölvesznek majd. Nem tudom, hogy ez másoknál hogyan szokott lenni, de bennem megszólalt egy nagyon erős belső hang, egy nagyon erős érzés, hogy nincs itt már helyem tovább. Nulla kétely volt bennem ezzel a döntéssel kapcsolatban.
Ezzel párhuzamosan pedig nagyon rákattantam a rajzolásra, ekkor fogalmazódott meg bennem, hogy én ezt a flow-élményt keresem, ezt szeretném érezni. Itt még lehetséges karrier opcióként ott volt a fejemben az is, hogy festő leszek. Ami miatt sokan kételkedve néztek rám, de nem érdekelt.

LM: A közvetlen környezetednek mi volt erre a reakciója?

DB: A barátaim örültek nekem, nagyon bíztattak. Az anyukám akadt ki borzasztóan, de féltésből, hogy mi lesz velem. Volt akkor egy lakáshitelem…

LM: Téged befolyásolt az ő félelme?

DB: Egy idő után megértettem, hogy ő mindazokat a dolgokat mondta nekem, amiket én elnyomtam magamban. Ő olyan volt, mint egy belső hang.

LM: Ő hangosan kimondta azokat a félelmeket…

DB: …amiket én nem akartam meghallani magamban.

LM: És ezzel hogyan birkóztál meg?

DB: Nagyon nehéz volt… eszméletlen mennyiségű szorongás. Egy vagy két hónappal a felmondás után jött az a félelmem, hogy ha nem keresek pénzt, akkor nem vagyok hasznos tagja a társadalomnak… ilyet nem lehet csinálni, hogy az ember nem dolgozik… És akkor elkezdődött ez a hogyan fogok megélni kérdés. Mivel közben tanfolyamra jártam.

LM: Milyen tanfolyamra?

DB: Sminkiskolába jártam, amit már az utolsó munkahetemen elkezdtem.

LM: Erre hogyan találtál rá?

DB: A fölmondásom után kb. egy héttel megláttam a facebook hírfolyamomban egy sminkiskolának a hirdetését, amire jelentkeztem is. Jó pár éve én sminkeltem a barátnőimet, mielőtt mentünk bulizni, aztán eszembe jutott, hogy az első nagyobb babát – amire emlékszem gyerekkoromból – miután megkaptam az volt az első, hogy filctollal kifestettem, hogy szép legyen. És én ebben nagyon hiszek, hogy az tud boldogságot okozni felnőttkorunkban, ami gyerekkorunkban is. Ami akkor öröm volt, az most is tud öröm lenni. És szerintem ez fontos szakmaválasztásnál.

LM: Ez melyik sminkiskola volt?

DB: The Vision Makeup School. Árpa Karolina vezeti. Neki is nagyon hálás vagyok, mert rengeteg mindent tanultam tőle. Ott vittük tovább ezt a profizmus vonalat, amit az előző munkahelyemen. Nagyon alaposan megtanítottak mindenre – kifutó, film, családi fotózás, modell portfólió, stb.
Érdekes volt ezt megélni egy multi után, ami azért szerintem annyira nem kedvez a nőiességnek, ott inkább a maszkulin értékeket részesítik előnyben. Majd itt a sminkiskolában csak csajok jártunk a csoportunkba, és nekem nagyon gyógyító volt ez a női közeg. És az alkotás öröme, amiről azt gondolom, hogy egy nőnek nagyon fontos. Nekem a kezemmel fontos valamit alkotni.

Ilios art ékszerfotózás – Barbi sminkel

LM: Akkor ez az iskola is egy sorsszerű bekapcsolódás volt az életedbe?

DB: Igen. Volt egy jel, amit szerencsére észrevettem, és szerencsére meg is léptem. Mert azt gondolom, hogy jelek másoknak is vannak, de nem biztos, hogy meglátod, és mész is vele.

LM: Miben volt más megélni azt a fajta sikert, hogy sminkelsz, amitől valaki gyönyörű lesz, ő örül, te örülsz, te alkotsz, mint amikor a multiban sikered volt? Mi a különbség?

