* Görgess lejjebb a magyar verzióhoz *

“I knew early on that finding truth is not the same as finding happiness. You aspire to see the truth, but once you have seen it you cannot avoid suffering. Otherwise you have seen nothing at all.” /Walk With Me – movie/

 

Maybe you are waiting a new post about my new life and adventures on Rhodes island, but what is happening to me since I am here is not an easy read. And not easy to write, or even to understand it. Instead of creating and writing I need to look very deep into myself and face a really dark side of mine. Starting a new life in a foreign environment alone brought up my biggest fears from the depth, I lost all my confidence about everything I had before, I lost my connection with my inner self (and my inspirations), so my main question for these days are: WHO I AM? My body works as a body of a stranger, I have so strange physical symptoms like never before. I can’t sleap, sometimes I can’t breath properly and I feel incredibly week and vulnerable. The situations where I find myself these days are the projection and the reflection of my wounded childish inner self. It took control over me and makes the people treat me like a “little girl” who is not capable on her own, and put me into situations where I felt really used as a woman and as a human. And although I am dying to have intimate connection with others, I am afraid to get close to someone as the fear from ‘being refused’ is controlling my mind and my body too much. I don’t feel safe, I am insecure. Well, OK, this is also me, and even that it is very uncomfortable to experience and face with, I had to accept that there is an “unhealed” “sick” part of my soul. But I am not only that, I am much more! Being a human means that the infinite light lives inside of me and I want to live fully and create. But how? First of all I had to realize that nobody can help me directly. And even that so many loving people surround me they cannot grow up and heal my wounds instead of me.

Whether I fail or arise after this all, one thing is sure: I would never have this kind of experience by practicing on my yoga mat, or meditating in a comfortable warm room, or reading books… the LIFE itself gives you the most important transformative experiences where you have the chance to change, clean and heal yourself – when the right time comes.

And just one more thought about my fears told by my friend Katerina: “Now these fears are not in the darkness, not in the unconsciousness any more. They came to the light from the darkness, you can see them and face them finally. So now they can leave you, or you can choose to leave them as well.”

And as a kind of lifebelt the Universe sent me this amazing, breathtaking, superintelligent, healing presentation of Dr. Gábor Máté (Hungarian jewish doctor living and working in Canada) that helped me to help myself. And because so many of my friends, or their families are suffering from different sicknesses, I decided to share it with you and make a Hungarian translation to spread the word and to help others to heal themselves too. And in longer term: to heal this World, to heal this Earth.

Thank you for watching and for sharing! 

***

Hungarian version / Magyar verzió:

“Már korán felismertem, hogy meglelni az igazságot nem egyenlő a boldogság megtalálásával. Vágyunk az igazságra, de amikor szembe találkozunk vele a szenvedés elkerülhetetlenné válik. Máskülönben nem láttál semmit.” /Walk With Me – film részlet/

 

