Tirolban életemben először télen jártam, amikor minden hófehér volt az épp akkor leesett fél méter hótól. Egyből beleszerettem ebbe a vidékbe, és már akkor megfogadtam, hogy ide egyszer visszajövök nyáron, hogy egy óriásit kiránduljak az alpesi tájakon, milka teheneket fotózzak, harapjam a sűrű friss hegyi levegőt távol az embertömegektől. Ez így is lett tavaly augusztusban és minden várakozásomat felülmúlta a nyári Tirol vakító zöld tájaival, és a vidéki élet minden szépségével, nyugalmával. Teljesen amatőr kirándulóként még nem a komolyabb túraútvonalakról fogok itt beszámolni, de az biztos, hogy az ott töltött három napot szokásomhoz híven divatos szóval “kimaxoltam”, csúcsra járattam (a párom nagy örömére), és azt hiszem ennél több látnivaló semmiképp nem fért volna bele… Ha nem vagy ennyire maximalista, akkor is jó program tippeket találhatsz magadnak a következőkben, ha a tiroli Wilder Kaiser környékére utazol.

 

Tényleg hatalmas ötlet volt egy nyári hosszú hétvégét az Alpokban tölteni, főleg annak javaslom, aki csendre vágyik és szeretne picit lehűlni a csipkés hegyek között az alföldi forrósághoz képest. Nekünk annyira jól sikerült ez a lehűlés, hogy pont azon a hétvégén utaztunk, amikor kb. 10 fokot hűlt a levegő és szinte folyamatosan esett az eső kisebb-nagyobb szünetekkel. De ez nem tartott vissza bennünket a kitűzött programoktól (igen, velem kicsit olyan utazni, mint Monica Gellerrel), és kicsit elázva, de annál elszántabban hódítottuk meg úti céljainkat, annál jobban értékeltünk egy-egy meleg hüttét és úgy általában a meleg ételt (még a wienerschnitzelt is, pedig esküszöm a könyökömön jött ki a hús három nap után). A szállásunkat a booking.com-on foglaltuk, úgy mint a téli tiroli utazásunkkor, hiszen akkor is nagyon jó tapasztalataink voltak (amikor ingyen volt a szállásunk, mert a házigazdák másnaposan nem voltak képesek nekünk reggelit készíteni – bővebben: itt). Ezúttal sem csalódtunk: most véletlenül rossz szobában helyeztek el minket, (nem a konyhával ellátott szobában, hanem a Wilder Kaiser hegyre néző csendes, erkélyes nászutas romantikus kis szobában), ezért ingyen volt a reggelink mindhárom nap. Nem mintha főzni szerettem volna, csak a booking-on az volt az utolsó szoba… Hurrá! 🙂 

A szállásunk egy Ellmau melletti panzió és családi farmház volt úgynevezett Oberachenhof nagyon kedves házigazdákkal (bár a szokásos kimért osztrák szűkszavúság jellemezte őket, nem vitték túlzásba a beszélgetést, de természetesen segítettek mindenben, ha kérdeztünk), és olyan kilátással a teraszunkról, hogy festményen sem láttam szebbet. Reggelente ott bóklászott egy őzike az erdő szélén, énekeltek a madárkák, bőgtek a bocik a szomszédos istállóból, akik minden reggel friss tejet adtak a kávénkhoz, és házi vajat, sajtot a reggelinkhez, vonultak halkan az eső- és néha a bárányfelhők a csipkés hegyek között. Szerintem azzal is bőven feltöltekeztünk volna, ha csak ezt nézzük és hallgatjuk 3 napon át, de akkor itt vége lenne ennek a bejegyzésnek… 😉

A Kaiser-hegység déli vonulata a Wilder Kaiser Kufstein-től St. Johann in Tirol településig húzódik, melyet az Alpok északi mészkőhegységeinek legszebb természeti területének tartanak. Nemcsak télen népszerű turistacélpont a kiváló síterepek miatt, de tavasztól őszig számtalan kirándulási lehetőséget tartogat a piciktől egészen a gyakorlott hegymászókig mindenkinek változatos terepeken. Tényleg bárki megtalálhatja itt a neki való túraútvonalat, és kifejezetten sok lehetőség szól a gyermekkel érkező családoknak. Az itteni szállásokon, vagy a helyi települések turisztikai információs épületében elérhető számtalan térkép, kedvezménykártya, programajánlat (csak győzzön az ember válogatni), így teljesen felkészületlenül is szuper programokat tud rögtönözni az ide érkező. A Wilder Kaiser-hez  tartozó települések egyike Ellmau, mely Innsbrucktól durván 80 km-re keletre, Budapesttől pedig kb. 620 km-re található. Teljesen találomra választottuk ezt a települést és szállást, de nagyon jó választás volt és szeretettel ajánlom Mindenkinek – családoknak, pároknak, szóló utazóknak egyaránt!

