Blog HU, Görögország, Kultúra & Utazás, Személyes, Természet & Konyha
Leave a Comment

Halki – egy gombostűhegynyi görög sziget

English version here

Halki a Dodekániszosz szigetcsoport negyedik legkisebb szigete az Égei-tengeren. Területét tekintve szinte pont ugyanakkora, mint Bag, az a pest megyei település, ahol felnőttem. Nem is gondolná az ember, hogy mennyi felfedezni való van egy ekkora földdarabkán. És nekünk, szárazföldről érkezőknek nehéz elképzelni azt is, hogy milyen lehet embereknek egymásra és a tengerre utalva élni egy ilyen apró területen. Az az elképzelésem inspirálta a következő írást (is), mely szerint a görög szigetek megérdemelnek egy olyan szemszögből történő bemutatást, ahol a személyesség és a hitelesség dominál, és amely további gondolkodáshoz, egyéni felfedezésekhez, összefüggések megértéshez vezet. Halki szigetén helyi lakosok vendége voltam, akik utánozhatatlan vendéglátásukkal, odaadásukkal tártak elém egy bennfentes képet apró szigetükről, amely nekem új ízeket, látványt, gondolatokat, személyes bevonódást adott. Mindennek a fénypontja pedig egy helyi idős hölggyel és az ő szigettel kapcsolatos visszaemlékezéseivel való találkozás volt. Hiszen tudjuk, a történetek hordozója mindig az ember. A személyes, az egyszeri, a megismételhetetlen. Ellátogathatunk múzeumokba, melyek talán óriási eszmei értékek őrzői, de mégis absztraktak, távoliak, személytelenek az ember számára, ahol legtöbbször valljuk be: halálra unjuk magunkat, ha nincs velünk egy szenvedélyes bennfentes. Valódi érintettséget és élményt csak egy ember személyes hiteles közlése képes adni. A következő hosszú beszámolóm Halkiról a felfedezőknek szól. Azoknak, akik többre vágynak a tömeg-turizmus mainstream reklámkatalógusainak lerágott csontjainál.

496BA5B0-CB8A-4D5C-A423-9CC94F66507B

Vannak, akik azt hiszik, hogy kizárólag “Rodosz-lázban” égek. Nos ez nem igaz. Legalább annyira érdekel a Dodekániszosz szigetcsoport összes szigete, mint annak közigazgatási és turisztikai központja, Rodosz. Első sorban azért kezdtem el a többi sziget felfedezését is, hogy tágabb képet kapjak a Rodoszt körülvevő környezet földrajzi és kulturális jellegzetességeiről. Szerettem volna megérteni, hogy van-e érzékelhető hasonlóság ezek között az izolált földdarabok között, melyek ugyanazon szigetcsoport nevét viselik. Vajon hatottak egymásra, van-e megfogható közös identitásuk? Aztán, ahogy haladtam sorra szigetről-szigetre azt vettem észre, hogy több különbséget tudnék felsorolni köztük, mint hasonlóságot. Mindegyikük egy-egy külön világ sajátos identitással és karakterisztikával, melyet a különböző állat- és növényvilág, a geográfiai elhelyezkedés mássága, a sajátos természeti jelenségeik és történelmi múltjuk formált egyedivé. És én hihetetlenül élvezem ezeket a felfedezéseket, melynek nagyja még előttem áll, hisz eddig csak párat látogattam sorra a Dodekániszosz tizenöt lakott szigete közül. Rodosz, Symi, Kastellorizo, Kalymnos (plusz a hozzá tartozó Telendos szigete), Patmos és Nisyros után 2018 októberében Halkira került a sor – mely tulajdonképpen a Rodoszhoz legközelebb eső sziget, és melyről minden rodoszi ismerősöm szuperlatívuszokban mesélt mindig is. Ahogyan kimondták “Halki”, az már önmagában azt sejtette, hogy van Halkin valami titok, amit csak az ismer, aki már járt ott…

Sziget neve Lakosság száma* Legmagasabb pont (méter) Terület (km2)
1 Kastellorizo 492 273 11,98
2 Agathonisi 185 209 14,5
3 Lipsi 790 277 17,35
4 Halki 478 601 26,99
5 Nisyros 1008 698 41,6
6 Patmos 3047 270 45
7 Kasos 1084 550 49
8 Symi 2590 617 58,1
9 Tilos 780 645 64,525
10 Leros 7917 320 74,172
11 Astypalaia 1334 506 97
12 Kalymnos 29452 700 134,5
13 Kos 33388 843 290,3
14 Karpathos 6226 1215 324,8
15 Rhodes 115490 1216 1400

*adatok 2011-ből a Dodekanisszosz szigetcsoport szigeteiről /forrás: wikipedia

785dodecanese-islands-map

A Dodecanese térképe / forrás: http://www.united-hellas.com

Halki 6 kilométerre fekszik Rodosztól, és szabad szemmel látható a sziget magasabb pontjairól. Közelsége miatt szinte bármikor átugorhattam volna Rodoszról Halkira, sokszor terveztem is, de végül váratlan, spontán utazás lett belőle. És megint igazolta számomra az élet, hogy ezek az elvárás nélküli “tervezetlen” dolgok nagyobb eséllyel azok, melyek a legintenzívebb élményeket tartogatják számunkra. Halki szigetére tett utazásom az egyik legemlékezetesebb mind közül. Megérte várni arra a lehetőségre, hogy egy nagyon kedves ismerősömhöz utazzak az ő meghívására: Irina Gaisenok Fehéroroszországból költözött Görögországba, hat éve él Halki szigetén helyi görög férjével. Ahogyan a bevezetőmben is említettem, nagyon más élményekhez juttatja az embert, ha helyi lakosok vendége az utazása során. Egyrészt, mert ők a legjobb helyekre fognak téged elvinni, illetve olyan bennfentes eseményeken vehetsz részt velük, amelyekről egyébként fogalmad sem lenne. Be tudnak mutatni még több helyi lakosnak, akiknek a történetein, mesterségein, gondolkodásán keresztül igazán megízlelheted a hely identitását, kultúráját (amennyiben azt még életben tartják). A görögök pedig imádják az idegent vendégül látni és körbevezetni otthonaikban, szülőfalujukban, amelyre általában nagyon büszkék. A turisztikai pózoktól mentes egyszerű hétköznapok tudják a leginkább megmutatni egy közösség, egy úti cél valódi természetét és jelenét. Az önmagukért végzett tevékenységek, és nem azok a pillanatok, ahol a kultúra reprezentálása bevételmaximalizálás céljából történik. Ezért volt annyira különleges számomra a Halkin töltött idő. Senki nem akart eladni nekem semmit, egyszerűen élveztük a vénasszonyok görög nyarát a szigeten.

DSC_0495-001

Halki szigete a Kritinia Panorama-ból / Fotó: Lipcsei Mariann

P1170682

Halki szigete a rodoszi Attaviros hegyről téli naplementében / fotó: Mariann Lipcsei

7DDA6CC8-CFB2-4229-810D-2445AB5D0589

Alimia és Halki szigete a rodoszi Kritinia kastélyból / fotó: Mariann Lipcsei

A nyári szezonban Rodosz és Halki között naponta járnak hajók a nyugati parton Kamiros Skala-ból, valamint a Rodosz városban lévő Kolona kikötőből. Halki megközelítésének egyetlen módja a tengeren keresztül történhet, nem rendelkezik repülőtérrel.