Talán többen egy újabb beszámolót vártok új görög életemről sok kalanddal, fotóval mesébe illő élményekkel, de az, ami velem történik mióta itt vagyok, az nem lenne könnyű olvasmány. Egyelőre leírni, sőt megérteni sem könnyű. A termékeny munka, az alkotás, írás, szórakozás helyett most nagyon mélyen önmagamba kellett/kell néznem és szembesülni egy igazán “sötét”, félelmetes részemmel. Teljesen egyedül új életet kezdeni egy idegen kultúrában, lezárni, elengedni a korábbi életem szinte minden elemét, szálát – a szunnyadó mélyből napvilágra hozta rég elfeledett (sőt számomra eddig ismeretlen) félelmeimet. Kihúzta a lábam alól a biztonságos talajt, elveszítettem a maradék önbizalmamat is, a kapcsolatot magammal és az inspirációmmal. A leggyakrabban feltett kérdésem a KI VAGYOK ÉN? lett. A testemben lenni olyan, mintha egy idegen teste lenne, olyan, mintha vele is kapcsolatomat vesztettem volna. Korábban nem tapasztalt fizikai tüneteim vannak. Nem bírok egy éjszakát sem végig aludni, néha lélegezni is nehéz, és gyengének, sebezhetőnek érzem magam. Olyan helyzetekben találom magam ebben az időszakban, melyek a bennem élő megsebzett gyermeket tükrözik vissza. Ez a sebzett, sérült gyermek most átvette az irányítást felettem és az embereket olyan viselkedésre készteti velem szemben, amely egy “buta kislánynak” jár, akinek meg kell mondani mindent, és aki butaságokat csinál és gyenge, aki nem hisz magában és ezért mások sem hisznek benne. Ez a sérült gyermek olyan helyzetekbe hozott, ahol kihasználva és használva éreztem magam nőként és emberként. És annak ellenére, hogy szívből vágyom az intimitásra, képtelen vagyok lépni mások felé, mert ennek a gyermeknek a visszautasítástól való félelme túl nagy teret nyert a testemben és az elmémben, egyszerűen nem enged oda másokhoz, mert nem érzem biztonságban magam érzelmileg. Ez a gyermek azt hiszi, hogy ő nem szerethető. Ez szintén én vagyok. De nem csak ez! Sokkal több vagyok ettől, hiszen emberként itt lakik bennem az isteni fény, amely élni és teremteni született. Még akkor is, ha nagyon kellemetlen szembenézni mindezzel, el kellett fogadnom, hogy van egy gyógyításra szoruló, beteg részem, ami mindeddig jó mélyen rejtve volt egy biztonságos élet kényelmes illúziójában. És ennek a részemnek a felismerése része az igazságnak. (Az, hogy hálás tudok lenni ezért a tapasztalásért majd egy másik hosszú írás témája lesz – amit összegzésként akkor írok meg, ha majd kimászok ebből az állapotból. Egy biztos: ilyen tapasztaláson a jógamatracon, vagy a kényelmes fűtött szobában meditálva, könyveket olvasva soha nem mennék keresztül… maga az ÉLET adja oda a legszebb tanításokat és lehetőségeket a változásra, a transzformációra a maga idejében.) És miután tudatosítottam magamban mindezt, azt is felismertem, hogy senki nem tud nekem közvetlenül segíteni. Hiába vesz körül sok szerető barát, akik nap mint nap kifejezik szeretetüket, elfogadásukat, támogatásukat, ők nem tudnak felnőni helyettem, és a saját sebeimet begyógyítani – erre csak én magam leszek és vagyok képes. Nem csak egy ilyen fajsúlyos belső munkában, de visszagondolva az életem apróbb kérdéseiben is mindig az volt a legjobb nekem, amely döntést én magam hoztam meg mások (akár jószándékú) irányítása, befolyásolása nélkül. A segítség is akkor jön csak jókor, ha az nem kéretlen, tehát én döntök úgy, hogy igénybe veszem. 

És ami a félelmeket illeti, Katerina barátnőm szavait idézném: “ezek a félelmek már nincsenek a sötétben, a tudattalanban többé, a felszínre törtek. Itt vannak körülötted, látod őket, szembe néztél velük, kiengedted őket a napvilágra. Így lehetőségük van végre távozni tőled, vagy neked úgy dönteni, hogy itt hagyod őket.” 

És a magam gyógyításáért szükséges lépésekhez, mint egy mentőövet dobta az élet elém Dr. Máté Gábor számomra megfogalmazhatatlanul csodálatos és gyógyító előadását, amely nagyon nagy segítséget adott ahhoz, hogy segítsek magamnak. A legfontosabb üzenetet végre azt hiszem megértettem:

“Az emberek életében jelenlévő stressz nagy része érzelmi eredetű stressz, de a legpusztítóbb stressz mind közül az, ha az ember más próbál lenni, mint aki Ő maga” – Selye János

 

És mivel nagyon sok ember küzd körülöttem különböző betegségekkel, elakadásokkal az életében, ezért úgy döntöttem megosztom Veletek ezt az előadást, és készítek egy szabad magyar fordítást/összegzést hozzá, hogy minél több emberhez eljussanak ezek a gyógyító szavak, amelyek nálam nagyon sok kérdésre válaszokat adtak.

Köszönet az olvasásért, köszönet a megosztásért!

