Asklipio Rodosz sziget dél-keleti részén fekszik és egy roppant érdekes falu több szempontból is. Az ide érkező sokféle felfedezést tehet. Az egyik lehetséges program itt: elveszni a falu szűk kacskaringós utcáinak világában. Legutóbbi sétámon (2017 szeptemberében) teljesen magával ragadott Asklipio utcáinak “művészete”, a sok virággal és motívummal, melyeket az itt lakók festettek a járdákra, az utcák különböző szegleteibe – és persze a régi-régi hatalmas kültéri kemencék. Természetesen része a falu bájának és illatának (mint a többi rodoszi falunak is) a sok-sok fűszernövény és virág a házak udvaraiban néha a legváratlanabb helyről “kinövő élet”. Asklipio tökéletes példa arra, hogy mennyire egyszerű dolgokkal lehetséges az élet mindennapi jeleneteit “kiszínezni”.

Egy isteni vacsorát követően a falu Nikos tavernájában a naplemente fényeiben tettem sétát itt legutóbb. Nem csak az utcácskák miliője tett nagy hatást rám, de a helyiek vendégszeretete és a tündéri gyerkőcök, akikkel találkoztam az utamon. Erről a sétáról osztom meg a fotóimat most Veletek.

Kattints az alábbi képre, ha meg szeretnéd találni Asklipiot a google térképen:

---

A falu utcáinak felfestései:

Néhány öreg kemence (φούρνος – fournos) az utcákon:

További jelenetek a faluból:

A sétám során két gyönyörű gyerkőccel találkoztam. Az első Vagia volt, aki ragyogó kék szemeit az dédmamájától örökölte – mondta el nekünk anyukája, aki lelkesen invitált minket egy kávéra, hogy üljünk velük le ott az utcában, ahol Vagia nagymamája éppen egy hatalmas vödörnyi gránátalmát pucolt, hogy dzsúzt készítsen belőle. Vagia anyukája ajándékba leszakított nekem egy csokor bazsalikomot a házuk előtt illatozó bokorról, ami egy természetes gesztus, ha az ember rodosz valamelyik falujában sétál – a helyiek, ha mást nem tudnak hirtelen adni az oda tévedő látogatónak, akkor szakítanak neki egy csokrot az illatos bazsalikomból, vagy louiza-ból, mentából, vagy diosmos-ból (a görög udvarban leggyakrabban előforduló fűszernövényekből). Vagia tündéri volt, ő is utánozta anyukáját és szakított nekem bazsalikomot, mint utóbb kiderült azért, hogy maradjak még. Sírásra görbült maszatos szájacskája, amikor tovább indultunk… Nagyon remélem, hogy még láthatom ezt a pici lányt még valamikor. Apropó maszatos száj: imádom, hogy a görögök hagyják a gyerekeket gyereknek lenni – igazán maszatosnak és elevennek.

A második gyönyörű gyerkőc Rafael volt, akit a nagymamája ringatott éppen. Nem akadály, hogy nem tud angolul a nagymama, akkor is hozzánk szól és mosolyog, mondja mondja, ami a szívén és ami kikívánkozik. Nem csak ő, mások is köszöntek, mosolyogtak az utcákon ránk. Szeretni való falu, gyógyító pillanatokkal…

MÉG TÖBB FOTÓ ITT