DB: A sminkelésben nem érzek nyomást, látod közvetlenül az embernek az arcát, hogy mekkora örömet okozol. Céges környezetben ez azért nehéz. Például ott volt az a munkám, amikor egy fotózásra mentem sminkelni, ami egy meglepetés fotózás volt egy hölgynek, amit a férje vett neki a születésnapjára. Megjelent egy tréningruhában, egy bakancsban, mert úgy tudta túrázni mennek. És amikor kiderült számára ez, szabályosan azt éreztem, hogy ő ott megnyílik, kinyílik, és ahhoz, hogy NŐ nagyon szépen kapcsolódik, játékos, önfeledt, boldog. És ezt azért az előző munkahelyemen nem tudtam átélni. Itt a sminknél van egy azonnali eredmény, és sokszor örök életre szóló.

Barbi sminkelés közben

 

Smink: Dobi Barbara / Fotó: Déri Dóra

LM: Meddig tartott ez a sminkiskola?

DB: 1 évig. De ez alatt az idő alatt folyamatosan jártam családállítás terápiára is.

LM: Közben nem dolgoztál sehol?

DB: Egy tanácsadó cégnek időnként ezzel-azzal besegítettem, de ez nagyon minimális munka volt. Egy idő után a sminkiskolával szinte minden nap jártam gyakorlatra. Ez nem volt kötelező, de úgy éreztem, hogy ezt így tudom jól megtanulni, ha minél több helyzetbe bekerülök. Persze a lelkiismeret furdalás az ott volt bennem, de azt mondogattam magamnak, hogy ez egy befektetés. Nem várhatom azt, hogy 10 évig csinálok valamit, majd egy teljesen más dolgot szeretnék, és ebben a másikban már másnap sikeres legyek.

LM: Mi történt ezután?

DB: A sminksuli vége felé már elkezdtem Kövesdi Krisztinél a családállítás képzést. És rá pár hónapra az ayurvédikus masszőr tanfolyamot is elvégeztem Sándor Szilvia vezetésével.
A családállítás képzést nem azért kezdtem el, hogy én majd terapeuta leszek, ez meg sem fordult a fejemben. Akkor azért már kezdett egyértelművé válni a sok családállítás során, amin részt vettem, hogy voltak olyan lelki terheim, amiket mélyebben meg kellett dolgozni.

LM: Ezt a tanfolyamot kinek ajánlanád?

DB: Alapvetően 18 éves kortól lehet elkezdeni a családállítást, és bárkinek. Azt látom, így vagy úgy mindenkinek van egy kisebb-nagyobb “batyuja”, amit cipel, és nélküle sokkal könnyebb.

LM: El tudod mondani annak, aki még soha nem hallott a családállításról, hogy mi is ez pontosan?

DB: Bert Hellinger nevéhez fűződik a módszer, aki ma is él, nemrég töltötte be a 91. életévét. Német katolikus misszionáriusként anno Afrikában szolgált, ahol elkezdte megfigyelni, hogy a Zulu törzsben a tagok milyen jól együttműködnek, mindent megbeszélnek, nagy szeretetben élnek együtt. Rájött, hogy ez hiányzik a nyugati kultúrából, legalábbis onnan, ahonnan ő jött. Ezután rengeteg pszichológiai tanulmányt folytatott ennek hátterével kapcsolatban, hazatérve kifejlesztette saját terápiás módszerét. Otthagyta a papi hivatást, világi emberként él ma már, van egy felesége, akivel együtt járják a világot és tanítják a módszert mind a mai napig. A megfigyelései arra vonatkoztak, hogyan lehet rend egy családban. Azt találta, hogy sokszor egy ember megtestesít egy „el nem fájt” történetet a családban. Például a régi időkben gyakoribb volt ugye a gyermekhalálozás, és ha a család ezt tabuként kezelte, nem beszélt róla többet, akkor valaki a családban vinni fogja ezt a sorsot, amivel emlékeztetni fog mindenkit erre. Ebből konfliktusok lehetnek, ha a családtagok nem akarnak szembenézni ezzel.