---

Dr. Gábor Máté: How stress can cause disease / ‘Dr. Máté Gábor: hogyan okoz betegséget a stressz?’ előadás összegzése

 

“27 éven át dolgoztam a gyógyászatban családokkal, és ebből 7 évig a vancouver-i kórházban a gyógyíthatatlan betegek szenvedést enyhítő terápiájának az orvosi koordinátora voltam. Egy idő után azt figyeltem meg, hogy azok, akik megbetegedtek nem találomra betegedtek meg. A betegség egyik esetben sem örökölt, vagy véletlen volt, és a legtöbb betegséget adott érzelmi minták kísérték. Erről szól a könyvem: Amikor a test mondja ki a nemet. A benyomásom az volt, hogy azok az emberek betegszenek meg, akik nem tudnak nemet mondani az életben. Tehát, mivel nem tudják hogyan mondjanak nemet, ezért a testük megteszi azt helyettük. A multiplex sclerosis-ban szenvedő betegek között a nők aránya négyszeresére nőtt az elmúlt 70 évben. Ez örökletes nem lehet, mivel a gének nem módosulhatnak ilyen mértékben ennyi időn belül. Nem lehet az étkezés, nem lehet az éghajlat sem. Mi az oka akkor? Nos a nők a patriarkális kultúrákban (melyben jelenleg is élünk) mindig is a stresszfelfogó szerepében voltak, tehát magukba szívják a stresszt a környezetükből, beleértve a férjüket is – és talán ez az egyik oka annak, hogy a házasságban élő férfiak tovább élnek, mint az egyedülállóak, viszont a házasságban élő nők nem élnek tovább, mint az egyedülálló nők. Erre jön rá az a tény, hogy a második világháború óta a nőknek már “gazdasági” szerepük is lett a társadalomban – karriert csinálni és megélhetést biztosítani, ami egy újabb stressz-réteg. Ez a stressz, plusz a nemet mondás képességének hiánya ebben a helyzetben eredményezi a multiplex sclerosis megnövekedett arányát a nők körében.”

Máté Gábor felolvas egy részletet egy mellrákkal diagnosztizált nő írásából (akinek a férje előző felesége is mellrákban halt meg), aki arról számol be, hogy most attól fél a legjobban, hogy hogyan fogja tudni a férjét érzelmileg támogatni a kezelése alatt – ignorálva saját betegségét, és saját maga érzelmi szükségleteit. “Az automatikus és kényszeres kiszolgálása mások érzelmi szükségleteinek, miközben te ignorálod a sajátodat – ez a betegségek legfőbb okozója. Ezalatt az összes tartós megbetegedést értem: rák, ALS, multiplex sclerosis, crohn-betegség, reumás porckopás, scleroderma, asztma, ekcéma, stb…”

Egy újabb esetet hoz fel példának, egy orvos gyászjelentéséből olvas, aki rákban halt meg Kanadában és halála előtt csak pár nappal hagyta abba a munkát. Sugár- és kemoterápiás kezelések alatt folytatta munkáját minden nap. “Ez a merev és kényszeres azonosulás a munkával, a szerepekkel és a felelősséggel a saját magunk szükségletei fölött a legfőbb kockázati tényező az összes betegség kialakulásánál.” És a gyászjelentésben mindezt az orvos pozitív tulajdonságaként aposztrofálják nem észrevéve azt, hogy valójában ennek a tulajdonságának köszönheti, hogy belehalt a betegségébe. Létezik ez a kifejezés, hogy a jó emberek korán halnak…

Az ‘egészséges harag’ nem-kifejezése, lefojtása az egyik fő oka a betegségek kialakulásának. De az egészségtelen harag kifejezése szintén megbetegedéshez vezet. Ha sokat dühöngsz, akkor megnövekszik a szívbetegségek, a stroke esélye. De amennyiben visszafogod az egészséges dühödet, akkor a rák és az autoimmun betegségek esélyét növeled.”

Példának egy kutatást hoz fel, melyben 10 éven át 1700 nőt vizsgáltak. Közülük, akik boldogtalan házasságban éltek, de nem fejezték ki érzelmeiket négyszer több esetben haltak meg a vizsgált 10 év alatt, mint azok, akik szintén boldogtalan házasságban éltek, viszont kifejezték érzelmeiket. Szóval a gond nem a boldogság hiánya volt, hanem az, hogy kifejezték-e, amit éreztek, vagy sem. 