Én a Dodekanisos Seaways Pride hajójával hajóztam a Kolona kikötőből 2018 október 18-án Rodoszról Halkira, mely nagyjából egy órás út volt. Hiába írtunk októbert a naptárban, azt hiszem ez a hónap tette élvezhetővé leginkább a Dodekániszosz szépségét aranysárga finom, de stabilan kitartó napsütéssel, tökéletes hőmérséklettel, az elvétve felbukkanó néhány igazán eltökélt turistával itt-ott. A legalkalmasabb időszak arra, hogy a maximumot hozzuk ki az itt tartózkodásunkból: hogy kiránduljunk a szigeteken, hogy élvezzük a tengert, és hogy elkerüljük az égető, tikkasztó napot, ami legtöbbször tényleg csak arra tesz minket alkalmassá a nyaralásunkon, hogy a szállástól a tengerig eljussunk, vagy frappézzunk a légkondis szálláson. 

IMG_7871

Kolona kikötő, Rodosz város – a Dodekanisos Seaways hajói innen indulnak / fotó: Mariann Lipcsei

Amikor a hajó megközelítette Halki egyetlen faluját, Emborio-t (vagy más néven Nimborio) – amely festői szépségű, színes neoklasszikus stílusban épült piros tetős házaival amfiteátrum szerűen öleli körbe a kikötőt – akkor a hajó utasai mind a fedélzet teraszára siettek, hogy megörökítsék a Dodekániszosz egyik leglájkvadászabb jelenetét. Megérkeztünk tehát Halki-ra, amely önálló közigazgatási egységként működik és 1948-ban csatolták újra a Görög államhoz. Az UNESCO pedig a nyugalom és barátság szigeteként aposztrofálta az aprócska szigetet.

DSC_1094

Emborio, Halki kikötő / fotó: Lipcsei Mariann

Nyugalom – ez kétségtelen. Halki azon kevés helyek egyike, ahol az ember a természetből nem vett el többet attól, mint amennyire szüksége van, és ez érezhető az első pillanattól. Igazán leföldelt, csendes, háborítatlan itt tartózkodást garantál ez a tény önmagában. Mit jelent ez? Először is, mivel egyetlen falu van a szigeten, ezért az autós, vagy motoros forgalom elhanyagolható mértékű. Nincsen lehetőség autó bérlésére sem. Pár helyi lakos rendelkezik járművel, de este 19 után már ezek használata sem engedélyezett. Két magánkézben lévő minibusz járat biztosítja mégis a turisták mozgását a falu és a sziget 1-2 egyéb látnivalója, strandja között. Van azonban lehetőség stoppolásra, ugyanis a helyiek mindig megállnak autóikkal, hogy felvegyék a gyalogosokat, ha épp egy irányba mennek (de erre jó esély van, mert túl sok irány nincs Halkin). Nem hallani a közlekedés zaját már önmagában egy olyan gyógyító jelenség a 21. századi városokban élő elmének, amely azonnal hat. A megérkezéstől az ember fürdőzik ebben a nyugalomban.

Éjszakai élet sem igazán jellemző Halkin eltekintve néhány bájos taverna fényétől és hangjaitól Emporio kikötőjében. Halkit azok élvezik igazán, akik vágyják és ezért értékelik ezt a nyugalmat. 6-7 perc gyaloglásra található az embertől minden fontos hely, bárhol is tartózkodjon a faluban: néhány úgynevezett “mini-market”, zöldséges, egy pékség, kávézók, éttermek, kikötőiroda (ahol a hajójegyek válthatók meg), egy patika, egy vagy két ajándékbolt. A falu egyik büszkesége az 1861-ben épült Szent Nikolasz-nak dedikált templom (aki a hajósok védelmezője és egyben a szigeté is), melynek harangtornya a legmagasabb az egész szigetcsoporton belül.

IMG_7877

Emborio kikötő, Halki / fotó: Lipcsei Mariann

IMG_7888

A Szent Nikolasz templom harangtornyának boltíve alulról fényképezve / fotó: Lipcsei Mariann

Érkezésemet követően (amíg Irinára vártam) körbe sétáltam a kikötőben és végül a Blue Marine kávézó-fagylaltozóban ültem le a reggeli kávéhoz. A második jelentős különbség Rodosz város és Emporio között (az autósforgalom mellett) az volt, hogy az itteni üzlethelyiségek előtt nem állnak ‘behívogató emberek’, akik szakállas olcsó poénokkal próbálják felhívni a figyelmedet magukra és behúzni valami nagyon olcsó csapdába a naiv boldog turistát, hogy az végül leüljön és minél többet költsön – akármennyire nem tervezte. Halki-n felüdítő a kiszolgálás és a választék minősége és profizmusa, hagyják az ide tévedőnek meghozni saját döntéseit arra vonatkozóan, hogy hol töltse el az idejét, ami ritka az ilyen gyönyörű tengerparti úti célok esetében. Ők már talán felismerték, hogy senkit nem kell beráncigálni sehova, mert elég, ha az ember a jó minőségre törekszik. Illetve biztosan az is benne van a pakliban, hogy a kis méret miatt nagy bizonyossággal mindenkinek csurran-cseppen valami akkor is, ha nem erőlködik. Ez egyébként jellemző szinte az összes kis szigetre a Dodekaniszoszon. Ezeknek a szigeteknek a kis mérete azt is kevésbé teszi lehetővé, hogy túl nagy kontraszt alakuljon ki a mindennapi élet (vagyis a valóság) és az eladni kívánt turisztikai ipart kiszolgáló imázs között. Míg Rodoszon az emberek (ha akarják) könnyebben el tudják játszani a “szórakoztatóközpontot” a tengerparton kiépített turisztikai egységekben, amelyek adott távolságra vannak valódi életterüktől, a falvaktól, ahová van lehetőségük visszavonulni a “színfalak mögé”. A pici szigetek azonban az életterükbe engedik a turistákat teljes mértékben, így talán emiatt jobban is óvják azt. Bár lehet, hogy ez egy naiv gondolatmenet.

Miután Irina értem jött a kikötőbe és megmutatta a házukat, ahol vendégül láttak, a homokos tengerpart felé vettük az irányt. Irina férjének a családja üzemelteti a sziget legnépszerűbb tengerpartjának, a Pontamos strandnak az egyetlen tavernáját. Ez a finom homokos, lassan mélyülő, kristálytiszta vizű part (melyet leginkább a rodoszi Agathi, vagy Tsambika tengerparthoz tudok hasonlítani) szinte csak az enyém volt aznap. Tíz perc séta a házunktól, és már fürdőzhettem is az októberi aranysárga napsugarakban a parton.

A családi tavernát a tengerpart közvetlen szomszédságában Nick’s Taverna-nak nevezték el Irina apósa, Nikos után, aki szintén aktívan részt vesz a munkában a mai napig. Az étterem (mely 1930 óta üzemel) a nyár minden napján tradicionális görög ételeket kínál a hatalmas teraszon elképesztő kilátással az öbölre. Halkit egyébként egész különleges emberek látogatják – mondják, sokan művészi beállítottságú, romantikus, alkotó kedvű utazók. Ezúttal épp egy akvarell festő csapat alkotott a taverna teraszán.

DSC_0922

DSC_0932

A vacsora után visszasétáltunk a faluba Irináék otthonába. Útközben tettünk egy kitérőt a temetőben, ahol szintén található egy templom élénk, színes falfestményekkel, ahogyan az az ortodox templomokban lenni szokott. A temetőben lévő égbenyúló ciprusok sem szokatlanok Görögországban a szakrálisnak tartott helyeken. Több kultúrában a ciprus az ég, a halhatatlanság, a remény és a gyász szimbóluma. Keresztény és muszlim temetőkben az ártó szellem elriasztásának szándékával ültetik.

DSC_0939

DSC_0966

DSC_0961

Az út, amely a tavernától vezet a faluba üres volt és csendes. Vadon tartott csirkékbe botlottunk lépten-nyomon, meg a három megmaradt szélmalomba, melyek neve sorrendben: Vassilakio, Aggelakio and Andrikakio.

