Blog HU, inspiráció
Comments 3

Eredetünk – Genesis

 

A napokban láttam Sebastiao Salgado 73 éves brazil “fénnyel író” művész fotográfiai tárlatát a Műcsarnokban. Salgado képeivel először idén tavasszal találkoztam egy civilizációkat magyarázó előadássorozaton, mely után lázas keresésbe fogtam a fotográfus munkásságával kapcsolatban, mert a képei nagyon nagy hatást gyakoroltak rám. Nem vagyok hivatásos műértő, egyszerűen csak átrezonált a képeken valamiféle erő, igazság, amely magával rántott. Hamar rájöttem, hogy nem egy egyszerű fotográfusról van szó, és újra eljutottam egy olyan példaképhez, akinek élete eggyé olvadt alkotásainak üzeneteivel, küldetése lett a művészete, és művészete vált a küldetésévé – mindezt akarata, tervei és közgazdasági tanulmányai ellenére. Miután megnéztem a róla szóló ‘The Salt of the Earth’ című dokumentumfilmet, napokig nem tértem magamhoz. Azóta vártam az alkalomra, hogy írhassak róla, és persze rohantam a november 12-ig Budapesten lévő, eddig a világ számtalan pontján bemutatott Genesis névre keresztelt kiállítására, ahogy csak tudtam. Jöjjön most mindaz, amit ez a tárlat a felszínre hozott bennem.

sebastiao_salgado

A képen: Sebastiao Salgado / Forrás: http://www.sembarreiras.jor.br

A kizárólag fekete-fehér fotók nyelvén beszélő Salgado munkásságának harmadik nagy léptékű, hosszútávú projektje a Genesis (ezt előzte meg a Munkások – 1993, és a Vándorlás – 2000), melyben a korábbi munkáihoz hasonlóan egy globális, az egész emberiséget érintő témát dolgozott fel, mellyel nagyon is cselekvésre szeretne késztetni bennünket. A korábbi munkái során számos szenvedést, emberi kegyetlenséget, brutalitást, halált, hanyatlást látott és fotózott Salgadonak évekbe telt, mire ő maga is lelkileg felgyógyult mindabból, amit tapasztalt a világ különböző pontjain arról, hogy milyen mélységekbe, milyen pokolba képes taszítani saját magát, és környezetét az emberi faj. Belebetegedve abba, amit ő maga dokumentált, fizikailag és lelkileg is kiégve mindezek után éveken át képtelen volt fényképezőgépet fogni. De amikor újra képessé vált az alkotásra, úgy döntött hogy a figyelmét, és az objektívet egy nagyon más irányba szegezi, és ismét útnak indult, de ezúttal a reményt, az eredendő természetbe vetett hitet keresve ezen a Földön. 2004-től 2011-ig nyolc éven át tartó Föld körüli expedíciói során Salgado érintetlen tájakra utazott, a modern társadalmunk hatásaitól még meg nem fertőzött állati és emberi közösségek életét csodálta, és próbálta megérteni, megörökíteni. Hegyek, sivatagok, óceánok, állatok és népek, melyek életébe az ember még nem avatkozott bele.

argentina_s-valdc3a9s-peninsula-a-southern-right-whale-flexes-its-mighty-tail

Fotó: Sebastiao Salgado – Genesis / Forrás: gerryco23.wordpress.com

“A Genezis a bolygó felfedezéséről szól, abban az állapotában, ahogyan létrejött és fejlődött, és ahogyan a modern életmód felgyorsulását megelőzően évezredekig létezett, mielőtt velünk együtt eltávolodott volna létünk lényegétől […] Arról tanúskodik, hogy a bolygónk még mindig rejt magában olyan hatalmas és távoli területeket, ahol a természet az úr, a maga csendes és érintetlen szépségében.” – Lélia Wanick Salgado (a művész felesége, kiállításainak kurátora, kiadványainak szerkesztője, sajtóügynökségük vezetője, két gyermekének édesanyja).