Újabb esetet hoz fel példaként: egy férfi, aki éveken át minden nap kétszer vacsorázott egészen addig, míg nagyon durva súlygyarapodással kellett megküzdenie. Vacsorázott minden nap egyszer a szüleinél, aztán még egyszer saját családjával, mert nem mert nemet mondani sem az anyjának, sem a feleségének. “Ez a férfi két tévhittől szenvedett: az egyik, hogy ő a felelős azért, ahogyan az emberek érzik magukat körülötte, a másik az, hogy ő sosem okozhat csalódást senkinek.”

Újabb példa egy súlyos végstádiumban lévő rákos beteg férfiről, aki egy természetes alapanyagú rákellenes készítményeket gyártó cég vezetője volt. Ez a férfi folyamatosan fogyasztotta ezt a készítményt. “Egy napon megkérdeztem tőle: Milyen íze van ennek az izének? Azt felelte: Borzalmas, gyűlölöm. Kérdeztem: Akkor miért eszed még mindig? Azt felelte: Nem hiszem, hogy meg fogja menteni az életem, de az üzlettársam nagyon csalódna, ha abbahagynám a szedését. Majd meggyőztem, hogy pár héttel a halála előtt nem kell még mindig örömet okoznia az üzlettársának.”

“Tehát azok a hiedelmek, hogy:

• nem okozhatsz másoknak csalódást,
• mások elvárásai szerint kell élned,
• mások szükségletei fontosabbak, mint a tieid, és hogy
• soha nem lehetsz mérges,

ezek gyilkos hiedelmek.

De ezek tudattalan viselkedésformák, melyek az implicit memóriára támaszkodnak és korai gyermekkori programozottságon alapszanak. Meséltem már a munkafüggőségemről. 54 évesen a 78 éves anyámat látogattam egy ápolóotthonban. Nem tudta felemelni a kezét, kiszállni az ágyból, enni egyedül, de mentálisan teljesen rendben volt. Amikor meglátogattam, aznap reggel térdműtétem volt, tehát sántítottam, de amikor beléptem hozzá, már nem sántítottam tovább és teljesen normálisan sétáltam oda az ágyához, és miután becsuktam az ajtót magam mögött a távozásomkor újra elkezdtem sántítani. Mi történt itt? Miért rejtettem el a sántítást anyám elől? Nos anyám túlélte a náci megszállást Magyarországon, a kommunista diktatúrát, a forradalmat, a Kanadába való emigrálást két kamasz fiúval és a férjével, majd közel negyven évesen szült itt még egy gyermeket, amikor alig beszélte a nyelvet egy idegen kultúrában, stb… Mit gondoltok, tudta volna kezelni a tényt, hogy a középső gyereke sántít egy kicsit a délelőtti térdműtéte miatt? Ez a dolog nem volt tudatos, hanem automatikus, mivel életem első évében megtanultam, hogy anyámnak annyi stresszben volt része, hogyha jó kapcsolatot szeretnék vele, akkor jobb, ha nem tetézem ezt a stresszt. Anyám megóvása – ami a kapcsolatunk megóvása volt, egyenlő volt azzal, hogy elnyomom a saját fájdalmam amennyire csak lehetséges. De ez automatizmussá vált, és emiatt hagyom abba a sántítást előtte még 54 évesen is úgy, hogy erre sem nekem, sem neki semmi szüksége nincs.

Egy gyermeknek két fő szükséglete van érzelmi téren:

• kapcsolódás
• önmagához való hűség – azaz annak a szabadsága és képessége, hogy önmagunk legyünk, hogy tudjuk mire vágyunk, ismerjük késztetéseinket, és képesek legyünk érvényesíteni ezeket a vágyakat, igényeket, érzelmeket

