Blog HU, Görögország, Rodoszi Naplóm, Utazásaim
Comment 1

Hello Rodosz, megjöttem!

13 napja érkeztem Rodosz szigetére, amely utazás rendhagyónak számít az elmúlt 8 év látogatásaihoz képest, mert ezúttal nem rövid távra tervezek. 8 év a szigethez köthető szerelem, álmodozás, alkotás és sok-sok tapasztalás után most 3 bőrönddel megérkeztem egy esős novemberi estén – ide költöztem.

 

Annak ellenére, hogy már hosszú évek óta vágytam a szigetre, a döntésem és az események is nagyon gyorsnak tűnnek (talán egy ilyen új kezdetre nem is lehet eléggé felkészülni) és még most is hihetetlen, hogy megtettem és itt vagyok. Nem teljesen vakon utaztam, hiszen az elmúlt évek alatt tudatosan és nagy-nagy szenvedéllyel kutattam a helyiek életét, szokásait, gondolkodását, életfelfogását készülő könyvemhez, és elég széleskörű helyismeretre tettem szert, de még sincs biztos támpont, garancia egy új kezdettel kapcsolatban. Az ember dönt, és onnantól belemegy, vállalja az ismeretlent, a kiszámíthatatlant, az újjászületést. Ez egy rizikó minden esetben, amit természetesen sok félelem is vett körül. De nem toporoghatok örökké a félelmeim mögötti szűk térben, hiszen olyan nagy erők munkálnak bennem, amelyek ide hoztak erre a görög szigetre – ezeket nem fojthatom el örökre. Megpróbálom tehát összefoglalni, összesűríteni az elmúlt 2 hét főbb eseményeit, érzéseit, ami nagyon nehéz jelen pillanatban, amikor még nem tudok bizonyossággal nyilatkozni a dolgokról az új élet megfoghatatlansága, képlékenysége miatt. De mégis, egy pár gondolat és kép…

Azt hiszem a legnehezebb részen túl vagyok, az első sokkos állapotokból (nem alvás, rémálmok, sok-sok sírás, szorongás, félelmek, pánikszerű érzések) kezdek fölocsúdni, most próbálom magamat újra definiálni, keresni a helyemet itt ebben az új környezetben. Mint egy újszülött, tiszta lappal, tiszta szívvel és gondolatok, prekoncepciók nélkül folyok bele ebbe az új környezetbe lassan, apránként egyedül. Nagy nyitottsággal, kíváncsisággal szemlélem ezt az új kezdetet, az embereket körülöttem, akikre immár nem rövid tartózkodásom ‘vendéglátóiként’ tekintek, hanem új életterem közösségeként, melynek a részévé szeretnék válni. Mostantól nem egy-egy felejthetetlen nyaraláshoz keresek társaságot a helyiek személyében, hanem az élethez, a mindennapi boldoguláshoz, ami egy picit terheltebb szituáció. Mindig is úgy éreztem, hogy a görögökkel van egy fajta lélek-rokonságom, de a puding próbája az evés, úgyhogy ez az igazi mérce, amikor a mindennapi életben derül ki, tudok-e együtt működni ennek a közösségnek a dinamikájával, habitusával, szokásaival, attitűdjével. Volt bennem egy erős vágy, hogy ezt megéljem és kipróbáljam, ezért jöttem ide, de tudom, hogy a vágy önmagában még nem garancia arra, hogy minden a várakozásaimnak megfelelően süljön el. A vágy (hogyha hallgatunk rá és követjük) egyetlen dolgot garantál azonban: a tapasztalást. És azt hiszem ez a fajta elvárásmentes hozzáállás, amit valahogyan spontán sikerült felvennem, nagyon sokban segít. Megfigyelő lettem – saját magam és új környezetem megfigyelője. Befogadok, értelmezek, tanulok. Rengeteget. Magamról és a környezetemről. Annak ellenére, hogy bizonytalan körülöttem szinte minden azt érzem napról-napra egyre erőteljesebben, hogy egyre biztosabb vagyok magamban – abban, hogy ki is vagyok én, és melyek az én értékeim, amelyek vonalvezetők az életemben. Ebben a külső bizonytalanságban kötöm egyre szorosabbra a kapcsolatot magammal. A dolgok jönnek-mennek körülöttem, változik a világ, és ebben a nagy változásban jött elő a szüksége annak, hogy magamból felhozzam az erőt, megkeressem a saját forrásaimat. Egymástól – és tőlem sokban különböző emberekkel találkozom, beszélgetek nap mint nap. Nem mondhatom, hogy egy hozzám nagyon hasonló baráti közegre korlátozom a kapcsolataimat/találkozásaimat, pont ellenkezőleg: változatos korú, végzettségű, kvalitású, gondolkodású emberekkel érintkezem, cserélek gondolatokat és pont ez segít hozzá ahhoz, hogy elfogadóbb legyek mások életével, véleményeivel szemben. Látom mennyien látjuk teljesen másként a világot magunk körül, és végső soron mindannyiunknak igaza van és joga van megfogalmazni, kifejezni érzéseit. Van olyan barátom itt, akiről egy másik barátom pl. rossz véleménnyel van, de ez engem nem zavar, és nem befolyásol. Vannak, akik nem szeretnek itt élni Rodoszon, mert nekik egy másik hely adja meg a világban ugyanazt az élményt, amit nekem pont Rodosz. El tudom fogadni, és nem befolyásol. Beszélgetek ateista gondolkodású, és mélyen vallásos emberekkel is. Művészekkel, kétkezi munkásokkal, irodistákkal. Minél több ember gondolataival találkozni lehetőség arra, hogy lássuk egymás személyes határait, vágyait – hogy rájöjjünk, mindenki más szinten érzi magát szabadnak az életben – és ezért más döntéseket is hozunk. Szabadságunk személyes nézőpontunk kérdése. Tiszteletben tartom, sőt élvezem, hogy ilyen színes a világ körülöttem, és elfogadom magam a paletta egy árnyalataként, amit már nem szeretnék megváltoztatni. Mások is mondják: Rodosz olyan, mint egy olvasztótégely, sok-sok különböző nációnak ad otthont, melyet Rodosz város látképe, történelmi lenyomatai is visszatükröznek a múltból (keresztes lovagok épületei, török dzsámik, ókori görög épület maradványok, olasz építészet, stb…). “Különbözőségünkben van az erőnk” – mondja Tarr Béla filmrendező is.