DSC_0971

Lefekvés előtt tettünk még egy sétát a kikötőben. Szokatlan csend volt itt is.

DSC_0983

A kanapén ágyaztak meg Nekem Irináék a nappalijukban. Érdekes módon, vagy inkább nem is annyira érdekes módon ezekről a spontán és rendhagyó utazásokról vannak a legjobb emlékeim. A legjobb esték egyikei a kanapén átaludt esték, amelyeknek a fényét és értékét az emeli a booking-on foglalt hotelek szállásai fölé, hogy értékes emberi kapcsolatok vezettek ezekhez a kanapékhoz a lehető legváratlanabb útelágazásokon és véletleneken keresztül, hogy nem pénzt fizetek a szállásért, hanem valamit nyújtok cserébe a lényemből. Amikor az emberek bartereznek saját értékeikhez kapcsolódva az egy nagyon-nagyon különleges érzés. A pénz előtti időket idézi talán? Hiába tiltakozom már évek óta jógaoktatás ellen, Irina ragaszkodott hozzá, hogy reggelente jógázzunk, így ez lett az én részem a barterben. Annyira lelkes volt és ez akkora katalizátor volt számomra akkor, hogy az ezt követő telemen jógát oktattam a rodoszi lányoknak. Néha, ha hagyjuk, a dolgok olyan jól alakulnak maguktól…

A kanapés éjszakák azért is voltak utánozhatatlanok Halkin, mert nagyon brutális megtapasztalni a zajmentesség élményét. A legjobbakat aludtam Irina kanapéján… És szerintem ezért tudtam felkelni hajnalban és készíteni egy naplemente fotósorozatot a kikötőben. Az amfiteátrum alakzatban épült kikötőfalu szűk labirintus-utcáit számtalan lépcső köti össze, amitől estére komoly izomlázam lett. Szóval erre készüljetek, ha Emborióban sétálgattok.

Ezután jött a jóga az októberi arany napsütésben, tengerillatban és madárcsicsergésben Irina teraszán. A jógát követően már várt minket Irina anyósa, Zaharenia, akivel előzetesen megbeszéltük, hogy saját otthonában mesél majd nekünk régi időkről, a sziget tradícióiról és személyes visszaemlékezéseiről gyermekkorából, a turizmus előtti időkből. Végül egy teljes napot töltöttünk Zaharenia-val elveszve a múlt emlékeiben és abban a szeretetben és odaadó vendéglátásban, amivel körülvett bennünket.

Zaharenia nagyon klasszikus, tradicionális módon fogadott minket, ahogyan azt a görög háziasszonyok teszik. Érkezésünk tiszteletére az ünnepi terítőt rakta fel az étkezőasztalra, melyet Halki asszonyai rend szerint a különleges alkalmakkor használtak. És mint tudjuk, a görögöknél minden olyan alkalom különlegesnek számít, amikor vendég érkezik az otthonukba. Ez a terítő, melyet most Zaharenia elővett, több, mint száz éves és a nagymamája készítette. Kevés ennyire hófehér terítőt láttam már eddig életemben. Amikor azt kérdeztük tőle, hogyan lehetséges több, mint száz év alatt megőrizni egy terítő patyolat fehérségét, szerényen csak annyit válaszolt: “Nos, én nem csináltam semmilyen karriert, anya vagyok és háziasszony, így hát csak ehhez értek.” Amikor Zaharenia 32 évesen férjhez ment, az akkoriban késeinek számított a faluban az átlaghoz képest. Ő erre azonban úgy emlékszik vissza, mint egy őszinte, megalapozott döntésre, amiben várt a megfelelő férfira és alkalomra. Ugyanígy a gyermekvállalással. Nem sietett sehová.

Három fiú édesanyjaként, főállású “háztartásbeliként” Zaharenia egy szóval sem említi e hivatás nehézségeit. Azt éreztem ki a szavaiból, és a szavai mögül áradó nyugalomból, hogy szívből, alázattal végezte e “feladatkör” minden velejáróját. Habár él a köztudatban egy sztereotípia a tipikus görög édesanyáról (aki temperamentumos, szenvedélyes, az asztalra csap és jó nagyokat veszekszik, ha a helyzet megkívánja), Zaharenia azonban ennek a képnek a tökéletes cáfolata. Talán még sosem találkoztam nála finomabb, halkabb, békésebb görög asszonnyal. Olyan nő, aki mellett kiengedhetsz, megnyugodhatsz és elfelejted a kettőtök között lévő korkülönbséget, mert az feloldódik abban a figyelemben, szeretetben és lágy, feminin erőben, amivel körbevesz. Ebben lubickoltunk egész nap. A zéró zajszint mellett, ez volt a másik rám kifejtett gyógyító hatása Halki szigetének.

De térjünk vissza egy picit az asztalterítőhöz. A hétköznapi és az ünnepi asztalterítőt Halkin az különbözteti meg egymástól, hogy míg a hétköznapi monokróm (fehér, vagy ekrü), addig az ünnepi terítőt színes hímzésekkel díszítették. A színek jelenlétével megkülönböztették az adott esemény minőségét, a szemre intenzívebben ható, érzékelhető ingerekkel is. Főként húsvétkor és esküvők, családi ünnepek alkalmával használták ezeket az abroszokat. A görög szigeteken élő huszadik századi ember mindennapi élete még tele volt szimbolikával, mely a kulturális identitás szerves részét képezte és egy fajta szinkront, egybehangzást jelenített meg a természettel.  Az asztalon Zaharenia több különböző ízű pitét tálalt fel, és természetesen vizet – amely minden görög háztartásban az első dolog, amit a vendég elé tesznek. Nem csak háztartásban, de a falvak tradicionális vendéglátó egységeiben is a víz az első.

Zaharenia ebben a házban született 1942-ben, amikor a falu bábaasszonyai jártak otthonról otthonra, hogy világra segítsék az újszülötteket. A házat Zaharenia nagyanyjának édesapja építette több, mint kétszáz évvel ezelőtt. Természetesen több átalakításon esett át a ház azóta, különösen az elmúlt évtizedekben főként Zaharenia három fiának kezdeményezésére, akik a felújítás mellett modernizálták is a ház belső terét. Itt Zaharenia bevallotta nekünk, hogy nagyon hiányzik neki a korábbi enteriőr. Az eredeti konyha jóval nagyobb volt, tágas, tele kézzel festett kerámiatálakkal, melyek a falon kaptak helyet gyönyörű kézzel készült fa polcokon. Minden polcon és asztalon kézzel horgolt terítők voltak, ahogyan a sziget többi háztartásában is, melyeket a ház lányai, asszonyai készítettek minden esetben. Zaharenia gondosan őrzi azokat a terítőket és textíliákat, melyeket ő, az édesanyja és anyai nagyanyja készítettek életük során. Ezeket megmutatta nekünk, és mind érintetlen állapotban van, valamint Zaharenia minden darabnak egyesével ismeri a történetét. Amikor ő fiatal lány volt, ez volt az egyik olyan tevékenység, melyet a nők együtt végeztek a házban gyertyafénynél esténként. A textíliákon használt mintázatok gyümölcsök voltak, főként szőlő, valamint körte.