Mindannyian úgy születünk, hogy kifejezésre juttatjuk a késztetéseinket. Ha a születésed és a felnőttkorod között megtanulod ignorálni a késztetéseidet, az azért történik, hogy túlélj. Hogyan válik ebből automatizmus/szokás? Ha a szülők nem tudják kezelni a késztetéseidet, vagy ha vegyes üzeneteket kapsz és dilemmába kerülsz: ahhoz, hogy túléljek, fenn kell tartanom a kapcsolódásom másokhoz. De ha a szüleim stresszesek, akkor vissza kell fognom magam, le kell fojtanom azt, aki vagyok. És ez a lefojtás később rák, depresszió, ALS, vagy más egyéb betegség formájában jelentkezik/mutatkozik meg. Egy korán kialakult alkalmazkodási módszer hosszú távon patológiához vezet, ha abból tendencia alakul ki. Ha krónikusan (hosszú időn keresztül) fojtja le valaki a késztetéseit, azzal lefojtja immunrendszerét is. Aki visszafojtja haragját, az visszafojtja immunrendszerének a működését. Ez a tudomány szemszögéből nem vitatott, de az orvostudomány szemszögéből vitatott, hiszen az orvosoknak nem tanítják ezt. A valóság az, hogy az elme és a test nem elválasztható egymástól . Tehát bármi történik érzelmileg, az megtörténik a testben is. Azok a központok az agyban, melyek az érzelmek menedzseléséért és kifejezéséért felelősek, fizikai összeköttetésben vannak a hormonrendszerrel, az idegrendszerrel és az immunrendszerrel. Egy érzelmi tapasztalás egy logikus idegrendszeri és hormonális tapasztalássá válik. És ez mindig így történik – akár tisztában vagy az adott érzelemmel, akár nem. Az idegrendszer jeleket küld az agynak, majd az összes szervnek, végül újra vissza az agynak. A szív önmagában “agyként” működik, egy külön idegrendszer veszi körül a szívet, melynek “jósló” tulajdonságai vannak, különösen negatív eseményekkel kapcsolatban. Szóval amikor azt mondod: “tudtam a szívem mélyén”, akkor azt valóban tudtad. Szóval ez a “szív-agy” kapcsolatban áll a fejünkben lévő aggyal.

1. Az idegrendszer összeköti ezeket a szerveket, oda-vissza kommunikálnak.
2. Ezek a rendszerek kémiai jeleket bocsátanak ki a keringési rendszerbe. A fehérvérsejtek képesek bármilyen hormont előállítani, amit az agy is. Receptoraikkal érzékelik egymás vegyületeit, így folyamatos biokémiai párbeszéd van ezen rendszerek között.
3. Angolul gut-feeling = megérzés/késztetés, de angolul a gut jelentése: belek. A bél egy nagyon fontos “érzékszerv”, és nem csak az emésztés szerve, ahogyan tartjuk. A bél egy érzelmi szerv. És a belek sokkal több üzenetet küldenek az agynak, mint amennyit az agy küld a beleknek.

Társadalmunkban a gyerekek el vannak vágva a késztetéseiktől, mert a szüleik stresszesek, depresszívek, esetleg bántalmazzák őket, fáradtak, és annak érdekében, hogy a kapcsolódást fenntartsák szüleikkel, a gyerekek kénytelenek lefojtani saját késztetéseiket – és ilyenkor zavarodunk össze borzasztóan. Néhány politikust biztosan nem választottak volna meg, ha az emberek hallgatnának a megérzéseikre és nem fojtanák le késztetéseiket.

Mindannyian annak a képességével születünk, hogy kifejezzük belső késztetéseinket, de annak érdekében, hogy fenntartsuk kapcsolatainkat, visszafojtjuk ezeket. És amikor így teszünk, mindenféle bajba kerülünk.

Az egészséges harag megélése és kifejezése egyszerűen csak a saját határaink megvédése. Az érzelmeink nagyon egyszerűen két csoportba sorolhatók:

1. Kapcsolatok létrehozásáért felelős érzelmek, melyek azt mondják: gyere közelebb hozzám!
2. Illetve vannak a védelmi szerepeket betöltő érzelmek, melyek azt mondják: túl közel jöttél, menj távolabb!

Tehát az érzelmek magunk felé invitálnak másokat, illetve taszítanak, távolságot növelnek közöttünk és mások között, azért vannak tehát, hogy fenntartsák a határainkat. Szerepük az, hogy megvédjenek valamitől, vagy közelebb hozzanak valamihez annak érdekében, hogy megkapjuk mindazt, ami minket táplál és egészségesen tart. 