Szállásunk a google térképen – klikk a képre:

A szállás weboldala: http://www.oberachen.at/en/location-summer.html

 

1. nap – Neuschwanstein kastély, a világ leghosszabb függőhídja – highline 179, és nagyon sok eső…

Alapvetően eléggé későn kelő vagyok, de mivel előző este sötétben érkeztünk a szállásra, már pirkadatkor ott álltam a teraszon a kamerával a kezemben, hogy végre megláthassam és megörökítsem a panorámát a teraszról az első napsugarak fényében. Izgatottan vártam ezt az utat és hagytam had nyűgözzön le Tirol már kora reggeltől.

Az isteni friss bocitejes ingyenreggeli után már indultunk is Németországba, hogy meglátogassuk II. Lajos bajor király híres kastélyát a Neuschwanstein kastélyt Hohenschwangau-ban, ami közel 200 km-re van Ellmau-tól. Volt egy kisebb forgalmi torlódás út közben, ami egyáltalán nem zavart minket, hisz imádtunk autózni, nézelődni az Alpokban.

Nagyjából 11:30-kor érkeztünk meg a kastély alatti Alpseestrasse-ra, ahol a parkolók vannak. Itt már egyértelműen látszódott az a hatalmas tömeg, amely hozzánk hasonlóan csak azért jött, hogy bejusson az őrült bajor király Disney-t is megihlető mese-kastélyába, illetve “szelfizzen egyet” a Marien-brücke-ről a kastéllyal a háttérben. Jó, nyilván mi nem a szelfi miatt mentünk ;), kislánykori vágyam, hogy lássam ezt a kastélyt és végre Csipkerózsika után szabadon én is beléphessek a toronyba… Végül csak a vágy első fele vált valóra, ugyanis 45 perc ticket-office sorban állás után már csak az esti körbevezetésekre volt hely, azokra is olaszul. Tanulság: foglalj/vásárolj jegyet online előre!!! ITT

Úgy döntöttünk nem várjuk ki az esti idegenvezetést, és töltjük itt a napot a több száz kínai turista társaságában, hanem a “kötelező szelfi” után lelépünk a tömegből és nézünk valami nekünk való csendes látnivalót. A kastélyhoz egyébként lovaskocsival, vagy busszal is fel lehet menni, ahonnan a Marien-brücke már csak pár lépés gyalog. Mi egy kevésbé népszerű, de annál szebb erdei utat választottunk, amin felsétáltunk a parkolóktól kb 15-20 perc alatt. Nagyon megérte, mert így picit magunk mögött hagytuk a sok embert, és szépséges erdei jelenetek kísérték utunkat.

A hídhoz érve már nem kellett volna, hogy csalódásként érjen a nyüzsgő embertömeg, de mégis… Tömött sorokban alig fértünk fel a Marien-brücke-re, és főleg alig értünk át rajta. De azért senki kedvét ne szegje ez, mert tényleg nagyon kárpótol az a látvány, ami itt fogad, a híd minden egyes pontján. Majd a híd túlsó felén egy kis ösvény vezet fel egy magaslathoz, ahová már kevesen kúsznak fel, így kényelmesen lehet fotózni a távolban kiemelkedő mese-kastélyt. Végig be volt borulva, míg ott voltunk, de ez cseppet sem vett el az élményből, ez a táj, ez a kastély így is gyönyörű…

Hát ezúttal csak így távolról csodáltam, meghagyom Csipkerózsikának továbbra is a tornyot, de csak a következő látogatásomig, mert ide azért be is kell menni…

Ha valaki bírja a tömeget, vagy több időt rá tud/szeretne szánni erre a helyre, akkor egy teljes napot is el lehet itt tölteni nem csak Neuschwanstein kastélyában, de a Hohenschwangau kastélyban és a Bajor Királyok Múzeumában melyek egymástól 20-30 perc sétára, vagy pár percnyi lovaskocsikázásra találhatók, lehetőség van jegyet váltani rájuk szintén online.