Mire hívják fel figyelmünket ezek a képek? Először is azt gondolom fontos tudatosítanunk magunkban azt, hogy mekkora rombolást végzett és végez mai napig az ember ezen a Földön. Ez a témája az általam szintén nagyon nagyra becsült táncos-koreográfus Frenák Pál legújabb darabjának is, a HIR-O-nak. “A koreográfus a hirosimai atomkatasztrófa megidézésén keresztül arra keresi a választ, hogy „képes-e társadalmunk felelősséget vállalni a közelmúlt tragikus eseményeiért, és tanulva abból kilépni a folyamatos önpusztításból? – fidelio.hu

Miközben az ember a Genesis képei között sétál, újra és újra átélheti és megismerheti a teremtés csodáját, gyönyörűségét, tisztaságát. A mai modern világunkban, ahol környezetünk ránk zúduló képein keresztül folyamatosan vásárlásra, mértéktelen fogyasztásra vagyunk ambicionálva, vagy amikor éppen nem, akkor a média különböző csatornáin félelmeket keltő rémhírekkel és rémképekkel tömik tele a retinánkat, hihetetlenül fontosnak tartom, hogy fejünkbe, lelkünkbe ilyen tiszta és erős képek is beférkőzhessenek, különben elpusztulunk. Különben elveszítjük az utat és a reményt teljesen.

“Sokan vagyunk, akik városokban élünk teljesen elzárva a bolygó valódi természetétől. Szerettem volna megtapasztalni az együttélést azokkal az emberekkel, akiknek élő kapcsolatuk van a természettel. Hónapokat töltöttem különböző törzsekkel az esőerdőben. A közösségük részévé váltam, visszatértem a gyökerekhez. Arra jutottam, hogy azért pusztítjuk a bolygónkat, hogy értelmetlenül halmozzunk fel dolgokat.” – Sebastiao Salgado

Addig, amíg van elKÉPzelésünk arról, hogy honnan jövünk, és látjuk az érintetlen természet csodáját, addig még van remény. Addig tudunk csak cselekedni, amíg van képünk arról, mi a helyes irány. Nagyon fontosnak tartom azt is, hogy felelősek vagyunk azért, hogy mit fogadunk be/el a környezetünkből. Manapság a legtöbb ember, akivel találkozom teljesen hitetlen – mind önmagával szemben, mind pedig a külső erőket illetően. Hit helyett hiedelmek és félelmek irányítják őket. A külvilágból belső kontroll nélkül az életükbe beáradó képek, üzenetek hatására megtelnek szorongással, félelemmel, és ez alapján teszik a dolgukat, “élik” életüket. Nézik a tévét és rettegnek az élettől. A tőlük függetlenül megtörtént tragédiákat saját hiedelemmé és korlátokká változtatják. Soha nem csinálnak semmit, ami belső indíttatásból ered, és minden a szokványostól eltérő cselekvés kimenetelében a kudarcot, vagy tragédiát látják. Azt látom, hogy nagyon sok ember nem tudja, hogy nem csak rajtuk kívül létezik egy világ, hanem bennük is. Nemrég beszélgettem valakivel vallásról, spirituális rítusokról, és ez a valaki azt mondta nekem, hogy nem kell elvont fogalmakban és messzi távlatokban keresni a csodát és az istenségeket, hisz bennünk van az univerzum. Mindannyiunkban ott van elrejtve minden csoda. Egyetértek. És azt hiszem nem szabad elfelednünk, hogy a minket körülvevő világ vallási előírásai, dogmái, a különböző spirituális rítusok, ember alkotta rendszerek, törvények, elméletek, metódusok csak eszközökként, médiumként szolgálhatnak ennek a csodának a felfedezésében, ne pedig célként, vagy forrásként értelmezzük, és semmiképpen ne saját belső élő kapocs nélkül gyakoroljuk és fogadjuk el őket. Minden külső eszköz ezen az úton akkor segít minket, ha a bennünk lévő erőkkel való kapcsolat felvételét segíti, és segít értelmezni a természet törvényszerűségeit (abban pedig értelmezni az ember szerepét és helyét), melyek a Föld minden pontján univerzálisak. Ugyanazok az erők munkálnak mindannyiunkban, teljesen mindegy milyen bőrszín, nemzet, vallás, hitrendszer szerint élünk, és ugyanazok a természeti törvények igazak mindannyiunkra.