Mi a feladata az immunrendszernek? Hogy távol tartson, vagy beengedjen. Beengedi a tápanyagokat, de távol tartja a baktériumokat, vírusokat, mérgeket. Mindent megtámad, ami idegen, beleértve a rosszindulatú sejteket. Mindannyiunk testében vannak rosszindulatú sejtek (pl. a férfiak prosztatájának 80%-a 80 éves korukra kizárólag rosszindulatú sejtekből áll, de ez mégsem jelent prosztatarákot abban az esetben, ha az immunrendszerünk jól működik). Amíg az immunrendszer egészséges és aktív, addig képes megtámadni a rosszindulatú sejteket. Mi történik amikor visszafojtjuk az egészséges haragunkat és nem védjük meg saját határainkat? Az érzelmi rendszerünk része ugyanannak a körforgásnak, melynek része az immunrendszer és az idegrendszer is, tehát ha az egyiket visszafojtjuk, akkor a többit is. Ezért van az, hogy azok az emberek, akik visszafojtják az egészséges haragukat, visszafojtják saját immunrendszerük működését is, vagy amikor nem tudjuk hogyan védjük meg a határainkat, akkor egy kavarodás alakul ki magunk és mások között, és a szervezetben is. Az immunrendszerszintén összekavarodik és autoimmun betegségekben mutatkozik meg, ahol immunrendszer megtámadja a saját szervezetét. Ez történik azokkal az emberekkel, akik érzelmileg elnyomják magukat. De ez az elnyomás nem egy tudatok választás okán jön létre, hanem ezek az emberek egyszerűen így élték túl a gyerekkorukat. 

Amikor felmerül egy tünet, vagy betegség, akkor nem elég megfogalmazni azt, hogy hogyan tudok ettől megszabadulni, hogyan nyerném meg a küzdelmet ez ellen a dolog ellen. Más szemszögből is lehet közelíteni:

“A nehéz dolgokkal szembeni konfliktusaid, a problémás helyzetek az életedben nem esélyek, vagy véletlenek, hanem ezek a TE részeid, hozzád tartoznak. Személyre szabottan a tieid, számodra hozta létre őket egy olyan részed, mely mindennél jobban szeret téged. A részed, mely mindennél jobban szeret téged, útjelző táblákat állít eléd, hogy elvezessen saját magadhoz. Mert nem a megfelelő irányba mennél, ha valami nem figyelmeztetne arra, hogy hé, ne arra, hanem erre. A részed, amely a legjobban szeret téged nem akarja, hogy elszalaszd ezt az esélyt, és a végletekig el fog menni, hogy felébresszen téged, és szenvedésre fog bírni, ha nem figyelsz rá. Mit tehetne? Ez a feladata.”

Szóval furcsa módon nagyon sokan mondták már nekem is, és másoknak is, hogy a rák, vagy egyéb betegségük a legjobb dolog volt, ami történt velük. Miért mondják ezt? Amire ilyenkor gondolnak az emberek, az az, hogy a betegség megtapasztalása saját autentikus énükhöz vezette vissza őket. Megtanulták mi az igazán fontos az életben, és ez önmagában értékesebb, mint maga az élet. Nem ajánlom. Nem mondom, hogy várjátok meg a betegséget, hogy ezt megtanítsa nektek. Inkább azt mondom, hogy amikor felmerül egy tünet – legyen az egy fejfájás, szájszárazság, visszatérő hátfájás, álmatlanság, hasfájás, reflux, gyakori megfázás, vagy súlyosabb betegség mint egy multiplex scelosis – oké, vedd magadhoz a szükséges orvosi segítséget, nem azt mondom, hogy szenvedj, de ugyanakkor tedd fel magadnak a kérdést: Mi az, amire a testem nemet mond, és én nem vagyok rá képes? Mi itt a feladat? Mi az üzenet? Milyenné kellene válnom ahhoz, hogy hű legyek magamhoz?”