DSC_1099

DSC_1100

Különböző méretű textíliák készültek a különböző felületekre és eltérő célból: a kisebbek kávé iváshoz, dohányzáshoz, és néhány kerámia tál alá. A nagyobbak az étkező asztalra készültek, melyek a görög otthon középpontjában helyezkedtek el. Egyetlen ilyen nagyméretű abrosz elkészítése nagyjából egy hónap munkáját igényelte egy nőtől, aki minden nap dolgozott azon. Ezeknek a kézimunkáknak a technikája, és a hagyományos minták mára feledésbe merültek, a szigeten élő aktív korú nők, már nem készítenek ilyesmit, Zaharenia generációja az utolsó, akik ismerik ezeket a technikákat. Egy generáció alatt tűnt el ez a szokás teljesen, hiszen a nők életmódja és prioritásaik is merőben megváltoztak e rövid idő leforgása alatt: tanulnak és már nem csak a házban, valamint a ház körül dolgoznak. A most élők életmódja, mindennapi szokásaik, az őket körülvevő tárgyak és dizájn szinte teljesen kicserélődött pár évtized alatt ezen az apró görög szigeten is. Zaharenia hozzátette: akad még egy pár háztartás Halkiban, ahol ezek a terítők az otthon dekorációjának részét képezik, de főként ott, ahol a terítők készítője még él.

Amikor Zaharenia gyermek volt, Emporio falu házai még egyáltalán nem voltak színesek mai megjelenésükkel ellentétben. Tiszta fehérre volt meszelve, illetve természetes kő burkolatuk volt. A házak méretéből a benne élő család jómódúságára lehetett következtetni. A két- és háromemeletes házak közel a kikötőhöz a leggazdagabb családok házai voltak, ahol a családfő (sokszor generációkon át) szivacshalász, hajókapitány, vagy tengeri kereskedő volt. Az elmúlt pár évtizedben rengeteg új ház épült szerte a faluban, és csak a helyiek tudják, mely házak állnak ott generációk óta, és melyek az új (több esetben külföldiek által épített) házak. A külső szem nehezen tesz különbséget e két kategória között, mert mára az összes ház élénk színekben pompázik, és ugyanabban a neoklasszikus stílusban épülnek. Az olasz megszállás alatt (1910-es évek) maguk az olaszok kezdték el a falu épületeit színesre festeni – főként terrakotta színűre. Az összes többi szín a terrakottán kívül csak az elmúlt pár évtizedben kezdett megjelenni a házak falain. Halki építészete nagyon hasonló a szigetcsoport más gazdag, szivacskereskedő és élénk tengeri kereskedelmet folytató szigeteinek építészetéhez, úgy mint: Kalymnos, Symi és Kastellorizo. Ezek voltak a Dodekaniszosz legjómódúbb szigetei, melyek főként szivacskereskedelemből éltek, és emiatt megengedhették maguknak a kor (19. század) jellegzetes fényűző neoklasszikus építészeti trendjét, amely az ókori görög civilizáció klasszikus periódusának újradicsőítését hordozta magában üzenetként több évszázados ottomán elnyomás után. Ha körülnézünk a Kikládok szigetcsoporton belül, szintén találunk példát neoklasszikus építészetre különösen Syros és Andros szigeteken, melyek szintén a gazdagabb szigetek körébe tartoztak. Rodoszon Rodosz városban találhatunk számos neoklasszikus épületet ebből az időszakból (már azokat, amelyeket megőriztek), de a sziget további 42 falvában mindennek nyomát sem leljük.

DSC_1020

Halki házai mind a szigeten található kövekből épültek és a főfalak 60 cm vastagságú sztenderd méretűek, melyek nagyon jó szigetelést biztosítottak egész évben (igen, egész évben, mert akár hiszitek, akár nem, a görög tél is nagyon kemény tud lenni), illetve ellenálltak az Égei-tenger gyakori földrengéseinek.

DSC_1133

A kétszintes házak földszintjén a tágas konyha kapott helyet egy kültéri, ahhoz tartozó udvarral és fatüzelésű kemencével. A főzés legtöbb előkészületét e külső helyiségben végezték, így tudták megőrizni legjobban a konyha tisztaságát. Amikor az időjárás megengedte, kint ettek. Mára a főzés és annak előkészületei is a belső térre korlátozódnak, kevesen használják a belső udvart a főzés preparációjához.

Halkin, csakúgy, mint Rodoszon az esküvők hagyományos édessége a mézes-szezámos isteni melekouni volt, egyetlen különbséggel: Halkin a melekouni-t tradicionálisan egy kör alakú réz tálcán készítik, ellentétben Rodosz szigetével, ahol gyémánt alakú óriás fa keretbe töltötték a szezámos masszát, abban szeletelték fel. A réz tárgyak ottomán örökség, és arra gondoltunk Irinával és Zahareniával, hogy valószínűleg a sziget tehetősebb, tengeri kereskedelemből meggazdagodott családjainak tette lehetővé e drágább, réz eszköz használatát a melekouni készítéséhez.

DSC_1104

P1150751

Zaharenia megosztotta velünk melyek Halki tradicionális ételei:

  • fatüzelésű kemencében sült hús krumplival (kreas me patates sto fourno / κρέας με πατάτες στο φούρνο)
  • Hagymás tészta Halki módra (chalkidikí makarónia me kremídi / χαλκιδική μακαρόνια με κρεμíδι) – ez valószínűleg a sziget legnépszerűbb étele. Halki asszonyai minden háztartásban maguk készítették a különleges vékony spagetti-szerű tésztát, mely aprólékos, nehéz munka. Végül a napon szárították azt. Zaharenia még mindig emlékszik, ahogyan gyermekként édesanyjának segédkezett e tészta elkészítésében. Napjainkban már csak három asszony készíti ezt a tésztát a faluban, de ezt a helyi ételt a falu bármely tavernájában megkóstolhatja a szigetre látogató. A Dodekaniszoszon belül Karpathos szigetének van egy nagyon hasonló hagyományos étele, de ott a kézzel készített tészta más formájú, mint Halkin.

DSC_1368

  • Lencsés rizs (fakorizo / φακόρυζο)
  • Babos tészta (ta fasolia me ta makaronia / τα φασόλια με τα μακαρόνια)
  • Borjú vörös szószban (arnáki kokkinistó / αρνάκι κοκκινιστό)
  • Bárány töltve fatüzelésű kemencében sütve (arnáki gemistó sto foúrno / αρνάκι γεμιστό στο φούρνο). Ez egy tipikus húsvéti étel, amelyben a bárányt májjal és fűszernövényekkel töltik (menta, kapor).
  • ételek kecskehússal – bárány és kecske a két leggyakoribb állat a szigeten
  • minden háztartás életében természetesen mindennapos ételek voltak a hal- és egyéb tengeri ételek, mint például: halleves hagymával és paradicsommal, tintahal rizzsel és hagymával töltve
  • a tradicionális édességek pedig: melekouni az esküvőkön, xerotigana (szezámmagos, mézes fahéjas sütemény), melyet szintén esküvőkön, valamint keresztelőkön ettek, és a semolina halva. 

A beszélgetésnek ezen a pontján Zaharenia szó szerint az összes ételt el szeretné nekem készíteni, hogy megkóstolhassam, és újra és újra emlékeztetnünk kellett, hogy már csak egy napom van a szigeten, nem pedig két hét. Mindent meg szeretne mutatni.

Majd a szigeten egykor létezett helyi mesterségekről, szakmákról kérdezem őt. Amikor Zaharenia gyermek volt, a sziget népessége körülbelül 1800 fő volt (mára ez a szám 300-400 fő között ingadozik). Ez az 1800 fő főként mezőgazdasági munkákkal foglalkozott. A legtöbb férfi pásztor, gazda, szivacshalász, szivacs-kereskedő, halász, vagy hajóskapitány volt. Ekkor még Halkinak egy második falva is életben volt, melyet Horio-nak neveztek. Az Égei-tengeren általában minden szigetnek van egy Horio, vagy Hora nevű falva, amely mindig a helyi élet központja volt és fent a sziget egyik legmagasabb, stratégiai pontján állt a gyakori kalóztámadások miatt, melyek a késő 1800-as évekig voltak jellemzőek. Halki Horio nevű falva ugyancsak fent a hegyekben helyezkedett el, ahol aktív gazdálkodási tevékenységeket végeztek a helyiek. Szintén Halki lakosai jártak át a szomszédos Alimia aprócska szigetére művelni az ottani földet. Mára ez a sziget nem másnak, mint egy haltenyészetnek, valamint a görög ‘Surviror’ nevű TV-műsornak ad helyszínt. Halki polgárai a múltban így három központ köré szervezték életüket és tevékenységi körüket. Horio, a régi mezőgazdasági központ – amely a johannita lovagrend által felépített középkori vár lábánál fekszik – az 1900-as évek kivándorlási hullámakor vált teljesen lakatlanná, amikor az Egyesült Államok és Ausztrália szivacsmerülő központjai tengerentúli munkát kínáltak az Égei-tenger gyakorlott szivacshalászainak.