“Nem vagyok antropológus, vagy szociológus. Én csak egy fotós vagyok. Azt akartam megmutatni, hogy néhány ember hogyan él ma is harmóniában a bolygónkkal, ahogyan azt évezredekkel ezelőtt is tettük. Nagyon meglepett mennyire egyformák vagyunk. Meg akartam mutatni, hogy még a legelszigeteltebb embercsoport is pont ugyanolyan, mint amilyenek mi vagyunk.” – Sebastiao Salgado

8401949407_178274bdb5_b

Fotó: Sebastiao Salgado – Genesis / Forrás: Prefeitura de Belo Horizonte – flickr

Akik ezeket az erőket megérezték már az életükben, és hitük gyökerezett saját belső világukban, azok az emberek lesznek a különcök, a formabontók, a művészek, az úttörők, a meg-nem-értettek, talán magányosak is. Ők azok, akik belemennek veszélyesnek tűnő, ésszel nem megmagyarázható, lehetetlennek tűnő helyzetekbe, járatlan utakra lépnek azért, mert belülről vezetve vannak. Nem kérdeznek másokat, nem kérnek tanácsot, nem várnak visszaigazolást, nem hasonlítják magukat senkihez, mert nem racionális informatív pro-kontra érvekre alapozzák cselekedeteiket, hanem hozzáférnek teremtő életerejükhöz, amely ugyan nem mond tollba, hanem érzések formájában üzen, ezért  alapfeltétele az érzékenység és belső figyelem. Ezekről az emberekről vagyunk hajlamosak azt hinni, hogy csak a TV-ben léteznek ilyenek, vagy egyszerűen csak szerencsésnek tartjuk őket és irigykedünk rájuk. De ez nem igaz. Ezek az emberek megengednek maguknak egy mély belső utazást, amelyből az erőt nyerik mindahhoz a rengeteg kihíváshoz, amivel útjuk során szembe kell nézniük. És a művészetük abban rejlik, hogy létjogosultságot adnak a fájdalomnak és az elmúlásnak is, és képesek szembenézni ezekkel a kihívásokkal, melyek kéretlenül érkeznek az életükbe. Képesek értelmezni őket és magukévá tenni a tapasztalás nagyságát. Képesek eldobni régi hiedelmeket, megadni magukat az élet örök körforgásának: születés és halál váltakozó ritmusának. Csak ez választja el az átlagembert a művésztől. A művész tudja, hogy nincs olyan, hogy célba értem, hogy valamit innentől kipipáltam, és tudja, hogy nincsen lineáris út az életben, csakis ciklikus örökös változással. Salgado munkássága és életútja a példa arra milyen szellemi, spirituális magasságokba képes eljutni az ember, ha ezt az utat járja, és beteljesíti sorsát.

Frenák Pál koreográfus így fogalmazta meg a művész feladatát: “Egy művész dolga továbblépni személyes egójának határain”. Táncosairól így nyilatkozik: „Szeretném elérni, hogy ne önmagukat mutogassák, hanem valami mondanivalóra hívják fel a figyelmet…”

Meg tudjuk érezni milyen “alkotás”, üzenet akar rajtunk keresztül megszületni az életünkben, vagy fontosabbnak érezzük, hogy mindezt mi magunk hozzuk létre? El tudom engedni az én jelentőségét, az elmém ragaszkodásait, és át tudom adni magam az élet áramlatainak? El tudom engedni a formát, és képes vagyok a tartalomra figyelni? Magunkat mutogatjuk, vagy csatornává válunk és láttatunk, azaz teremtünk? Valamilyenek akarunk lenni, vagy jó az is, ha igazak vagyunk?