Bert Hellinger / Forrás: familieopstiller.dk/metode/

LM: Konkrét esetben egy gyermek elhalálozásánál ez hogyan nézhet ki?

DB: Mondjuk egy ilyen családban, aki utána születik, sikertelen lehet az életben, azt érezheti, hogy nincs helye az életben, azt érezheti, hogy ő nem érdemli meg, hogy boldog legyen. Azt érezheti, hogy a testvére halála kellett ahhoz, hogy ő élhessen, emiatt bűntudata van, elvágyódik az életből.

LM: Ezt hogyan lehetne elkerülni ilyen esetben Hellinger elmélete szerint?

DB: Hogyha nem lennének tabuk a családban. Ha ápolnák az emlékét a gyermeknek. Alapvetően mindenkinél anya-apa témára vezethető vissza minden, esetleg születési folyamatra.

LM: Végül is te azt tapasztaltad, hogy nálad ez működött, mert föltárt egy csomó mintát és gyógyultak dolgok az életedben.

DB: Igen, és nem csak bennem, hanem az egész családunkban. Elképesztő konfliktusok simultak ki. Annak is nagyon nagy hatása van az egész családra, ha egy valaki dolgozik magán.

LM: Mikor dőlt el, hogy Te terapeutaként fogsz ezzel foglalkozni?

DB: Most mondjam azt, hogy nem én döntöttem el? Valahol nem én döntöttem el. Csak magától megtörtént. És én valahol ebben hiszek, hogy ha elengedjük a kontrollt, akkor szerintem sokkal szebb dolgok tudnak velünk történni, mint amikor a kezünkben tartjuk az irányítást. Csak hát ezt pont a traumáink és félelmeink miatt nagyon nehéz megvalósítani. Nekem ebben segített nagyon a családállítás, hogy a bizalmam nőtt a felsőbb erőben, teremtőben – ki hogy hívja. A vipasana elvonulás, a hindu filozófia, a buddhizmus is mind abban segített nekem, hogy felismerjem: nem én vagyok a főnök.

LM: Mesélj a masszázsról, az hogyan jött az életedbe?

DB: Több masszázst is kipróbáltam, és elmentem egy ayurvédikus masszázsra is, ami után kifejezetten könnyűnek éreztem a testemet, fantasztikus hatásai voltak. Aztán megismertem Gargit (annak a tantraműhelynek az előadója, amin Barbival találkoztunk – a szerk.), aki szintén beszélt erről, és azt éreztem, hogy ezt én is szeretném megtanulni.
Az ayurvéda is arról szól, hogy nem csak a testünk van, hanem van lelkünk, van szellemünk és én ebben a masszázsban érzem azt, hogy mindháromra hatással van. Ha a masszőr figyel, akkor nagyon sok információt meg lehet tudni arról, hogy a vendégnek hol vannak esetleg szervi problémái, azt hogy ki milyen alkat az ayurvéda szempontjából, neki milyen olaj a jó. Engem nagyon hívott ez a tudás, és nagyon hiszek abban, hogy az érintésnek gyógyító ereje van. A szeretetnek az érintés az egyik legteljesebb, legtisztább kifejezésmódja.

A kép illusztráció / forrás: expertise.com

LM: Csinálod ezt a családállítást, ami nagyon a láthatatlan területekkel dolgozik és ez a masszázs egy nagyon is látható dolog, hiszen ott egy testtel, vagy testen keresztül dolgozol. Kicsit olyan, mintha kiegyensúlyozná egyik a másikat.