A beszélgetés ezen pontján Zaharenia átvezet bennünket egy másik épületbe, amely szintén a családjához tartozott, ahol most két fia él, és ahol a családjának öröksége (régi tárgyak, fotók) szinte múzeum szerű érintetlenségükben állnak két különálló helyiségben is, őrzik a múlt letűnt emlékeit. Zaharenia ezen tárgyak között nőtt fel, melyek segítségével könnyen idézte fel a múlt eseményeit nekünk. Zaharenia édesapja – aki akkor halt meg, amikor Zaharenia csak hat éves volt – szivacshalász hajón volt kapitány, így rengeteget volt tengeren, aminek következtében sok tárgyat hozott haza Halkira különböző országokból (főként Törökországból és Egyiptomból). A következőkben felsorolt tárgyak ugyan nem mind Halkin készültek, ellenben olyan tárgyak, melyeket Halkira hozott a tengert járó kapitány.

  • lavomanos / λαβομάνος – tudom, nem rólam szól ez az írás, de el kell mondjam, hogy ez az a bútordarab az Égei-tengeren, amelybe szó szerint szerelmes vagyok. Ez egy fából készült asztal, amelynek a közepébe egy kerámia tányér illeszkedik (még a mosdókagyló előtti időkből), egy szintén kerámia kancsóval, melybe tiszta vizet töltöttek. Ez a hálószoba tartozéka volt, így amikor reggel felébredtek, a napot azzal kezdték, hogy arcukat megmosták ebben a lavomanos-ban. Rodosz szigetén számtalan házban láttam ilyen lavomanos-t, és mivel Zaharenia-nál elfelejtettem lefényképezni, ide szúrom a Koskinou faluban lencsevégre kapott gyönyörű lavomanos-t:

DSC_1590

  • kerámia tartó szappannak, vagy fésűnek:

DSC_1112

  • kosarak, melyeket a hétköznapokban a falra akasztva dekorációként használtak, esküvők alkalmával azonban ebben kínálták az édességeket:

DSC_1117

  • textil képek, fényképek fa keretben:
DSC_1116

A hit, remény és szeretet szimbólumai / Fotó: Mariann Lipcsei

  • tipikus fa bútordarab tükörrel és esernyőtartóval:

DSC_1120

Majd a hálószobából és a lobbiból átmegyünk a nappaliba, ahol Zaharenia még több családi tárgyat őriz. Édesapjának hat fiú- és két lánytestvére volt, így jó pár őket ábrázoló családi portré díszíti a falat. Képzeljünk el kilenc gyermeket egyetlen családban, amely abban az időben egyáltalán nem számított szokatlannak. Így egyébként már nem is tűnik olyan soknak a sziget 1800 fős lakossága a Zaharenia gyermekkorát idéző időkből…

DSC_1121

DSC_1127

Az ember azt se tudja hova nézzen ebben az ismeretlen korban és kultúrában való mély merülésben. Azt kívánom, bárcsak mindegyik tárgy történetét hallhatnám…

Az alábbi fotón látható óriás tengeri szivacsot nem csak dekoráció céljából tartották, hanem bab csíráztatására is használták azt. A szivacs alatt külön erre a kis asztalra készült kézzel készült terítőt látunk.

DSC_1125

Alább látható Zaharenia édesapjának az utazóládája:

DSC_1128

Majd hárman, Irina, Zaharenia és én leültünk egy kanapéra, és hallgattuk Zahareniát, akit tovább kérdeztem fiatal éveiben életben lévő szokásokról és a mindennapokról.

Amikor gyermek született a családba Halkin, akkor az volt a szokás, hogy a születéstől számított hetedik napon a rokonság látogatóba jött a házhoz és ajándékokat hoztak, mindenki azt, ami módjában állt. Gyakori ajándékok voltak az aranyékszerek, arany pénzérmék, kerámiák. A család erre az alkalomra egy nagy faládát készített, amelybe elhelyezték az ajándékokat, majd lezárták és ezt követően csak a gyermek esküvőjének napján nyitották ki. Ez volt az új, önálló élet elkezdéséhez a család segítsége. A hetednapos látogatóra a ház nő tagjai tipikusan a xerotigana süteményt készítettek vendégvárónak. A második világháborút követő óriás szegénység alatt ezeknek a ládáknak a tartalma kiürült, mert az emberek mindenüket élelmiszerre váltották be. Nagy ritkaság számba ment, ha valamely család meg tudta őrizni ezt a hozományt ezekben az időkben. A ládák tartalmával együtt számos tradíció, szokás tűnt el a mindennapokból ezen az ínséges, nehéz évek alatt, nem volt mód már többé hozzájutni bizonyos ételek hozzávalóihoz, valamint az ünneplés is érvényét veszítette ezekben az években az emberek életében.

Miközben ezekről a régi emlékekről mesél nekünk, Zaharenia sóhajt, és így szól: “Mennyire szeretem ezt a házat. Számomra olyan, mint egy élő, lélegző személy, amely annyi emléket őriz…” Azt is elmondja, mennyire nehezen bír hozzászokni ahhoz a tényhez, hogy mára egymagában ül nőként itt ebben a házban, amelyben generációk és rengeteg családtag élt együtt egy időben, és amelyben ugyanezek a családtagok mindenben segítették egymást. A ház sosem volt üres. Élet volt benne, hangok, és nyüzsgés, amely mára eltűnt.

Abban az időben, amikor Zaharenia felcseperedett, a mindennapi élet gondosan meg volt szervezve a családtagok között, és mindig volt olyan feladat, amelyet együtt végeztek. Természetesen nagy különbség volt a férfiak és nők napi rutinja között.

Halkin az otthonokban a nők korán kezdték a napot, a Nappal együtt keltek. Első dolguk a ház előtti terület rendbetétele volt, hiszen ez adta az első impressziót egy otthonról a járókelők számára. Ezt követően jött a belső helyiségek takarítása, majd a nők közösen megfőzték az ebédet az egész családnak. Ahogyan korábban említettem, Zaharenia családja igen nagy volt, ezért a főzés sok időt vett igénybe és nagy munkának számított. A nap második felében a ház textíliáit tették rendbe (mostak, teregettek, hajtogattak), illetve kézimunkáztak, horgoltak közösen. Természetesen az is előfordult, hogy egy-egy asszony a szigeten nem volt tehetséges ezekben a kézimunkákban, de ilyenkor ügyesebb nőtársaik az ő részükre is elkészítették az adott terítőket, abroszokat. Csakúgy, mint minden kis közösségben, az emberek itt is osztoztak mindenen, amin tudtak (tudáson, tárgyakon, ételen, stb). Zaharenia nagyon jól tudott hímezni, és szeretett volna varrónőnek tanulni a szomszédos Rodosz szigetén. Sajnos édesanyja nem tudta biztosítani a kellő anyagi hátteret mindehhez (a háborút követő években), és mindemellett egyetlen lánygyermekként nagy szüksége volt Zaharenia-ra a háztartásban.