Identitáskeresés, magamra találás, a saját belső stabilitásom felépítése – ezek a szavak jönnek az első két hét után. Mondom ezt úgy, hogy higgyétek el igazán a zéró állapotról indultam. Saját magam szemében reménytelennek láttam magamat és sokszor a helyzetemet. És mi lesz még később… kíváncsian várom.

Tulajdonképpen szerény 13 nap tapasztalatai alapján mindenkinek receptre írnám fel, hogy költözzön külföldre, egy idegen közegbe és használja azt lehetőségként arra, hogy újra felfedezze magát, és mélyebben befogadja a világot, amiben élünk. Még akkor is, ha ez sok-sok lemondással, félelemmel és fájdalommal jár. Rajtunk áll mennyi tapasztalatot veszünk magunkhoz saját életünk során, a lehetőség mindenkinek adott. Tapasztalatom szerint csakis saját magunk szabjuk korlátainkat. Magamat művész emberként tartva számon, számomra elképzelhetetlen, hogy ne szívjam magamba a lehető legtöbb színt, illatot, érzést, hangot, gondolatot, rezonanciát, így magamhoz mértem vállaltam ennek az utazásnak az árát/súlyát.

Ami az álom valósággá válását illeti: napról-napra vagyok csak képes befogadni ezt az állapotot, és elhinni, magamhoz venni Rodosz csodáit, a természet bőségét, a szabadságot, a végtelen lehetőségeket. Lelki folyamatok is lassítják, hogy nagykanállal faljam fel Rodoszt, így lassan, hosszú sétákkal, értékes beszélgetésekkel, találkozásokkal lassan, finoman, óvatosan fedezem fel új életemet. És persze hiába a megtévesztés a narancsfák látványa miatt, de itt is tél van hosszú éjszakákkal, rövidülő nappalokkal, ami befelé figyelésre késztet, csendre int, és passzívabb üzemmódra. Háttérbe szorult picit a cselekvő erőm, és ezt most hagyom, nem állok ellen.

Rodosz téli színekben

Ez a rodoszi tél azonban bizonyos szempontból teljesen más, mint a hazai zord mínuszos, havazós évszak. Rodoszon a tél a meglepetések évszaka, képes az időjárás egy napon belül is rengeteget változni – reggel hét ágra süt a nap, majd szakad az eső, majd pár óra múlva megint szikrázó napsütés. A tenger összes színét megmutatja most a komor háborgó sötét-szürkétől a türkiz legélénkebb árnyalatáig. Fodrozódó, vad hullámok, majd csendes, tükörsima vízfelszín. Bárányfelhők, zivatarfelhők, tiszta kék ég, szivárványok és narancsos naplementék, napfelkelték váltják egymást. Rodosz minden pillanatban más arcát mutatja, és gyönyörű. Azért olyan nem igazán van, hogy egy teljes napon át be van borulva – köszönet Héliosz napistennek, a sziget névadójának. 🙂 Az időjárás miatti fények váltakozása az önmagában is gyönyörű Rodosz várost különböző színűre festi minden nap, amit nem győzök fotózni – legyen szó az óvárosról, vagy az újvárosról.