DB: Igen. És utólag látom én is, hogy az egy dolog, hogy a lelkén dolgozik valaki, de a traumáknak a testben ugyanúgy van lenyomata. Láttam magamon a jógában is, ahogy engedtem el a lelki traumákat, úgy egyre rugalmasabb lett a testem, már nem volt az a feszesség, az a görcs, az az állandó feszültség, ami tart. A traumák okozzák ezeket az ún. trigger pontokat, amikkel szoktunk dolgozni masszázs során. Ezek gyakorlással, tapintással megtalálhatók, nagyon lehet érezni, hogy kb. egy szilvamag alakú csomó van az izmon. Ha valaki érzékeny, és megnyomok rajta egy ilyen pontot, akár be is tudja azonosítani azt az eseményt, érzelmet, amikor ez keletkezett a testében.

LM: Nekem is van ilyen tapasztalatom a jógában, amikor nagyon kötött, feszítésben lévő területekkel dolgozom, és benne maradok egy-egy ilyen pózban, olyan érzésem van, mintha feljönnének a hozzá kapcsolódó kellemetlen emlékek mentálisan, és érzékelem, hogy nem csak a testi feszültséggel küzdök éppen, hanem egy nagyon erős mentális feszültséggel is.

DB: Igen, ugyanez figyelhető meg a trigger pontoknál is.

LM: Hogyan választasz masszázstechnikát a vendégeidnek?

DB: Intuitíven. Ha hozzáérek valakihez, akkor azt érzem, hogy a teste szinte beszél hozzám. Hogy hol vannak a csomói, hol hidegebb, hol melegebb a teste, stb. És én kifejezetten csendben szeretek dolgozni, mert azt érzem, hogy így tudom a teljes figyelmemet odaadni. Masszázs előtt persze mindig megkérdezem, hogy kinek milyen testi, szervi problémája van, milyen érzelemmel jött, van-e valami téma esetleg, ami aggasztja.

A kép illusztráció / forrás: chi-link.com.au

LM: Az az új rendszer, amiben most élsz, az valahogyan „összefuzionált” három év alatt, ha jól látom.

DB: Igen, hagytam, hogy a dolgok kibontakozzanak maguktól.

LM: Nem volt előtted koncepció soha azzal kapcsolatban, hogy mi lesz a felmondás után?

DB: Ebben nem hiszek már.

LM: A biztonságból a bizonytalanba tartottál. Ez hogy tudott átfordulni benned és hogyan tudott megszületni az, hogy te a koncepciókban nem hiszel?

DB: Én soha nem terveztem. Ezt megtanultam még egyetemista koromban, hogy számomra a tervezésnek nincs értelme, mert nem úgy alakulnak a dolgok. Nem törekedtem soha karrierre, hozta az Élet. Én nem akartam főnök lenni, távol állt tőlem, az első ajánlatot vissza is utasítottam ezzel kapcsolatban. Azt hiszem, hogy sorsunk van. Minél inkább átadom az irányítást a sorsnak, nekem annál jobb. Nincs bennem szorongás. De ez nem azt jelenti, hogy nem vállalok felelősséget az életemért.

LM: Volt-e olyan az elmúlt 3 évben, hogy megbántad a döntésed?

DB: Voltak nehéz helyzeteim persze. Volt, hogy hetekig nem volt munkám, vagy nem annyi, de valahogy mindig megoldódtak a dolgok. Azt éreztem, hogy nagyon nehéz, de megbánni nem bántam meg. Éreztem, hogy mennyivel könnyebb volt a multiban, de egy nagyon nagy szabadságot kaptam cserébe.

LM: Milyen fontos változásokat, felismeréseket hozott az életedbe ez az elmúlt 3 év?

DB: Elsőre az jön be, hogy megtanultam mi az, hogy Valóság. Látom azt, hogy a fájdalmaink, a hiányaink mennyire olyan emberekkel kapcsolnak össze minket, akik ezekre a dolgokra emlékeztetnek minket. És emiatt a valóságot a fájdalmaink szűrőjén keresztül látjuk. Amikor ezek lekerülnek, másként kezded el látni a világot, sokkal elfogadóbb vagy, könnyebben meglátod kinek mi a saját története. Egy fajta tisztánlátást tanultam. A második nagy tanulás az volt, hogy én csak azt hittem, hogy tudok szeretni. Megtapasztaltam, hogy a szeretet az nem csak egy érzés, hanem testérzetek is kapcsolódnak hozzá. Az érzékelésem nagyon sokat finomodott.

forrás: beyondtheopposites.com

LM: A multiban nem tudtad volna ezeket megtapasztalni?