A lányok és asszonyok csak időnként mentek le a kikötőbe és a partra egy-egy sétára. Tulajdonképpen a vasárnap volt a “hivatalos” kimenő nap számukra, amikor ők is beültek a falu kafeneio-jába (kafeneion /καφενείων). A kafeneio tradicionálisan (egész Görögország területén és általánosságban a Balkánon) egy, a férfiaknak fenntartott hely volt, egy úgynevezett ‘agora’, ahol görög kávét ittak, kártyajátékokat, illetve tavli-t (backgammon) játszottak, politikáról, társadalmi, közéleti kérdésekről diskuráltak és ahol általánosságban a híreket és információkat lehetett beszerezni. Kulcsfontosságú szociális tér volt ez, ahol jellemzően a férfiakat férfiak szolgálták ki. Halki szigetén a nők kizárólag vasárnapokon mentek a kafeneio-ba, amikor ott üldögélve elszopogatták a kor egyetlen kapható nyári desszertjét, az úgynevezett vanillát, melyet ‘tengeralattjárónak’ (υποβρύχιο / ypovrychio) is neveznek. Ez egy vaníliás cukormassza, sűrű, selymes textúrával, melyet egy kiskanállal egy pohár vízbe helyeznek (hogy kissé megpuhuljon), majd lassanként elszopogatnak. Nos erre azonban nem minden vasárnap volt lehetőség. Ugyanis, ha a ház körül sok volt a munka (például családi események, ünnepek körüli időszakban), akkor inkább azzal foglalatoskodtak a nők. A háztartás prioritást élvezett. Csakis akkor mentek a lányok és asszonyok a faluba vasárnaponként, ha otthon minden teendőt elvégeztek és rend, tisztaság volt. A nap este 8-9 óra körül be is fejeződött, ekkor nyugovóra tértek, majd másnap a belső órájuk ébresztette őket a Nappal egy időben. Zaharenia elmondja, hogy csak saját biológiájukra támaszkodtak, az ébredésnél is.

A férfiak napirendje ettől eltért, ők korábban kezdték a napot, mint a nők. Néhány munka elvégzéséhez bizonyos férfiaknak hajnali kettőkor kellett kelniük. Ez azokra a férfiakra vonatkozott leginkább, akik gazdálkodást végeztek a sziget távolabbi hegyvidéki területein, hiszen odáig el kellett jutniuk szamárháton Emporio-ból, de még azelőtt, hogy a Nap melege elviselhetetlen lett volna. A férfiak számára azonban minden nap nyitva állt a kafeneio, és munkájuk miatt rendszeresen megfordultak a kikötőben. De ők is csak szigorúan a munkájuk végeztével tértek be egy kávéra, beszélgetésre, kártyázásra. Görög kávét ittak, vagy ouzo-t, vagy bort némi mezedakia (kisebb tálak, melyek nagyon jól illenek az ouzo-hoz, tsipouro-hoz vagy a borhoz) kíséretében. Görögországban senki nem iszik anélkül, hogy enne hozzá legalább egy pár falatot. Ebben az időben sör még nem volt a szigeten.

A közösségben élő nők és férfiak találkozási pontjai a következő eseményekre korlátozódtak:

  • templomi szertartások (esküvők, keresztelők, egyéb vallásos rítusok)
  • tradicionális vallásos fesztiválok, melyeken adott ortodox szenteket és az azokról elkeresztelt templomokat ünneplik, és persze mindenkit a közösségben, aki az ünnepelt szent után kapta a nevét (görögül ezeket az eseményeket panigiri-nek hívják – ejtsd: panijíri). Mivel Halki apró sziget, így ott egész évben csak két panigiri-t tartanak. Az egyik ilyen fesztivál minden év augusztus 15-én kerül megrendezésre a Horio-ban (mára már lakatlan faluban) felépült Panagia Horiani templom körül. A másik fesztivál szintén augusztusban van, 29-én, melynek az Agios Ioannis Alargas templom ad helyet. Ez a templom még Horio-tól is távolabb esik, a sziget legmagasabb pontján található. Ezeken a fesztiválokon a helyiek a mai napig összegyűlnek ezeknél a templomoknál (szent tereknél), együtt esznek az általuk főzött tradicionális ételekből, tradicionális hangszereiken saját népdalaikat játsszák, és saját körtáncaikat táncolják, első sorban az úgynevezett ‘Halkidiki sousta-t’ (ejtsd: szuszta), mely körtánc egy nagyon mély gyökerekkel rendelkező “törzsi” tánc Görögország szigetein. Minden egyes szigetnek, és azon belül is minden falunak megvan a maga jellemző sousta-ja. Egy közösség = egy sousta. De a könyvemben erről bővebben olvashattok majd.
  • Mivel Halkin csak ez a két templom adott alkalmat fesztiválokra, és természetesen több volt a megünnepelendő névnap, ezért azokat egymás otthonaiban összegyűlve tartották, ahol a kötelező elemek szintén nem hiányoztak: a tradicionális ételek, hangszerek, az ének és a közös tánc. Zaharenia igazán büszkén meséli nekünk mennyire rendkívüliek Halki népdalai, melyek főként a szerelemről szólnak, de mindnek mély jelentéstartalma van és gyönyörű történeteket mesélnek el. Halki népzenéjét három hangszer írta: a lyra, a laouto és a mandolin. A szigeten volt egy női zenekar, akik kifejezetten mandolinon játszottak.

Néhány szót összegzésképpen ezekből az időkből a nők és férfiak között lévő különbségekről. Megkértem Zaharenia-t, hogy foglalja össze a nemek szerepét a közösségen belül, ahogyan ő látta azt gyermekkorától fogva. Így válaszolt:

“A nők a házban és ház körül látták el a teendőket, a gyermekek gondját viselték, ételt tettek az asztalra a családnak minden nap. Volt néhány nő, akik tanárként dolgoztak, de jellemzően mind a ház körül töltöttük be feladatainkat. A férfiak “odakint” látták el a teendőket. A nők bent, a férfiak kint. Ez nem azt jelentette, hogy be voltunk zárva egy kalitkába, egyszerűen csak másik térben láttuk el a feladatainkat. Ezzel a felállással tudtuk fenntartani a család struktúráját. És mindannyian így fogadtuk el az életet.”

Utolsó kérdésem Zaharenia-hoz a sziget méretére vonatkozott. Szerettem volna tudni, hogy érezte-e valaha bezártságnak azt, hogy egy ilyen pici helyen él, akart-e valaha máshol is élni. Rögtön rávágta: “Igen! Nem azért szerettem volna máshová utazni, mert Halki egy rossz hely lett volna számomra, nem. Csak volt bennem egy természetes kíváncsiság azzal kapcsolatban, hogy milyen lehet Halkitól nagyobb helyen élni.” Amikor 1967-ben a nagynénjével Athénban járt, akkor látta a hatalmas óceánjárót, amely Amerikába vitte a görög szivacshalászokat. Nagyon szeretett volna elutazni Zaharenia is Amerikába, de ugyanazon okok miatt, amiért Rodoszra sem tudott átköltözni szabást tanulni, végül maradt Halki szigetén és segítette az édesanyját az otthonukban egyedüli lányként. Hozzátette, hogy ezzel a tudattal, hogy az édesanyjának hiányozna, mint segítség, nem lett volna nyugodt az utazása, bárhova is ment volna.

98713001-110C-4D9A-BE1F-E3DBCDCDD41D

A múltban tett utazásunk után Zaharenia a görög konyhában kalauzolt bennünket, de immár nem csak szóban, hanem az érzékszervek bevonásával gyakorlati módon is. Először omlettet készített nekünk, amihez Irina összedobott egy salátát abból, amit a hűtőben talált.