Mi a fotózás után lesétáltunk a kocsihoz, feladtunk egy-két képeslapot egy-két ismerős királylánynak a kastélyról, és indultunk vissza Ellmau irányába. Kirándulás lett volna a terv a folytatásban, de eléggé eleredt az eső, így valami “könnyedebb” programon gondolkodtunk. Úton Hohenschwangau-ba láttunk egy brutális függőhidat, amit “legugliztunk” és reménykedtünk, hogy eláll az eső mire újra megtaláljuk hazafelé, és hogy ezt legalább tényleg meghódítjuk.

Ez a függőhíd nem más, mint a highline 179, mely a világ eddig megépített leghosszabb függőhídja nem messze Reutte in Tirol településtől, körülbelül 23 km-re Hohenschwangau-tól. A rekord (406 méter) hosszúságú hidat 2014-ben építették 7 hónapon át, mely így hosszúságában megelőzte a japán 390 méteres Kokonoe Yume Bridge függőhidat. Az ehrenbergi szoros és a 179-es út felett 2 várromot köt össze: Burgruine Ehrenberg-et és a Fort Claudia-t.

Amikor ideértünk igaz az eső “csak” szitált, de azért így is sikerült eláznunk, és egy hatalmas ködfelhő társaságában keltünk át a 110 méter magas hídon. Ennek köszönhetően tömeg itt egyáltalán nem volt, és tényleg meghódítottuk a hidat, egyedül voltunk fent (2 kósza sietős turistát leszámítva). Még a jegyeket is egy forgósorompóval ellátott automatából vásároltuk (fejenként 8 EUR), mely szabályozza a hídon egy időben tartózkodó emberek számát (maximum 500 fő). A borult időjárás, a köd, az eső adott egy extra adrenalint az élménynek, de miután a látványtól spontán kialakult tériszonyomat leküzdöttem és láttam, hogy a párom is életben maradt a híd közepén, egyre feloldódva, egyre jobban éreztem magam és állati büszke voltam magamra, hogy fent voltam, és hogy túléltem! De viccet félre téve, akinek egy kis tériszonya is van, annak tényleg nem ajánlom a highline 179-et!

Szerintem egy órát biztosan fent voltunk a magasban, kétszer is átszeltük a hidat és egy picivel hosszabb erdei sétányon jöttünk le a kocsihoz, ahol magunkba szívtuk az eső utáni fenyvesek illatát és élveztük az óriás fák, színes apró virágok látványát.

Ezen a napon már “csak” egy vacsora fért bele kedvenc imádott olasz éttermünkben Wattens-ben a Pronto Pasta-ban.

 

2. nap – Hintersteiner See, Ausztria legszebb virágos faluja – Alpbach, és megint sok eső 🙂

Ezen a reggelen a Wilder Kaiser megint más arcát mutatta és megint gyönyörű volt. Csoda érzés erre a látványra ébredni és ilyen friss, tiszta levegőt lélegezni. Picit párás, ködös, borús napra ébredtünk, de ma már tényleg elszántak voltunk egy nagy kirándulásra.

Most maradtunk a közelben és a szomszédos Scheffau-ba mentünk át kocsival, itt a főtéren leparkoltuk az autót és innen kezdtük körtúránkat a Hintersteiner See-hez, majd vissza. A Hintersteiner See a Wilder Kaiser természetvédelmi területének egyik legszebb – ivóvíz minőségű – alpesi tava, mely 36 méter mély és a legutóbbi jégkorszak alatt jött létre. A türkiz változatos árnyalataiban tündöklő kristálytiszta vizét földalatti forrásoknak köszönheti.

