Őszintén szólva jött ez a Black Friday, ami elől egyszerűen nem volt ember, aki elmenekülhetett volna… (mondjuk én vágytam volna rá, de annyira be vagyunk kapcsolódva az online világba, hogy hiába nem mentem sehova aznap, a spotify-on, a youtube-on, stb. egyszerűen propaganda szerűen zúdult rám mindenhonnan, és persze már jópár nappal előtte). Gyanús mindig, amikor valamit ennyire az emberre akarnak erőltetni azzal a címszóval, hogy egyébként az neki mennyire jó lesz…

Aztán most közeledik a karácsony és szinte mindenki erre hivatkozva javasolja termékeinek, szolgáltatásainak a megvásárlását. Nem tudom, hogy ez jó, vagy rossz, nem is szeretném megítélni (bizonyára komplexebb téma, minthogy rá lehessen aggatni egy darab jelzőt), de valamiért bennem olyan érzést kelt ez a jelenség, mintha ezzel kooperálnánk a karácsony ajándék- és vásárláscentrikus, fogyasztói aspektusának erősítésében.
Tudom (és érzem), hogy az év legsötétebb időszaka van, és ezt pszichésen, fizikailag, érzelmileg nagyon nehezen viseljük különböző okokból, ezért igyekszik ösztönösen az ember feloldani ezt valamivel, vagy kompenzálni (vagy menekülni ez elől a minőség elől). Fényt gyújtani – az év legsötétebb napja után az emberben talán ösztönösen benne van a szándék, hogy a természet részeseként ő is kapcsolódjon ehhez a minőséghez, váltáshoz, szimbolikus újjászületéshez. Milyen eszközeink vannak erre ma, itt a 21. században? Elvileg itt lenne a karácsony. Szerintem mindig az a mérvadó, hogy mi az eredendő szándékunk, amivel megközelítjük a dolgokat. Ugyanaz a dolog különböző szándékokkal megközelítve teljesen más eredményekhez vezet és más tartalmat hordoz.

Valóban megélni, értelmezni, befogadni az évnek ezt a szakaszát? Valóban elcsendesedni? Meggyújtani a fényt másokban, magunkban? Meghitt pillanatokat szerezni másoknak, magunknak? És mi erre az eszköztárunk? Elhisszük, hogy csak úgy tudjuk ezeket a pillanatokat megadni magunknak/másoknak, ha pénzen minél többet vásárolunk?

Azonban ha nincsen saját személyes szándékunk a karácsonyt illetően, akkor könnyen elvihet minket egy sodrás, ami kívülről mindenhonnan zúdul ránk, csakúgy mint a Black Friday. És akkor könnyen találjuk magunkat például a következő helyzetekben (saját tapasztalat alapján):

karácsonyi bulikra szép ruhákat, kiegészítőket shoppingolni, egy (vagy több) havi átlag keresetet elkölteni karácsonyi ajándékokra, díszekre, dekorációkra túlzsúfolt üzletekben, amihez esetleg órákat ülünk a dugóban, túlenni magunkat karácsony alkalmából, különösen sok édességgel, süteményeket nassolni, forrócsoki, szaloncukor és társai (hogy legyen mit megfogadni újévkor – hogy a karácsonyi kilókat majd lefogyjuk, mert januártól nyilván sportolunk és megváltoztatjuk az életünket, de addig még had szóljon…), stb…

A kérdés, amit magamnak felteszek: mi nekem a karácsony/advent? Mi az, ami tényleg segíti megélni, értelmezni, befogadni az évnek ezt a szakaszát? Valóban elcsendesedni? Meghitt pillanatokat szerezni másoknak, magunknak? (akár családdal, akár egyedül, akár barátokkal ünnepelek – itt és most – igen, akár az utcán is idegenekkel, nemcsak szépen felöltözve a fa alatt majd 24-én. Mintha a szeretetnek, figyelmességnek lenne valamiféle exkluzivitása… a reklámok világában egyértelműen ez a helyzet.)
És mi erre az én saját eszköztáram anélkül, hogy többet adnék oda magamból, mint amit tényleg képes vagyok adni, anélkül, hogy felborítanám a fizikai, mentális, lelki, pénzügyi egyensúlyomat és egészségemet, anélkül, hogy ártanék a környezetemnek? Hiszen ha ezeket nem tartom be, akkor pont az ellenkezőjét értem el, és (akár akaratomon kívül) teremtettem egy újabb szakadékot magam és a természet között. Ehhez pont elég egy szándéknak a hiánya… ha nem tudjuk mit miért csinálunk.

A kicsi gyerekek kedvenc ünnepe ez, mert az ajándék a fa alatt, az nekik a bizonyíték arra, hogy léteznek csodák. De szerintem nem kell azt hinnünk, hogy a gyermekkort követően, amikor lehull a lepel a Mikulásról meg a Jézuskáról (meg amikor rájövünk, hogy nincs herceg fehér lovon) már nincsenek “csodák”. Persze a csoda fogalmát nem árt átértelmezni felnőtt korra, hiszen sokszor ez is okozza a problémát, hogy még mindig várjuk a télapót, meg a herceget fehér lovon… 😀  Szerintem a csoda ott van a nyers létezésben is, az életünkben. Pont nemsokára fog megtörténni, amikor a legsötétebb napot a fény beáramlása követi majd. Meg olyankor, amikor ez megtörténik piciben a mindennapokban.

Minden esetre a csodák nem a bevásárlóközpontok túlzsúfolt kasszasorainál fognak megtörténni véleményem szerint, vagy ha mégis, akkor nincsen közvetlen összefüggés a két dolog között.

Én még nem tudom hol, kivel és hogyan töltöm itt Rodoszon a karácsonyt, de ezekkel a gondolatokkal készülök.