Tenger

Van pár helyi megszállott téli úszó – akik naponta járnak le a tengerpartra úszni. De aki nem is vállalja be a tengerbe merülést ebben az évszakban, vasárnaponként az is lemegy legalább piknikezni, vagy ‘beach tennis’-ezni a partra. Itt Rodosz város tengerpartjain jó számmal látni vasárnaponként piknikező/napozó/sportoló embereket. Én eddig talán négyszer mentem le úszni, amikor napsütésesebb melegebb napok voltak, és ezt szokásommá fogom tenni (addig mindenképpen míg nem kapok tüdőgyulladást :D), mert egyrészt a több száz fős tömegek helyett 8-10 emberrel osztozik az ember a hatalmas tengerparton – sokkal felfokozottabban lehet megélni a szabadság élményét, másrészt minden alkalommal azt érzem, hogy a tenger lemos rólam minden gondot és súlyt, a bőröm pedig csodálatos lesz tőle. Így advent második vasárnapját én is a tengerben lubickolva töltöttem – hihetetlen! 🙂

A természet kincsei

A november, december az olívafák szüreteléséről is szól. Most készül a friss olíva olaj, amit a görögök aztán egész évben használnak a háztartásban. Az első hetemen ellátogattam Apollona faluba, ahol egyrészt betértem a helyi asszonyok által működtetett érték-, és tradíciómegőrző műhelybe (Apolloniatisses), ahol friss kovászos tradicionális falusi kenyeret kaptam az asszonyoktól. Ehhez annyit mindenképp hozzáfűznék, hogy 2 hete vettem, és még mindig eszem – nem penészedik meg, nem szárad meg, és a gluténérzékenységem ellenére kutya bajom nincsen tőle.

Másik állomásom Apollonában egy olívapréselő üzem volt, ahol megismerhettem a nagy gépek működését, az egyes lépéseket, melyeken az olívabogyó átmegy mire olaj lesz belőle. Olajat csak 10 liter fölött értékesítenek, de voltak olyan kedvesek, és teletöltötték a másfél literes flakonomat frissen préselt olajjal, melyet ajándékba kaptam. Olyan emberektől, akikkel életemben akkor találkoztam először. Azóta egyszerűen nem tudok jobb ételt elképzelni a pirított falusi kovászos kenyértől, amit ezzel a friss, csípős olívaolajjal öntözök meg – ahogy nem szégyellem.

Aztán itt vannak a városban is (és persze az egész szigeten) az élénk színekben pompázó, roskadozó narancs-, mandarin-, és citromfák. Mellettük a karácsonyi utcai dekoráció – kicsit számomra még paradoxon ez a kép, de nagyon élvezem a látványt. És nem csak a látványt, de jól be is vásároltam ezekből a gyümölcsökből a helyi zöldségesnél. Rodoszi gránátalma, ami mézédes, rubinvörös és akkora mint egy csecsemő feje… 😀 És elfogulatlanul is azt mondhatom, hogy a rodoszi narancs a legfinomabb a világon! 😉 Nő a rukkola, a saláták szinte megszámlálhatatlan, számomra ismeretlen vadon is fellelhető fajtái. Ez a téma még egy kutatást megérdemel, mert szeretném jobban megismerni ezeket a növényeket. A zöldségesnél vagy 30 percet nézelődtem és próbáltam befogadni a választékot, a színeket, a látványt.

Befogadva lenni    

Az első napok tapasztalata az, hogy csupa szeretet vesz körül. Első sorban a már meglévő barátaimtól, ismerőseimtől, akik itt élnek. Mindenki örömét fejezi ki azzal kapcsolatban, hogy ide költöztem, mindenki másban próbál segíteni, és biztatnak, pozitív gondolatokkal vesznek körbe az új életemmel kapcsolatban. Mindenki próbál egy picit hozzátenni a maga módján az új kezdetemhez, ami csodálatos érzés.

