Igen. Lassan 32 évesen magam mögött hagytam már pár emlékezetes bulit, de azt, amit a görögök farsangján láttam, illetve megtapasztaltam, na azt soha nem fogom elfelejteni azt hiszem! Kivéve, amit már elfelejtettem köszönhetően a fantasztikus görög boroknak – amit kizárólag Dionüszosz, az ünnepkör ókori istensége tiszteletére fogyasztottam el… 🙂

Idén végre valahára itt töltöttem Rodoszon a görög ‘apokries’ háromhetes karnevál időszakát. És bár több ízben írtam már erről a “farsangi” időszakról (ITT és ITT is), amelynek gyökerei nagyon messzi időkre vezethetők vissza (egészen Dionüszosz kultúrköréhez, vagy még korábbra) mégis most kerültem igazán közel ahhoz az esszenciához, amit ez az időszak nyújt, és ahhoz a kulturális élményhez, ahogyan a görögök ma itt Rodoszon ünneplik a karneváli időszakot.

Számomra kultúrsokk volt a szó legpozitívabb értelmében. És őszintén: nem fér a fejembe, hogy míg turisták százezrei utaznak el a velencei karneválra, miért nem látogat ide a kutya sem (tisztelet a kivételnek) Görögországba a karneváli időszakra…? Én imádom megismerni, érezni és megérteni egy kis közösség hagyományait, rítusait, és lehetséges, hogy engem ezért nyűgöz le jobban egy görög falusi ünnep, mint egy hatalmas, híres, tömegek által felkapott és látogatott rendezvény. És persze valószínűleg ez a bensőséges körben (csak helyi lakosok részvételével) történő ünneplése a karneválnak segít megőrizni az ünnep “ártatlanságát”. A turizmust kiszolgálni akaró igény felmerülésének hiánya bizonyára tovább élteti ez eredeti üzenetet és esszenciát. Bár látjuk, tudjuk, hogy turisztikai érdekek nélkül is nehéz a minket leuraló kapitalizmus áramlatában (vagy ha úgy tetszik azzal szemben) értékeket, hagyományokat őrizni. Talán az ‘apokries’ egy a sok rítus közül a görögök életében, amely még megtartotta eredeti üzenetét, és még mai napig is észrevehetők benne a természethez oly közel álló archaikus ember eredeti szándékai: lelkünk amplitúdóit összehangolni a természet ciklikus változásaival, üdvözölni a sötétség, al(só)világ, ösztönök birodalmát, a bennünk megbúvó “sötét” szerepeinket. Beleengedni magunkat ezekbe a mélységekbe, elfogadni részünkként ezeket a minőségeket is törekedve ezzel az EGÉSZségre, megértve hogy a létezés teljességének része a lent és a sötét, nem csak az aranyközépút és a magasságaink, a fény. Hiszen a fény is csak a sötétséghez viszonyítva fény – az alámerülés teszi lehetővé a felfele emelkedés igazi megélését. Az apokries tartalmazza a fény (nyár, kiteljesedés) felé való törekvést, vágyakozást pontosan azzal a bátorsággal, ami a sötét minőségekkel összekapcsol.

Ez a karneváli időszak újabb ékes bizonyíték lett számomra, hogy egy görög sziget nem csak nyáron látogatható, de az évkör minden ciklusában tartogat gyönyörű meglepetéseket, kulturális ínyencségeket szezonális konyhájával,a szokásvilágával, és a természet ajándékaival. 

Minden nemzetnek, földrajzi területnek megvan a maga ünnepe és többé-kevésbé mai napig gyakorolt rituáljai a tavasz erőinek hívására, a sötétség elűzésére, “elijesztésére”. Ez az emberben ősidőktől fogva jelenlévő törekvés a fény, az élet kibontakoztatása, a virágzás, termékenység, az alkotó energiák felé. A görögök “föld alatti erőket felkorbácsoló” apokries karneválja pont olyan erőteljes, kifejező, hangos, színes, kreatív, élettel teli, mint maguk a görögök. Felejthetetlen élmény, amiben fellelhetők kultúrájuk, közösségük karakterisztikái:

• a közösség összetartozása, mely egybefog minden korosztályt (itt együtt bulizik nagypapa a pár hónapos unokájával) – ez nem csak a fiatalok bulija!
• szabadság megélése, önmaguk bátor kifejezése (akármi is van odabent – vállalom magam)
• a zene, tánc és éneklés felszabadító szerepe, imádata
• az ÉTEL és az ÉLET imádata, ünneplése
• bátorság, szókimondás, őszinteség
• őrültség, lázadás
• humorérzék az élethez
• annak megértése, hogy minden pillanat egyedi és megismételhetetlen az életünkben

A karneváli időszak 3 hetes, és bár sokan pogány hagyománynak tartják (vadsága, szabad minősége miatt), tagadhatatlanul a görögök legfontosabb vallásos ünnepéhez, a húsvéthoz kötődik az időpontja. Véleményem szerint nem csak az időpontja, de a tematikája is – de erről majd később. A húsvétra felkészítő 40 napos böjti időszak első hétfőjét (Kathari Deftera = “tiszta hétfő”) megelőző vasárnap a NAGY KARNEVÁL napja, egyben az apokries időszakának utolsó napja, amikor a legdurvább jelmezes bulikat tartják Görögország szerte – persze mindenhol az adott földrajzi helyre, akár falura jellemző sajátos módon. És ne feledjük, hogy ez az utolsó nap, amikor a húsevés megengedett a 40 napos böjt előtt, így ezt kihasználva száll a grillhúsok füstje Görögország szerte.

Itt Rodoszon az apokries utolsó hetében (idén 2018-ban február 12-18-ig) érezhetően változott valami a levegőben. Mintha valami erő függetlenül a karneváli szokásoktól ébredezett volna. A macskák bagzását kánonban hallgathattuk mindenfelé a városban, az emberek felébredtek, mindenki elkezdte a saját üzletét, éttermét renoválni, előkészíteni az érkező szezonra. Az utakat is javítják. A férfiak újra végignéznek rajtam az utcán (hiába a nagykabát) és mosolyognak, nagyokat köszönnek. A görögöktől megszokott egészséges flörtölés ez, amiben semmilyen tolakodó gesztust nem érzékeltem soha, sőt kifejezetten bóknak hat. Valami “élet” újra pezsegni kezdett a szigeten. És ezen a héten egyre több helyszínen a legváratlanabb helyzetekben találkozhatott az ember jelmezekbe öltözött helyiekkel. A bárok, éttermek esti programjaikat az őrültség és átváltozás jegyében szervezték. A vendéglátó egységek személyzete jelmezekben szolgált fel és dolgozott. Imádtam ezen a héten a városban járni-kelni, mert sosem tudhattam mikor milyen őrült jelenetbe, jelmezbe botlok.

Rodosz város szombat este  – a karnevál előestéjén

“Hivatalosan” vasárnap a nagy nap, amikor számos falu saját jelmezes felvonulást – karnevált szervez, de a jelmez egész héten része volt a mindennapi életnek. Szombat este egy görög társasághoz csatlakoztam az éjszakába, és először a Cafe Bohem nevezetű helyre mentünk Rodosz városban, ahol annyira lesokkolódtam, hogy még fotózni, videózni is elfelejtettem. 🙂 Először is sikítós-ordítós rockzenét (nem tudom meghatározni a pontos műfajt) játszottak a srácok, amit én már 13 éve nem hallgatok (akkor is csak azért, mert pár hónapig rocker voltam), másodszor pedig olyan őrült jelmezben kimaszkírozva adták ezt elő, hogy a kettő összeadódását az agyam jó sokáig dolgozta fel még az érkezést követően. Ahhoz képest, hogy nem az én stílusom ez a zene, imádtam az estének az itt töltött részét, mert a fiúk olyan szenvedéllyel, hévvel és örömmel zenéltek, és a többiek úgy tomboltak az ijesztőbbnél ijesztőbb jelmezekben, hogy élmény volt ebben az energiában is megmerítkezni. Számomra ismeretlen, kicsit félelmetes és felszabadító egyben. Imádtam, ahogy saját alteregójukba merülve eresztik ki a gőzt a legkülönbözőbb emberek együtt. Esküszöm én is kedvet kaptam, hogy belehörögjek a mikrofonba egy hatalmasat! Persze nem tettem. Talán majd jövőre… 🙂