Scheffau-ban eltéveszteni sem lehet a tóhoz vezető túraútvonalakat, szinte minden sarkon egy útbaigazító tábla áll és segíti a turistát a kirándulóútvonalak bőséges zavarában. Ez a körtúra lassú kényelmes léptekkel (amibe jó sok fotó belefért) és egy hosszú ebéddel a tónál durván 5 és fél óra volt. Szerencsénkre csak akkor kezdett el esni az eső, amikor felértünk a tóhoz, ahol azonnal beültünk az első étterembe a Seestüberl Kinterstein-be. Hiába nem volt aznap túl sok napsütés, élveztük minden percét! A tó körüli túra még körülbelül 1 óra lett volna, és jó idő esetén a tó fürdőzésre kialakított partszakaszán még fürödhettünk is volna. De a rossz idő nem mindenkit tartott vissza ettől… 🙂

 

15:40 körül értünk le a parkolóba a körtúráról, amikor elkezdett kitisztulni kicsit az ég és úgy döntöttünk tovább autózunk, megnézzük a híres Alpbach falucskát. Alpbach Innsbruck és Scheffau között körülbelül félúton található gyönyörű alpesi település, ahová durván 40 perc alatt értünk át autóval Scheffau-ból. Az Ausztria legszebb településeként emlegetett Alpbach-ban 1953-ban hozták azt a rendeletet, mely szerint minden újonnan épülő háznak kizárólag az Alpbach-ra jellemző hagyományos alpesi építészeti stílus szerint szabad épülnie. Ezzel kivételes arculatot teremtettek (illetve máig megőrizték azt) a falunak, mely miatt több ízben különféle szavazásokon ítélték neki az ország legszebb faluja címet. Alpbach nem csak tüneményesen szép, de 1975-ben őt nevezte meg az Osztrák Közegészségügyi Intézet Ausztria legtisztább levegőjű településének. A 2500 lakost számláló falu legfőbb bevételi forrása a turizmus: nyáron és télen is szezononként kb. 22 000 fő látogat ide. Az erős turizmus ellenére azonban mai napig megmaradt a falu 105 farmja, ahol ma is ugyanúgy folyik a munka, mint 100 évvel ezelőtt.

Látogatásunkkor épp belebotlottunk az évente megrendezésre kerülő European Forum Alpbach konferencia diplomata vendégeibe, akik mellett picit viccesen festettünk túrafelszerelésben. 1945 óta ad helyszínt a falu ennek a kéthetes konferenciasorozatnak, ahol összegyűlnek az európai tudományos, üzleti, művészi, és a politikai élet kulcsfigurái. Emiatt lett a falu beceneve a “The Village of Thinkers”, azaz a “Gondolkodók falva”.

A legszebb falu díjat én is megszavaztam Alpbachnak, tényleg olyan volt, mintha folyamatosan egy festményben sétálnánk. Soha nem látott tisztaságú utak, pompázatos virágok mindenütt a kertekben, az ablakokban, az udvarokban, ajtókon színes díszek, dekorációk. Teljesen szürreálisnak érzékeltem ezt a fajta igényességet, tisztaságot, figyelmességet, szépséget. Nem beszélve a természeti környezet szépségéről… Valahogyan így kellene szerintem tisztelnünk a természet ajándékait. Talán ez a külső szépség ösztönzi arra a helyieket, hogy ők is a lehető legszebbet, legjobbat hozzák ki saját életterükből és méltók legyenek ehhez a csoda alpesi tájhoz. Az esőt megvártuk itt is egy étteremben, majd gyönyörködtünk a völgyön átívelő hatalmas szivárványban. Alpbach-ot nagyon kár lenne kihagyni annak, aki Tirolban jár.

3. nap – kirándulás Going-ban és egy nagyon kicsi Salzburg

A szokásos imádott friss alpesi reggelink után könnyes búcsút vettünk az Oberachehof-tól és elindultunk utolsó túránkra a szomszédos településre, Going-ba.

Going is hatalmas síparadicsom télen, és a sífelvonókat nyáron is nagyon jól ki tudják használni a turisták a sípályák tetejéről induló számtalan túraútvonal eléréséhez. Így tettünk mi is és kinéztünk egy kb. három órás útvonalat a Going mögötti erdős, lankás, völgyes területen. Szerencsénkre ezúttal nem esett és néha még a nap is előbújt, imádtuk ezt a túrát is! 😉 A felvonó tetejéhez érkezve itt is több tábla segíti a turisták eligazodását az egyes gyalog útvonalak között, így itt sem lehet irányt téveszteni.