18161507_410500fdfc4f5984f98bff57c19d7574_wm

Zo’é Towari Ypy falu, Pará, Brazília, 2009 / Fotó: Sebastiao Salgado

A Genesis fotói abban is segítenek, hogy ezekre a kérdésekre megérezzük az őszinte választ. Nem beszélve arról, ahogyan ezek a képek megszülettek: “Salgado gyalog, könnyű légi járművel, tengerjáró hajón, kenun vagy akár hőlégballonon, szélsőséges hidegben és melegben, gyakran veszélyes körülmények között járta be a Föld legtávolabbi tájait, hogy elkészítse fekete-fehér fotósorozatát.” /www.magyarkurir.hu/ Nyolc éven át dolgozott az anyagon, de minden “projektjét” küldetésként kezelte mióta rátalált a fotográfia útjára. Kezdeti közgazdász karrierje nyílegyenesen szárnyalt fölfelé, amikor üzleti utazásai során egyszer csak megérezte a nagyon erős kapcsolatot a fotográfiával. 29 évesen úgy döntött azt az utat választja, ami megmagyarázhatatlanul, de hatalmas erővel hívja őt, és fotózni kezdett visszautasítva addigi élete legnagyobb karrierlehetőségét.

“Egy napon a fotográfia betört az életembe. Fotográfus lettem, és hátat fordítottam mindennek, csak hogy fotós lehessek, és azt csinálhassam, ami fontos nekem. Sokan mondják rám, hogy fotóriporter, “fotóantropológus” vagy “aktivista fotós” vagyok. De én többet tettem. Életemmé tettem a fotót. Teljes mértékben a fotográfiában éltem, hosszútávú projektekben vettem részt…” – Sebastiao Salgado

Felesége, Lélia mindenben támogatta Sebastiao-t ezen az úton. Igaz társak lettek a művészetben és az életben is még akkor is, amikor a fotográfus évekre távol volt családjától nem mindennapi projektjei során, melyeket mindig ő maga választott mindig kockázatos, veszélyes, embert próbáló körülmények között farkasszemet nézve a halállal. Lélia eközben férje háttérországává vált, koncepciót dolgozott ki Sebastiao fényképeinek kiállítására, megtervezte és szerkeszti mai napig férje fotográfiai köteteit, sajtóügynökséget alapított és vezet kizárólag férje alkotásainak, mely munkáit olyannyira elismeri a világ több nemzetközi szervezete (Nemzetközi Fotográfiai Központ, Környezetvédelmi Világfórum, stb), hogy nívós nemzetközi díjakat, elismeréseket vett át ő maga is mindezért. Ezek mellett szinte egyedül nevelte fel két fiúgyermeküket, akik ezek alatt az évek alatt nem is igazán ismerték apjukat. Közös küldetésük még több ennél: elhatározták, hogy Sebastiao szülőföldjének egy részét, a brazíliai atlanti-parti esőerdő emberi tevékenység által kipusztított területét helyreállítják. Nyolc év kitartó munka után a területet rezervátummá alakították, és megalapították az Instituto Terra-t, mely szervezet az újraerdősítésnek és a természetvédelemnek szenteli tevékenységét. Fák százezreit ültették el, kizárólag helyi fafajtákat, melyek eredetileg is ott honosak, hogy visszaállítsák az ökoszisztémát, és az élet szépen lassan elkezdett újra megjelenni ezen a lepusztított kopár területen. Ez volt az a pont Sebastiao életében, amikor újra képes lett visszatérni a fotózáshoz, és az életbe vetett hittel és reménnyel indult el nyolc éven át tartó felfedezésére, hogy átadja magát egy magasabb rendű célnak és a közvetítőjévé váljon a GENESIS-nek.

leliasalgado01

SEBASTIÃO SALGADO ÉS LÉLIA WANICK SALGADO az általuk létrehozott rezervátumban / FOTO: RICARDO BELIEL

Mire képes két ember, akik minden konvenciót, felrúgva bátran szívből merik azt tenni, ami hívja, vezeti őket belülről? Teremtenek. Visszatérnek az eredethez, ahonnan származunk mi magunk is: a teremtés csodájához. Azt hiszem mind ezért vagyunk itt. 

Menjetek el a Műcsarnokba, és nézzétek meg a Genesis-t!

És nézzétek meg a ‘The Salt of the Earth’ című dokumentumfilmet október 28-án az Urániában, amiben sokkal többet megtudhattok Salgado munkásságáról, művészetéről, életéről.

 

Advertisements

3 Comments

  1. Pingback: Sötétségből a fénybe – karácsony újraértelmezve egyedül | Ilios art

Szólj hozzá Te is! / Tell us your opinion!

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.