Majd az Óvárosban folytattuk az estét az Andama élő jazz koncertjén, amely már teljesen más agyhullámokra hatott, de itt is jelmezben volt a legtöbb ember. Ez az egyik oka annak, ami miatt imádom ezt a várost: annyi féle, annyi különböző programból lehet válogatni főleg zenei téren igen, még télen is! De oké, ha választani kell, akkor nekem a jazz (és persze a görög zene) jöhet minden mennyiségben. Csodálatos volt ez a koncert, tökéletes levezetése a sikítós metálnak:

A karnevál napja – Soroni

Soroni falu Rodosz nyugati partján található Rodosz várostól kb. 24 km-re. Ez a falu idén tartotta 19. nagyszabású jelmezes felvonulását az apokries vasárnapján. Rodosz városból autóval mentünk oda egyik kedves barátommal, és már az úton sok érdekes jelenséggel találkoztunk. Az emberek ezen a napon tényleg megőrülnek. 🙂 Jelmezeket árultak az utak mentén, valamint papírsárkányokat a másnapi böjti piknikre (görög szokás ezen a hétfőn sárkányokat eregetni a szabadban). És Paradisi, Kremasti falvakon áthaladva már több jelmezbe öltözött emberrel találkoztunk, mint civillel. Az utakon fura járművek közlekedtek – sokan azzal a járművel és olyan jelmezekben mentek le Soroni faluba, amiben a karneválon felvonultak. Például ez az autó…. Távolról csak a koromfekete parókákat láttuk, először nem tudtam kitalálni mi a ménkű van ezen az autón 😀

A forgalmat a tengerparti utakra terelték útban Soroni-ba, így élvezhettük a tenger azúrkék árnyalatait a szikrázó napsütésben. Délután 15 körül érkeztünk meg, ahol azonnal ismerősökbe botlottunk, így egy asztalon osztoztunk az általam imádott Mesostrati taverna utcafrontján – ahol éppenséggel a felvonulás zajlott. Az első sorból finom borok és isteni görög ételek mellől élvezhettük a műsort.

Kicsik-nagyok együtt, különböző tematikában vonultak fel sorra Soroni főutcáján a legelképzelhetetlenebb járművekkel, vagy gyalog. Voltak akik már hónapok óta készültek a jelmezükkel csak erre a pár percre, amíg felvonultak a karnevál kedvéért. Ez a gondos készülés érezhető volt abszolút a megjelent alkotásokon. Részletekig kidolgozott elképesztő járművek és jelmezek sorakoztak fel. Közben a nézőközönség evett-ivott, élveztük a parádét és a zenét. Egészen pici gyerekek is jelmezbe voltak öltöztetve, vagy ki voltak maszkírozva. Nem volt alsó, vagy felső korhatára az eseménynek, igazi közösséget összekovácsoló élmény volt.

 További képek a karneválról ITT

Miután minden résztvevő felvonult egyszer csak vége lett az ünnepségnek… Én vártam a nagy utcai rendezetlen bulit, ami majd másnap reggelig tart, de hát itt ennyi volt. Nem is baj, mert aznap éjjel már dolgoztam a következő kulturális ínyencségen az Óvárosban a böjti kenyér készítésén, és másnap – hétfőn mentem tovább a sziget legőrültebb karneváljába Archangelos faluba, ami minden képzeletemet felülmúlta…

A nagyböjt első napja Archangelosban – a sziget legőrültebb karneváljában

Már előre figyelmeztettek többen is itt a szigeten, hogy Archangelos… na az egy kemény buli lesz. Volt, aki egyenesen visszakozott attól, hogy oda jöjjön ezen a napon. Ha Archangelos (ejtsd: árhángelosz) nevét említed ezen a szigeten egyébként is biztos lehetsz benne, hogy valamilyen reakciót vált ki a helyiekből, de legalábbis valamilyen hangutánzó szóval illetik. Próbálok rájönni miért, de még nem fejtettem meg mire föl ez a riadalom és óvatosság az archangelos-iakkal szemben (de ne izguljatok, meg fogom fejteni 🙂 ). Őszintén szólva nekem a kedvencem a sziget összes falva közül és pont hogy az ott élő emberek miatt. Nagyon közel állnak hozzám. Talán pont azért, mert kilógnak a “sorból”. Sokan mondják: Archangelos egy külön “ország” Rodoszon belül. Archangelos Rodosz szigetének legnépesebb faluja. A helyiek, amikor megkérdik őket, hogy hova valósiak, akkor nem azt válaszolják, hogy “rodoszi vagyok”, hanem azt, hogy “archangelos-i”. Olyan görög dialektust beszélnek az itt lakók, melyet alig értenek a sziget többi pontján. Néhányan gúnyosan a kalóz népek leszármazottainak hívják őket különböző szokásaik és különleges dialektusuk miatt.