A631FD99-0693-4206-BAD2-7938BA87A7B1

Zaharenia omlettje / fotó: Mariann Lipcsei

1C9BCA8E-5FD1-4C17-AA93-36F98EF1ED81

Zaharenia a Halkin kézzel gyűjtött tengeri sóval főz / fotó: Mariann Lipcsei

Egy görög nő otthonában elkerülhetetlen, hogy az embert ne kínálják meg a “kanalas édességek” egyikéből (görögül: γλυκά του κουταλιού/ glika tou koutaliou). A név beszédes: ez a desszert annyira édes, hogy csak egy kanálkával is elegendő belőle, melyet mindig egy pohár vízzel szolgálnak fel. Ez nem más, mint egy dzsem, melyben a gyümölcsök egészben vannak befőzve. Évszak szerint készítik a görög nők abból a gyümölcsből, amely éppen terem. Hagyományosan kisméretű üveg tányérban kínálják egy teáskanállal. Így tett Zaharenia is az omlett után. Ezúttal eper dzsemet kaptunk. Az étkezésnek része az édes íz a görög asztalokon, akkor is, ha csak egy kanállal ízleli azt az ember.

E46A563C-47AE-45F2-895A-5FB3252EF254

Zaharenia házi készítésű “kanalas édessége” / fotó: Mariann Lipcsei

C3AD597E-B4B7-4602-8639-FD33DC1ADDE1

Zaharenia halvát készít / fotó: Mariann Lipcsei

6F331371-6528-4EBE-B5B1-132C5A8CDE05

Friss, meleg ‘semolina halva’ fahéjjal / fotó: Mariann Lipcsei

Zaharenia ezután halvát készített nekünk. De előtte tisztázzuk milyen halvát: semolina halvát. Görögország területén három egymástól eltérő halva desszertet készítenek. Az egyik verzió a tahini, vagy bakali halva, amely szezám pasztából (tahiniből), mézből vagy cukorszirupból, magvakból (pisztácia, mogyoró, mandula, dió), kakaóból, vagy csokoládéból készül. Ezt a fajtát itt a Dodekaniszoszon is szinte minden szupermarketben lehet kapni, és nagyon népszerű. A második típusa a halvának Közép-Görögország területén népszerű, ez a farsalon halva, amely kukoricadarából, vajból, cukorból és mandulából készül. A harmadik verzió pedig a semolina halva, amit én görög tejbegrízre magyarítottam. Ez nem más, mint egy búzadara puding mazsolával, magvakkal, mézzel, vagy cukorsziruppal, fahéjjal, szegfűszeggel és olíva olajjal. Ennek le kell ugyan hűlnie egy pudingformában fogyasztás előtt, de Zaharenia elénk tette még melegen és meghintette fahéjjal. Ilyet csak kivételes nők/asszonyok tudnak. Akik tudják hogyan teremtsék meg az otthon melegének érzetét, hogyan öleljenek körbe szótlanul minden gesztusukkal.

Zaharenia pont azt az életérzést hívta elő bennem ezzel az együtt töltött nappal, mint amit a nagymamámnál tapasztaltam gyermekként. Úgy várt bennünket és úgy kényeztetett minden szavával, mozdulatával, hogy minden korkülönbség elmosódott ebben az őszinte kapcsolódásban, de a problémáinkról is megfeledkeztünk, míg együtt voltunk. Megmutatta nekünk a kis kertjét (görögül: κήπος/kipos), ahol néhány gyümölcsfát, fűszernövényt és virágokat nevel (amely kiskert szintén minden háztartáshoz hozzátartozott Halkin, és hozzátartozik a mai napig), majd mindkettőnknek szedett egy-egy csokrot.

Ilyen ritka alkalmakkor, ilyen nők körében fogalmazom meg magamnak mindig, hogy milyenné szeretnék válni én magam is. Amennyiben megadatik számomra az öregség, szeretném, ha a tőlem fiatalabb nőknek és lányoknak puszta jelenlétemmel hasonló megnyugvást tudnék kölcsönözni. Arra az állapotra vágyom idős nőként, amelyben az ember a mozdulatlanságban és a csendben is képes egy erő hordozójává válni. Elsősorban annak az esszenciális erőnek a hordozójává, amit szeretetnek hívnak.

2568F33E-6A4D-4922-8E9F-84C4E3914097

DSC_1157

Kitrolemono: ennek a gyümölcsnek kizárólag a zöld és fehér héját használják fel “kanalas édesség” készítéséhez, a húsát soha. A helyi édességek jellemző aromáját adja.

A nap ekkor még nem ért véget. Csatlakoztunk a fiúkhoz (Irina férjéhez, az ő két bátyjához, és néhány helyi férfihez) egy különleges vacsorára, melyet a már korábban említett Agios Ioannis Alargas templomban tartottak fent Halki legmagasabb pontján. A vacsora apropója a megkezdődött vadász szezon volt, aminek keretein belül pár férfi elejtette az első foglyokat, mely madárból tradicionális étel készül a szigeten. Az első vadászat “sikerét” ünnepelte egy 20-25 fős társaság együtt a templom melletti óriás fa alatt megterített asztalnál. Néhány férfi édesanyja főzött, majd segédkezett a tálalásban a templom melletti melléképületekben, melyek pont erre vannak kitalálva, egyrészt az itt megrendezésre kerülő fesztivál miatt, másrészt az ide zarándokló utazó számára, aki teljesen ingyen itt tölthet pár éjszakát.

A görögökkel kapcsolatban az egyik megfigyelésem itt a szigeteken, hogy nem csak szeretik a finom, helyi, szezonális ételeket (mérhetetlenül büszkék saját természeti közegükre), és úgy egyáltalában imádnak együtt, nagy társaságban enni, hanem az étkezésnek a módját is maximálisan megadják. Másként fogalmazva: az élet leghétköznapibb pillanatainak a legmagasabb ünnep szintjére való emelésében szerintem nincsen párjuk. Higgyetek nekem, tíz éve figyelem őket és azóta is minden nap tanulom ezt tőlük. Valljuk be, ezt az ételt meg lehetett volna enni a faluban is valamelyikük otthonában. De akkor nem lett volna részünk olyan élményben, amely során egymáshoz dörgölőzve, minden kanyarnál egymás ölébe csúszva hatan utazunk egy világháborút megélt zakatoló mikrobuszban fel a sziget legmagasabb pontjára, ami közben még pont elcsíptük az Égei-tengeren lemenő Nap utolsó sugarait. Akkor nem éreztük volna a felhők párájától intenzíven illatozó kakukkfűt, zsályát és oregánót. Akkor nem utaztunk volna a felhőkben, és tudtuk volna meg, hogy pont emiatt a magas páratartalom miatt volt hihetetlen termékeny mezőgazdasági terület Halki ezen hegyvidéke. Akkor nem ülhettünk volna együtt egy (talán több száz éves) fa alatt egy olyan helyszínen, ahol a csendet és a nyugalmat tapintani lehetett.

Az evés aktusának annyi lehetséges szintje és formája van, amennyit az ember annak megad. Az evés lehet testre, szellemre és lélekre ható táplálkozás is, de le lehet degradálni azt a napi kötelező elvégzendő feladatok szintjére is, jellemzően, amikor azt mondjuk: “gyorsan bekapok valamit”. Ez utóbbi esetben az étkezés tápláló értéke szinte nulla. A sok esetben profánnak tartott étkezést a görögök szakrális minőségre emelik azzal, hogy soha nem a praktikumot látják benne, hanem a rítust, mely az élet teljessé tételének egy lehetséges aktusa. Igen: már-már szentség. Az egymáshoz való kapcsolódás, a találkozás, az együttlét, a szezonális hozzávalókkal az évszak (vagy pillanat) ünneplésének aktusa. Fontos a helyszín, fontos a természet, hogy mi vesz körül bennünket az étkezés során, mit lát a szem, mit hall a fül, mit érez az orr, és mindez mit üzen a léleknek beleértve a társaságot is, akivel elfogyasztod az ételt. Fontos, hogy milyen pillanatokkal töltjük ki életünket. Nem számít az oda vezető fáradság, mert az élmény maga attól sokkal többet ad mindenki számára. Felmegyünk a sziget legmagasabb pontjára megvacsorázni a templomhoz. Mit mond ez nekünk?