DB: Én akkor is érzékeny voltam az emberekre. Nyilván születtem egy fajta érzékenységgel. De amellett a stressz szint és időbeosztás mellett, ami a multiban volt, ezt azért nem lehetett. Ott egy állandó nyomás alatt voltam. Utólag azért jobban látom ezt.

LM: Akkor gyakorlatilag az kellett, hogy hagyd ezt a flow-t manifesztálódni, és hogy történjenek a dolgok maguktól. Hogyan fogalmaznád meg egy-egy szóban, vagy mondatban, hogy mit adott neked leginkább a sminkelés, a masszázs és a családállítás?

DB: A sminkelés az alkotást és mások örömét adja, hogy másoknak boldogságot okozhatok. Valahol a masszázsban is ez van. A sok családállítás pedig talán azt adta leginkább, hogy ne elvárásokkal csináljam a dolgaimat. Sokan ugye azért csinálnak valamilyen tevékenységet az életükben, hogy valamilyen érzelmi hiányukat pótolják.

LM: Idézek tőled: „Sok évvel később nyert értelmet és jutott el igazán a szívembe, hogy mekkora lehetőséget kaptam ebben az életben a változásra és változtatásra.” Itt pontosan milyen lehetőségre gondolsz? Szerinted a lehetőségeket mindenki megkapja az életben?

DB: Amiből én jövök és ahol most tartok, az egy nagyon nagy lehetőség. Nagy lehetőség és szerencse is. És egy nagyon erős hálát érzek emiatt. Mindenkinél ott vannak az életben a különböző utak, hogy merre lehetne menni, de sokszor a félelem nagyon erős. Vagy a játszmáink, fájdalmaink elvakítanak. A lehetőség szerintem ott van, csak nem biztos, hogy látjuk. És ha látjuk, akkor sem biztos, hogy meglépjük a lépést.

LM: Mi az, ami fontos annak érdekében, hogy valaki rákerüljön a saját őszinte útjára?

DB: Talán a szándék és a kitartás. Az indító lépést pedig általában az adja meg, amikor valami már annyira fáj az embernek, hogy nem tudja tovább cipelni – így látom a terápiából is, és ez a saját tapasztalatom is.

LM: Ez kicsit olyan, mint a fizikai test, nem? Általában már csak akkor megyünk orvoshoz, ha baj van…

DB: Igen. Csak a lelkünk sokszor erősebb, mint a testünk. Sokszor, amikor már nagyon-nagyon fáj valami, akkor jön meg az erő ahhoz, hogy a változás létrejöhessen.

Forrás: Twitter – Michelle Vyn – Phoenix Rising to New Life

 

Barbit itt tudjátok megtalálni sminkeléssel, sminktanácsadással kapcsolatban: https://www.facebook.com/mallikamakeup/?fref=ts

Itt a masszázzsal és családállítással kapcsolatban: https://www.facebook.com/mallikafrombodytosoul/?fref=ts

 

Ha tetszett az interjú, oszd meg másokkal is.

 

Advertisements
This entry was posted in: Blog HU, inspiráció, Nők

by

Hungarian woman passionate about writing and photography as an expression, researching for authentic people, powerful stories of humans, cultures, rituals, Nature’s wisdom. Selfmade writer, traveller, anthropology researcher, creative. ~~~ Főként az írás és a fotó nyelvén közlő önálló utat kijáró alkotó embernek, kutatónak, kreatívnak tartom magam. Folyamatos inspirációm a különböző kultúrák, emberi sorsok és motivációk mélyebb szinten történő megismerése és megértése, valamint saját magam felfedezése, egy belső-külső tudatosság és az önazonosság fokozása.

Szólj hozzá Te is! / Tell us your opinion!

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.