Alpbach szépsége ide vagy oda, nekem ebből a három napból ez a túra tetszett a legjobban. Talán mert végre picit többet sütött a nap, talán mert egyszerűen elbűvölő tisztásokra bukkantunk, hatalmas érintetlen természeti területekre, ahol lehet hatalmasakat szaladgálni, piknikezni, gyönyörködni a méhecskékben, a réti virágokban és valóban, végre nem áztunk meg. 🙂 A túra utolsó 1/4-ében érkeztünk el a Brenner Alm nevű panoráma étteremhez. Több szempontból is lenyűgözött ez a hely. Egyrészt a kilátásra nincsen szó, úgy érzi magát az ember az őt körülvevő érintetlen természettől és a hegyektől, mintha a paradicsomban lenne. Aztán végre tudtam vegetáriánus ételeket választani magamnak, amik nagyon-nagyon finomak voltak. Helyi magaslati gyógynövényes teát ittam, ami nekem nagyon fontos, hogy minden érzékszervemmel érkezzem meg a helyre, ahol vagyok és lehetőleg azt egyem/igyam, azokat az ízeket érezzem, ami az ottani földből származik. És végül nagyon figyelmes fotókkal kedveskedtek a női mosdóban. 🙂 Sajnos angolul egyáltalán nem beszéltek itt sem (mint ahogy egyébként a legtöbb helyen sem, ahol jártunk), így szerintem isteni szerencsén múlt, hogy tényleg azt kaptuk, amit kértünk, illetve csak sejtettük, hogy mi lesz az, amit kértünk.

 

A Brenner Alm-ban minden nagyon 21. századi nyugat-európai volt, minden iszonyatosan modern és minden igényt kielégítő egy isten háta mögötti hegy tetején. Ezért nekem kicsit erős volt a kontraszt a természet érintetlensége és egy nagyvárosi kényelem legmagasabb szintje között. Persze nem azt mondom, hogy nem élveztem ezt a kényelmet ott fent, és nem élveztem a gusztusos mesterfogásokat, de mivel ódivatú és örök romantikus vagyok, ezért én egy ilyen helyen a hangulat kedvéért az egyszerűbb dolgokra szavazok, például egy parasztházikó saját házi készítésű sajtjára, házi kenyerére, ilyesmik. Ahogyan a görög szigeteken is imádom az eldugott partokon a titkos családi tavernákat, ahol az unokák szolgálják fel a nagymama által sütött házi krumplit, meghintve oregánóval amit a  kertjükben szednek, vagy egy frissítő mentás tzatziki a házi kemencében sütött kovászos kenyérrel, amit a család olívaolajával locsolnak meg és tengeri sóval hintenek. És ha már szóba hoztam a görög vendéglátást, nos igen… lehet Ausztria akármilyen gazdag és modern, senkinek az arcán nem láttam azt az életörömet, felszabadultságot, amit a szegény görög falvakban a helyi emberek szemében. Persze ez nem panasz akar lenni így a végére, hisz az Alpok az Alpok, önmagában csoda és gyönyörűség, lenyűgözött és még ezerszer visszamennék. Engem pedig sajnos ez a fene nagy modernitás és a vendéglátásban dolgozók savanyú arca egy cseppet kirángat ebből a természetközeli élményből. De szerencsére gyorsan magával is ragad újra a természet. A tőlem sokkal rutinosabb túrázók pedig biztosan tudnának mondani ezer ilyen cuki kis helyet az Alpokban, amiről beszélek, és bizonyára itt is vannak olyan emberek, akik szeretnek élni és szeretik azt, amit csinálnak.

A túra után még több mint 600 km vezetés várt ránk hazafelé, de egy kávéra azért megálltunk Salzburgban. Salzburg nagyon tetszett nekünk ez alatt a másfél óra alatt, amit itt töltöttünk. Nagyon szép város, de a vidéki életet és a csendet preferáljuk, ez most is kiderült számunkra, amikor az alpesi tájakról beestünk egy nyüzsgő város hétfő délutánjába. Szóval gyorsan megittuk azt a salzburgi kávét és indultunk is hazafelé, hogy ne veszítsük el azonnal a városi forgatagban a Tirolban megszerzett nyugalmat, csendet, gond(olat)talanságot.

 

 

További képeket erről a hosszú hétvégéről az alábbi flickr albumokban találsz:

Oberachenhof Ellmau – szállás

Neuschwanstein

highline 179 – függőhíd

Scheffau – Hintersteiner See

Alpbach

Going

 

Ha tetszett ez az írás, és úgy gondolod másoknak is tetszene, oszd meg másokkal is! 😉