85E35813-3B02-431F-AD88-1F4D3E84BFCF

Halki – úton az Agios Ioannis templomhoz / fotó: Mariann Lipcsei

Fent a hegy tetején hűvös volt, és szinte teljesen be is sötétedett, mire megérkeztünk. Ott voltunk a természet közepén távol az emberektől, mesterséges fényektől, zajoktól.

A templom oldalában elhelyezett tálcán mindenki meggyújtott egy-egy gyertyát. Az óriás fa a templom előtt nem fért bele a fényképezőm objektívébe, és a fejembe is nehezen annak látványa. Hatalmas és gyönyörű. Minden év augusztus 29-én a fesztivál megrendezésekor itt, e fa körül táncolják a helyiek körtáncaikat.

Ezután szépen lassan tálaltunk, ettünk és hallgattuk a férfiak történeteit. Rengeteg nevetéssel és beszélgetéssel telt az este. Nem volt alapzaj, nem volt háttérzene, csak tisztán az egymáshoz odaérő emberi szavak és hangok. Hazaérkezés élmény volt ez is számomra. Hazaérkezés az emberségbe – élmény.

DSC_1175

Agios Ioannis templom Halki / fotó: Mariann Lipcsei

DSC_1181

Agios Ioannis templom Halki / fotó: Mariann Lipcsei

DSC_1186

Agios Ioannis templom Halki / fotó: Mariann Lipcsei

DSC_1191

Agios Ioannis templom Halki / fotó: Mariann Lipcsei

DSC_1197

Agios Ioannis templom Halki / fotó: Mariann Lipcsei

Másnap reggel a kikötőben kezdtük a napot, ahol a halászok foltozták a hálót, pucolták a halat.

DSC_1209

A reggeli kávénkat Zaharenia-nál ittuk meg, aki az elkészült, immáron megfelelően kihűlt halvát tálalta fel nekünk a kávé mellé. Valamint belekezdett a tradicionális Halki hagymás spagetti elkészítésébe, amivel meg szeretett volna lepni minket.

DSC_1224

Semolina halva /fotó: Mariann Lipcsei

DSC_1222

Tradicionális kézzel készült, napon szárított tészta Halki szigetéről / photo credit: Mariann Lipcsei

A közös kávé után úsztunk a Potamos öböl kristálytiszta vizében, begyűjtöttük a 2018-as nyár bronzosító októberi napsugarait, majd egy kisebb túrára indultunk a Giali névre keresztelt öbölbe. Sehol senki, megint csak mi ketten Irinával ebben a rusztikus görög szigeti természeti tájképben. Aranyló napsugarakban bandukoltunk lefele az öbölbe gyógynövények és világháború után abbamaradt gazdálkodás visszamaradt, még látható nyomai között. A parttól nem messze egy idős halász él egy lakókocsiban kecskéivel, bárányaival teljesen önfenntartó, autonóm életet. Ezt onnan tudjuk, hogy visszafelé találkoztunk vele az úton. Megállt kocsijával, hogy szóba elegyedjen velünk. Ezekből a találkozásokból próbálom felépíteni és megtartani magamban a boldog, józan és szabad ember képét. Az ember, minél kevesebb dolga van, annál kevésbé fél. Annál szabadabb, annál gondtalanabb.

“Nem hódol meg senkinek. Arlequin szabad. Ezért a lét egyik főalakja és ezért ritka. (…) Az olyan ember, aki a harci szituációt feladta, s aki a zsibvásár közepén leül és a feneketlen loholás közepette szundikál, az olyan ember paradox helyzetben van. (…) Arlequin egészen nyugodt, mert semmije sincs, amit elveszthet. (…) A világ a magántulajdont őrültségének felsőfokán találta ki.” – Hamvas Béla: Arlequin

Úton a falu felé még volt időnk kitérőt tenni és felsétálni Horio-nál a johannita kastély romjaihoz. A szigetnek ez a pontja nem csak stratégiai és szociális központként volt használatos a régmúltban, de bizonyos romok alapján arra lehet következtetni, hogy spirituális helyként is tisztelték az ókorban. Megkerestük a sziklába vájt dupla-trónust, melyet Zeusz és Hékaté tiszteletére készítettek az itt élő hellének. Mai napig kiolvasható e két istenség neve a sziklából.

DSC_1333

DSC_1341

DSC_1342

DSC_1352

Ennek az utolsó napnak a megkoronázása a vacsora volt Zaharenia-nál. Bablevest főzött és Halki legnépszerűbb ételét a hagymás-sajtos tésztát szolgálta fel nekünk főfogásként. Nem mehettem haza anélkül, hogy meg ne kóstoltam volna ezt az emblematikus fogást.

Ezen a ponton már tényleg nem találom a szavakat a fogadtatásra, a vendégszeretetre, az ízekre, és mindarra, amit láttam az elmúlt pár napban.

halki

E3317D36-D17A-4200-83FD-711C19D3335B

Úgy hagytam el a szigetet, mint az unoka, aki a távoli nagymamájánál tett látogatást. Az útra csomagoltak nekem minden fogásból, kaptam fűszernövényeket, virágcsokrot és Halki szikláin gyűjtött tengeri sót, amihez fogható ízzel azóta sem találkoztam. A szándék, amivel mindezt átadták nem csoda, de könnyeket csalt a szemembe távozáskor. Lehet-e idő ennél értékesebb, mint amit itt Halkin töltöttem ebben a három napban?

Végül az utazásról egy pár gondolat. A lényeg a saját felfedezés, a saját tapasztalás. Kételkedj és legyen nyitottságod a végeredményre. Lehetőleg ne haladj absztrakt útvonalakon, dolgozz azzal, ami eléd gördül, ami igaz. Menj, győződj meg, járj utána, éld át, vidd magaddal, és szórd szét a világnak azt, amit kaptál, amivel gazdagodtál. Keresd mindig a személyeset, és azon keresztül az egyetemeset.


Azoknak, akik szeretnének ellátogatni Halki szigetére, szívből ajánlom Irináék apartmanjait, melyek közvetlenül a tengerparton helyezkednek el a Pontamos öbölben: KLIKK

thumbnail_DSC_0931 - копия


Copyright © Ilios art and Lipcsei Mariann 2015-2020

Unauthorized use and/or duplication of this material without express and written permission from this blog’s author is strictly prohibited. Excerpts and links may be used, provided that full and clear credit is given with appropriate and specific direction to the original content.

by

Hungarian woman using mainly writing and photos as an expression. Researching about authenticity, integrity, human values, wisdom of cultures, wisdom and diversity of nature, women's health, self-awareness, self-healing. Currently working on her first book on Rhodes island, Greece. ~ Főként az írás és a fotó nyelvén közlő önálló utat kijárni próbáló gondolkodó embernek, nonkonformistának tartom magam. Témáim a kultúra hatása az emberre, emberi sorsok és motivációk mély szinten történő megismerése és megértése, természet törvényszerűségeinek és diverzitásának megismerése és megértése, nőiség megértése és kibontása a saját életemben, valamint saját magam felfedezése, egy belső-külső tudatosság és az önazonosság fokozása ameddig csak lehet. Jelenleg első könyvemen dolgozom Rodosz szigetén.

Szólj hozzá Te is! / Tell us your opinion!

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.