Aztán ahogyan járok-kelek a városban vadidegenektől jönnek szembe pozitív gesztusok, legyen az csak egy mosoly, de volt olyan is, hogy két ismeretlen férfi aki szembe jött velem az utcán kitárták a karjukat, hogy megöleljenek – csak úgy… A legtöbb ember, akivel kapcsolatba kerülök, vagy akitől veszek valamit (boltban, vagy az étteremben) megkérdezi ki vagyok, honnan jöttem, mit csinálok itt, és válaszul 100%-ban megerősítenek abban, hogy imádni fogok itt élni, mert Rodosz maga a paradicsom. 🙂 Mondják ezt az idős helyi halászok a kikötőben -akik már meg is invitáltak egy közös halászatra, mondják ezt a pincérek néhány tavernából, és olyan görögök is, akik az ország más szegleteiből érkeztek Rodoszra. Mások elmesélik saját történetükkel, mint például a közeli szupermarket tulajdonosa, aki 16 évesen költözött Rodoszra 22 évvel ezelőtt Észak-Görögországból. Mindenkitől azt hallotta, hogy Rodosz mennyire gyönyörű hely, és gondolta megnézi magának. A második napján itt Rodoszon munkát kapott, és gyökeret vert a szigeten. Ő is azt mondja: Rodosz a paradicsom!

Mindenkinek van ideje egy kávéra, egy jó beszélgetésre. Persze erre most különösen alkalmas a téli időszak, hisz az emberek zöme csak heti 1-2 napot dolgozik, élvezik imádott szigetüket a turisták tömegei nélkül – ahogy mondják: “Rodosz most csak a miénk.”

Így, hogy ennyi éven át jártam már ide, és igazán szerelmes vagyok a kultúrába, a nyelvbe, a szigetbe, és nagyon sok ember szeretettel vár minden alkalommal és ennyire örülnek nekem – még így is sok szorongással terhelt számomra a beilleszkedés, az új lakóhelyemhez és környezetemhez való őszinte kapcsolódás és együttműködés. Nem tudom elképzelni min mehet keresztül az, aki akarata ellenére kényszerül új életet kezdeni szülőföldjétől távol, esetleg nem ismer senkit, nem örülnek érkezésének a helyi lakosok, nem szívesen fogadják bármilyen okból. Hálával tartozom ennek a közösségnek már most, hogy ennyire megkönnyítik, segítik beilleszkedésem. Ez óriási dolog!

Élvezni az életet

Az egyik leghangsúlyosabb észrevételem, ami erősen hat rám az ittlétem alatt, az a görögök életimádata. Eddig is tudtam, hogy nagyon is megengedik maguknak az élet élvezetét (ami semmi esetre sem összetévesztendő a sokszor méltatlanul rájuk aggatott lustasággal!), de minden egyes alkalommal, amikor görög zenés estre keveredek, újra és újra elcsodálkozom azon a sokszor megfoghatatlan miliőn, amit a zene, a tánc, az éneklés, és a tradíció együttes szeretete hoz létre. Hihetetlen szenvedély és erő van a görögökben, aminek az eredőjét sokáig próbáltam megfejteni, de most egészen úgy látom: azért ennyire bátor és (a szó legnemesebb értelmében) egyszerű emberek, mert nagyon erős gyökereken állnak. Hovatartozásuk, identitásuk megkérdőjelezhetetlenné válik életükben, hisz úgy cseperednek, hogy gyökereikhez, tradíciójukhoz a zenén a táncon és az éneklésen keresztül folyamatosan kapcsolódnak. Huszonéves fiatalok szenvedélyesen tanulnak játszani a hagyományos görög hangszereken, nincs olyan görög itt, aki ne énekelné ki magából legalább heti pár alkalommal lelkének tartalmát egy tavernában, vagy kafenio-ban, ahol esténként összegyűlnek együtt nevetni, élvezni az életet. Mióta itt vagyok háromszor voltam együtt görögökkel ilyen zenés esten, és mindegyiket egy-egy csodának aposztrofálnám. Először is, számtalan új emberrel ismerkedek meg ilyenkor. Valaki mindig leül mellém, olyan még soha nem fordult velem elő, hogy egyedül ücsörögtem volna, vagy ne beszélgetett volna velem valaki – ami nagyon sokat számít főleg, ha az ember ‘xeno’. A görög társaság mindig angolul beszél a jelenlétemben akkor is, ha csak egyedül vagyok közöttük nem-görögként, ami szintén egy gesztus, hogy ne érezzem magam kívülállónak. De mindemellett lelkesen tanítják nekem a görög kifejezéseket, különböző görög dialektusokat. 🙂 Ami igazán segít, és megdobja az életszínvonalamat az mindenképpen a panaszkodásmentes emberek társasága. Mindegy milyen problémája van az embereknek a mindennapi életben, amikor este belépnek a tavernába, ahol a barátaikkal találkoznak, hátrahagyják azokat, és nevetnek, viccelődnek egymással, beszélgetnek, jókat esznek. Talán az éneklésen, és a zenén, az együtt táncoláson keresztül felszabaduló endorfinok hatása ez, de én is csak ülök közöttük és vigyorgok magamban, egyszerűen örülök, hogy élek.