Itt elmesél egy újabb esetet egyik barátnőjéről Shannonról, akit annak idején 4-es stádiumú rákkal diagnosztizáltak. “Shannon úgy döntött, hogy élni szeretne, és azt találta, hogy az élet, amit eddig élt nem az ő élete volt. Ennek az volt az oka, hogy gyermekkorában szexuálisan bántalmazták (a bántalmazott gyermekek esetében a későbbi rák kockázata 50%-al magasabb). Ha te egy bántalmazott gyermek voltál, akkor az egyik lehetséges módja annak, hogy megbirkózz ezzel a dologgal az az, hogy valamilyen függőségbe menekülsz (ételfüggőség, internetfüggőség, vásárlásfüggőség, vagy drogfüggőség – mind ugyanaz), mert annyira túltelített vagy a fájdalommal. Egy másik lehetséges módja a történtekkel való megbirkózásnak az az a mód, ahogyan Shannon járt el. Mivel egy gyermek nem tud másként működni csak úgy, hogy mindent magára vesz, persze tudattalanul, és az lesz a saját értelmezése a történtekről, hogy megérdemelte azt. Tehát ha ő ezt a borzasztó dolgot megérdemelte, akkor ő bizonyára egy borzasztó ember. Hogyan kompenzálod ezt? Úgy, hogy túlságosan jó akarsz lenni. Tehát Shannon egy nagyon jó lány lett. Tökéletes lánya lett a szüleinek, tökéletes tanuló lett, tökéletes alkalmazott, tökéletes feleség. De soha nem beszélt a bántalmazásáról, arról, hogy a férjének a függőségi problémái iszonyatosan zavarják, de ha beszélt volna róla, akkor a tökéletességét veszélyeztette volna. Amikor kimondta végül, hogy élni akarok, akkor arra gondolt, hogy magamhoz hű életet akarok élni! Konfrontálódott a férjével az ő függőségi problémáiról, a családjával az ő bántalmazásával kapcsolatban, felmondott a munkahelyén, elvégezte a spirituális munkát a saját érzelmi sebeinek meggyógyítását, és azóta gyakran tartunk együtt gyógyító szemináriumokat, mert Shannon-nak igazi gyógyító jelenléte van, mivel meggyógyította magát – és így élte túl a betegségét. Még ebben az esetben is, amikor az orvosok is feladták a reményt vele kapcsolatban, mégsem kellett, hogy vége legyen.

Tehát minél előbb elkezdünk odafigyelni a testünk jelzéseire, és minél inkább megtanulunk nemeket mondani, amikor nemet akarunk mondani, annál egészségesebbek leszünk.

Nem azt mondom, hogy mindenki megmenthető és meggyógyítható, de annyira más lenne ez az orvosi világ, ha a reumás ízületi gyulladásod okán nem csak gyulladáscsökkentőt, vagy szteroidot kapnál, hanem az orvosod megkérdezné azt is, hogy az életedben hol nem mondasz nemet? Hol nem tudsz nemet mondani a munkádban, a magánéletedben? Mivel okozol magadnak stresszt? Anélkül persze hogy akarnád, de hogyan csinálod? Nem azért, hogy hibáztassuk magunkat, hanem azért, mert ha megtanulhatunk egy leckét ma, akkor lehet hogy elkerülhetünk valami súlyosabb dolgot fél év múlva.

Valaki egyszer azzal a hasonlattal élt, hogy: azzal, hogy a sejtet magát tanulmányozzuk annak érdekében, hogy végre megértsük a rák mechanizmusát, az körülbelül olyan, mintha egy forgalmi dugót úgy akarnánk megérteni, hogy a belsőégésű motorokat tanulmányoznánk. Mert így nem látjuk a teljes képet. Tehát ha a növekvő rák statisztikákat akarjuk megérteni a gyermekek körében, akkor az ő életüket kell megvizsgálni. Ha a nők és férfiak arányát szeretnénk megérteni a multiplex sclerosis-ban, akkor az emberek életét kell megvizsgálni. És azt, hogyan tudunk a saját életünkbe és kultúránkba beavatkozni úgy, hogy ezeket a trendeket visszafordítsuk. Ezek az igazi kérdések. A jó hír az, hogy ha ezt megtesszük, akkor lehetőségünk van változtatni, amit Shannon és még jó sok ember példája is igazol.

A nagyszerű kanadai stressz kutató, János Selye (akinek édesanyja magyar, édesapja osztrák származású volt) a következő gondolatokat mondta:

 “Az emberek életében jelenlévő stressz nagy része érzelmi eredetű stressz, de a legpusztítóbb stressz mind közül az, ha az ember más próbál lenni, mint aki Ő maga”

 

Tehát az egészségünk megőrzése függ attól, hogy 1. tudjuk, hogy kik vagyunk 2. kapcsolatban legyünk saját testünkkel, önmagunkkal 3. és becsüljük meg magunkat.