Nos az a sok őrült sztori, sok grimasz és óva intés, amit az archangelos-i karnevállal kapcsolatban megkaptam csak még jobban felkorbácsolta az érdeklődésemet és már alig vártam a hétfőt – a nagyböjt első napját, hogy saját szememmel lássam az “őrületet”. Na az archangelos-iak ezt is másként csinálják. Mármint a böjt első napját (görögül ‘kathari deftera’ = tiszta hétfő). Tiszta, mert aznaptól fogva már nincsen húsevés, és bulik sincsenek, csak “csendes” (görögösen csendes) összejövetelek. Ugyan az étkezéssel kapcsolatban követi Archangelos a böjti “fegyelmet”, hisz minden asztalon ott díszelgett a gyönyörű szezámmagos böjti kenyér, a lagana, és az ilyenkor preferált böjti ételek (fava – sárgaborsópüré, halikra saláta, saláták feta nélkül, különböző tengeri herkentyűk főként grillen készítve, stb). Amiben Archangelos más a sziget többi pontjától ezen a napon az a karnevál. Sehol máshol nincsen karnevál ezen a napon, csak itt.

És nem is akármilyen karnevál. Az előző napi útlezárásokkal megszervezett, gondosan megrendezett Soroni karneválhoz képest ez maga volt az őskáosz. Egy olyan káosz, amiben mégis volt természetesség, sajátos szabad áramlása az eseményeknek és az embereknek. Program nincsen, minden spontán módon történik ezen a napon. Útlezárásokkal nem bajlódtak, Archangelos főutcáján (ahol egyébként semmilyen közlekedési felfestés nem található és normál időszakban is kihívás itt közlekedni) egymás mellett hajtottak el a kíváncsi látogatók civil járművei és az őrült jelmezes helyiek szamárral, lóval, kidekorált teherautókkal, traktorral, amit csak el lehet képzelni…

Nem voltak határok ‘normális’ és ‘nemnormális’ között. Mindennek helye volt, bármit lehetett. Az is rendben volt, ha csak nézelődtél, és az is, ha jelmezbe bújva átélted szerepedet. Szabad áramlás volt, váratlan, a pillanat alkotta jelenetek. Hangos zene szólt az utcán (főként görög tradicionális zene), és az időjárás is kegyes volt, így a tavernák az utcán terítettek meg a böjti lakomákhoz. Hiába a főút káoszos forgalma, ha valaki úgy gondolta, akkor ott perdült táncra. Folyamatos mozgás, körforgás volt és őrült pillanatok tánccal, nevetéssel, ünnepléssel, örömmel.

A legtöbb helyi koromfeketére festette arcát. Ezt már régtől fogva így csinálják az archangelos-iak. Egyik helyi ismerősöm, Konstantina mesélte el, hogy amikor ő gyerek volt a kemence belsejében lévő korommal kenték be a családtagok egymás, és barátaik arcát. Használták erre a célra az agyagot (Archangelos híres kerámia művészetéről a szigeten) is és a lisztet. Ez egy fajta rituálé, melynek eredete Dionüszosz ősi görög ünnepeihez köthető, és valahol az emberben élő vad/sötét minőségekkel való megbékélést szolgálták. Kapcsolódás a sötét oldalunkhoz, kicsit az alvilághoz, a föld alatti erőkhöz. Hiszen az ókorban úgy tartották, hogy Dionüszosz az évnek ebben az időszakában a föld alatt tartózkodik, és éppen készíti elő a tavaszra a megtermékenyítő erőket (innen a Görögország oly sok területén ma is használt jelképes fallosz ezen a napon – a megtermékenyítő erő tisztelete, felébresztése, előhívása = potencia, cselekvőerő felébredése). Ennek az apokries időszaknak a keretein belül készítenek “áldozati tálat” (koliva) halott szeretteiknek a görögök az ún. psihosavvato napján. Ez már az ókorban is így volt. Megszólították az alvilágot a halottakon keresztül, abban bízva, hogy velük együtt az alvilág isteneit is előcsalogatják.