Volt egy konkrét pillanat valamelyik ilyen estén, amikor tényleg azt éreztem, hogy ide tartozom, amikor igazi egységélményt tapasztaltam. Ez pedig az egyik közös táncolás során volt. A görög körtáncokról bővebben fogok írni a könyvemben, ezért most nem megyek bele mélyen a témába, de azt tudni kell, hogy hatalmas ereje van ezeknek a táncoknak. Az egymás érintésén keresztül, közös ritmusra, közösen lélegezve összeölelkezve “vadidegenekkel” egy idegen kultúrában, idegen földön az ember képes megélni a legmagasabb szintű egybeolvadást is. Az agy kikapcsol, és az ember megérkezettnek érzi magát az adott pillanatba, és térbe. Mindig biztatnak, hogy táncoljak velük, és tanítanak táncolni, hogy ott lehessek velük a körben, ahol öleljük egymást, vagy fogjuk egymás kezét, és ezen a testi kontaktuson keresztül üzenve az agynak, hogy veled vagyok, melletted vagyok, egyek vagyunk, összetartozunk. Ezeknek az estéknek igazán “életszaga” van számomra. Az egó háttérbe szorul és átveszi a helyét a nemtelen, kortalan öröm.

Ezen az estén volt egy másik élmény, amit még mindenképp megosztanék itt. Egy hatvan-hetven év körüli görög bácsi, aki egyedül jött a görög estre, makulátlanul felöltözve galléros ingben, elegáns nadrágban az első daltól az utolsóig végigtáncolta az éjszakát. A fiatalok, akik ott voltak végig fütyülve tapsoltak neki, tisztelettel, szeretettel nézték őt egész este. A bácsi korát meghazudtolva szenvedélyesen táncolt az összes görög zenére, miközben az összes ráncával mosolygott. Bukfencezett, hastáncolt, amilyen zene jött, abba ő maximálisan belehelyezkedett és élvezte. A fiatal lányok mentek és táncoltak vele, körberajongta a közösség. Nem szólalt meg, nem kért senkit, hogy táncoljon vele. Ő csak ott volt, és megélte a pillanatot minden porcikájával. Így van ez az életben is: ha az ember őszinte magához, őszintén éli az életét szégyenérzet nélkül tiszta szívvel, akkor a többi dolog köré rendeződik. Az örömnek és az elvárásmentességnek van egy óriási vonzóereje. Áldottnak érzem magam, hogy ezeknek a jeleneteknek részese lehetek, és tanulok mindig valamit ezekben a pillanatokban.

A többi estét most nem részletezem itt, de hát valahogyan így telnek itt az esték és a nappalok. Megoldandó feladatokkal ugyan, és folytonos küzdelemmel, próbálkozással az álmaim megvalósításáért, de ettől támogatóbb és inspirálóbb közeget nem találhattam volna ahhoz, hogy közelebb kerüljek önmagamhoz és az alkotáshoz. Kérem a Teremtőt, hogy tartson meg az úton és segítsen át a nehéz pillanatokon, hogy tovább folytathassam az alkotást, azon keresztül egy fajta szolgálatot, és megtaláljam a helyemet most ezen a szigeten.

IMG_3957

 

Advertisements
This entry was posted in: Blog HU, Görögország, Rodoszi Naplóm, Utazásaim

by

Hungarian woman passionate about writing and photography as an expression, researching for authentic people, powerful stories of humans, cultures, rituals, Nature’s wisdom. Selfmade writer, traveller, anthropology researcher, creative. ~~~ Főként az írás és a fotó nyelvén közlő önálló utat kijáró alkotó embernek, kutatónak, kreatívnak tartom magam. Folyamatos inspirációm a különböző kultúrák, emberi sorsok és motivációk mélyebb szinten történő megismerése és megértése, valamint saját magam felfedezése, egy belső-külső tudatosság és az önazonosság fokozása.

1 Comment

  1. Pingback: Sötétségből a fénybe – karácsony újraértelmezve egyedül | Ilios art

Szólj hozzá Te is! / Tell us your opinion!

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.