*** The English version of this post is HERE. ***  

Az elmúlt évek begyűrűző eseményei, melyek most egybeértek és jókora változásokat hoztak az életemben az elmúlt két hónapban sokat gondolkodtattak a következőkön: vajon miért azokra a dolgokra vágyom, amikre? Vajon honnan erednek a motivációim az életben? Miért azok között érzem jól magam, akik között jól érzem magam? Miért arra tartok, amerre? Melyek azok az alapkövek az életemben, amikre támaszkodhatok, és ahonnan kibontakoztathatom magam?

Egy nagy változás kapujában állok. Utazom távol az otthonomtól bizonytalan időre. És még ha el is távolodok kicsit földrajzi értelemben a gyökereimtől mégis mi az, amit innen magammal viszek? Melyek az én valódi gyökereim, a forrás, ahonnan jövök és merítek? 

A hetekig tartó összepakolás, szortírozás során átnéztem a családi fotóalbumokat, amitől jó sok könny szökött a szemembe, de ugyanakkor megnyugvást találtam bennük, mert ezekre a fenti kérdésekre megérkeztek a válaszok. Azt láttam a képekben, hogy hiába nincsen már velem a családom jelentős része, akkor is összekapcsol minket a szeretet folytonossága. Olyan képekre találtam rá, melyeknek az üzeneteit, a gesztusait itt érzem magamban ma. Látva a szeretet és a törődés különböző formáit családom korábbi generációi között és közöttem rájöttem, hogy van a szeretetnek egy elvághatatlan folytonossága, áramlata, ami összeköt minket. Amit ők egymásnak adtak, és amit én tőlük kaptam, az nem múlt el, ahogyan az adott időpillanat múlik, hanem mint egy fonál, tovább adjuk azt – és nem csak generációról generációra. Úgy érzem most, hogy minden, amit a képeken látok, az itt van bennem. Ők bennem vannak, ők a forrásom, amihez mindig, és bárhol hozzáférek, és majd adom tovább én is.

Csak hogy egy pár útravalót említsek: az öröm, az érintés szeretete, a törődés, az érzékenység, a mesélés, az ének, a tánc, a természet, a szeretet kifejezésének bátorsága és gazdagsága, a hit, a hatalmas nevetések – ezeket nem az iskolapadban tanultam, hanem a családomtól kaptam. Ez a kapocs, ez a hatalmas szeret nagy-nagy erő, ez fog engem segíteni az utamon, és ez segített idáig is bármibe fogtam, vagy bárhol is kellett megállnom a helyem. Amilyenek ők voltak, olyan közegben érzem jól, és otthon magamat mai napig. Isten áldja szüleimet, nagyszüleimet és az összes felmenőmet, akiktől generációkon keresztül lecsorogva annyi maradandó értéket, figyelmességet és szeretetet kaptam! A legtöbbet, amit adhattak, amíg csak velem voltak/vannak. Mert mindenki úgy szeretett, ahogyan ő a legjobban tudott. Akármilyen iskolát jártam is ki, akármilyen tudással tömtem a fejemet az évek során, mégis ezek a gesztusok, és a szeretet különbözőképpen megtapasztalt formái a tarisznyám legfőbb tartalma, amivel azt hiszem nyugodtan indulhatok útnak bárhová is menjek.

Nem véletlen tehát az úti cél, Görögország. Egy olyan hely, ahol ezekre az értékekre találtam rá az elmúlt évek utazásai során. Hisz keresem a családom szeretetét és értékeit a Világban, mivel ők már (nagyobb részben) nincsenek velem. Talán nekem most el kell mennem ahhoz, hogy ezeket az értékeket megéljem, megértsem és a helyére rendezzem magamban messze az eredeti környezetüktől, teljesen egyedül. Hogy jobban az lehessek, aki igazán vagyok.

 

***  *** ***

Női vonal – anyai dédnagymamám unokájával – édesanyámmal Budapesten:

Édesanyám az ő édesanyjával:

Édesanyám az édesapjával (az a nagypapám, aki később az esti meséket mesélte nekem):

Édesanyám az öccsével:

Drága anyai nagyapám, aki nem csak mesekönyvből mesélt nekem rendszeresen, hanem fejében volt annyi történet, és olyan szép ízes mesék, hogy írni sem lehetett volna olyanokat – tátott szájjal hallgattam és csodáltam. Azt hiszem nagy szerepe volt abban, hogy szomjazzam a történeteket felnőtt koromra is, és abban, hogy én is imádok mesélni…

Imádott anyai nagymamám volt az első, aki megfürdetett a kórházból hazaérkezve, ő volt az, aki altatót énekelt nekem esténként. Nincs elég hely itt, hogy felsoroljam milyen sok módon szeretett, és mennyi mindent adott nekem amíg csak élt:

Én és apai nagyapám:

Édesanyám karjaiban – régen volt, nincs már velem testben, de azt kívánom, hogy ilyen édesanya lehessek én is:

Apukámmal, akire mindenben számíthatok:

Anyai nagymamám (fehér kendőben) szinte egész életében idős embereket ápolt. A szolgálat és alázat példáját jelenti számomra.

Anyai anyai dédnagymamám – a kert, a növények, virágok szeretete, az otthon élővé tétele egész női vonalunkban ott van:

Anyai nagymamám – éneklés, tánc öröme és nevetni tudni akkor is, ha baj van – mind, mind tőle láttam. Hatalmasakat tudtunk vele nevetni annak ellenére, hogy az unokája voltam. Őszintén lehetett vele beszélgetni minden problémánkról, a tabukról. Ő is mindig őszinte volt velünk. Soha nem ítélkezett bármit is mondtunk vagy csináltunk, és nekem azt hiszem ez jelenti az otthon melegét. Elfogadni, elfogadva lenni.

Anyai nagymamám már gyerekkorától ‘máriás lányként’ tevékenykedett faluja katolikus közösségében. Egész életében a hit volt a biztos pont és a vigasz számára. Az ő rendíthetetlen hite szintén példa számomra – nem egy konkrét vallás, nem előírások, hanem pusztán a hit és az alázat valami nálunk nagyobb erő irányába.

 

***

“Nagyapám az égben csillagszekéren

Felhők fölött járva lelkemet vigyázza.

Sűrű köd a tájon, lelkem nem találom.

Szívemet kitárom, lelkem így találom.” /magyar sámándal/

***