Másik archangelos-i ismerősöm azt mesélte, hogy jellemző volt az 50-es 60-as 70-es években ezen a napon, hogy a helyiek esküvői ruhákat öltöttek és vicces ál-menyegzőt ültek. Talán ez is a különböző erők és minőségek békés “összeházasítását” szerette volna szimbolizálni. Akkor még nem voltak egyéb karneváli jelmezek, csak a korom, a liszt és az esküvői kosztümök. Az emberek együtt ettek, táncoltak, énekeltek egész nap.

Ma már bármilyen jelmezt felöltenek a helyiek, de a koromfekete arc védjegye maradt az archangelos-i tiszta hétfő karneváljának. Én olyasmit éltem át aznap, amit előtte sosem. Nehéz szavakba önteni. Kicsit a bor miatt is. 🙂 Ez a káosznak tűnő áramlás, a különböző és legfurcsább, legszélsőségesebb jelmezek megjelenése, egy közösség korhatár nélküli együttléte, egymás furcsaságainak és normalitásának elfogadása, együtt létezése engem egy erős egységélménybe vitt bele. Jógázni és meditálni is fantasztikus, magunkban csendben üldögélve, vagy a csillagos égre nézve megtalálni az egységet is hihetetlen élmény tud lenni számomra, de aztán amikor egy közösségben együtt éljük ezt meg a zene, a tánc, a szabad áramlás közepette, azt hiszem az is legalább annyira fontos és szükségszerű a lelkünknek, mint a “magányos egység” átélése. Egymás szemébe nézve, egymás kezét megfogva táncra perdülve, szabadon, egymást elfogadva, egymáshoz kapcsolódva.

Az éjszaka eljövetelével átvette az utcákon az uralmat a techno és az elektronikus zene, de számtalan taverna, vagy bár görög bulit csinált, ahol még éjjel is láttam pici babát kézben tartva táncoltatni. Hát így. Így tanulnak táncolni a görögök itt Rodoszon. Anyjuk, nagyapjuk (vagy bármelyik családtag) kezében pár hónaposan. Jövőre azt hiszem ideköltözöm a karnevál idejére. Aki görög táncokat szeretne tanulni, gyakorolni, annak szintén itt a helye. 😉

További képek ITT

Rodosz más falvaiban is volt karnevál persze és mindenhol más-más karakterisztikájú volt egy picit az esemény.

Apollona faluban például a hagyomány ezen a napon az, hogy az élet különböző területéről vesznek elő témákat, problémákat és kritizálják azt a szatíra eszközével. A jelmezek erre épülnek. A helyiek verses formában vicces előadásban veszik górcső alá közösségüket érintő fontos, zavaró, javításra szoruló kérdéseket. Persze itt megjelenik a politika is témaként, de gondoljunk csak bele: saját szerzésű irodalmi költemények formájában, amiken együtt nevetnek hatalmasakat – oldva ezzel az adott politikai probléma okozta belső feszültségeket. Ezeket a performanszokat a falu főterén adják elő a helyi lakosok. Ez a fajta apokries Dionüszosz színházhoz köthető attribútumát hangsúlyozza.

Dél-Rodoszon Apollakia faluban az emberek egymást figurázzák ki ezen a napon. Az elmúlt évben elkövetett baklövéseiket vicces tükörként tartják egymás arcába. Ezen a napon mindent lehet. Nincsenek tabuk, kijöhet az emberekből, ami odabent motoszkál, és persze nincs sértődés sem.

Miért csinálják a görögök ezt az egész apokriest, karneválozást? Néhány kulcs kifejezés és gondolat a végére:

• ösztönökhöz kapcsolódni – felhozni a mélyből, ami esetleg odabent rekedt az év többi napján, hogy ne maradjon bent “tüske”, ami zavarhatná a böjti tisztulást (kapcsolat sötétség és fény között)
• jelmez – az átváltozásra való lehetőség, belső rejtett szerepeink megélése, “alvilágunk” elfogadása – hisz az is bennünk van, ne legyünk álszentek
• fekete arc és jelmez – anonimitás szabadságának kihasználása
• elfojtások, feszültségek eloszlatása, igazság kimondása – szükségszerű (legalább egyszer egy évben)

Receptre írnám terápiaként a görög apokries-t minden ideges, feszült, gondterhelt embernek.

Jövőre gyertek Velem! 😉