Year: 2021

The sacred plant of the Rain God: the Mexican marigold

Published by

Few weeks ago I received a strange dried flower bouquet from a local farmer here on Rhodes island. I consider him as a local shaman although he would never accept this title. He is the person who was teaching me the most about plants and the divine cosmic design. So he gave me these strange yellow flowers amongst dozens of others, and did not say anything about them. Back home I found its name at least: Mexican marigold or Tagetes Lucida. But I didn’t really look up for more info. Now I am reading a book about archaic images, symbols of water, moon, feminine, underworld. It describes a God of the Aztecs: Tlaloc. He was the rain deity, the ruler of the mysterious water-underworld: Tlalocan (Greeks called it Hades) where the great ancestors, the wisdomholders lived. The rain is the blessing of the otherworld, and ancestors. It is the nourishing source which maintains life on Earth. The Great Ancestors send love to Earth in the form of rain. Rain and water was the primordial element …

“Every drop counts” – visiting the olive grove of the Purefarm family //Rhodes island

Published by

I’ve been leaded by Ariadne’s thread into various places on the Greek islands in the past six years while I was searching for the raw essence and characteristics of this magical region on Earth. Rare times these meetings and experiences truly bonded me with nature, and showed me the way towards my ‘egoless self’ too (even that this way is a long one). They showed me the possible ways towards peace, harmony and simplicity. Things I was always craving for – oftentimes in the wrong environment. During my visit on the olive groves of the Chalanta family I became richer with this mentioned rare experience. It was a beautiful, sunny March day on the island of Helios. Maria, the – young, beautiful and extremely kind – only daughter of the family picked me up in the busy and noisy Rhodes town. After a twenty minutes drive we were in the tiny, peaceful Psinthos (Ψινθος) village – one of the 42 villages of Rhodes. From sea-level we drove up to an altitude of 300 meters to …

Lényegem vagyok.

Published by

Lénye(ge)m hangszer az éneklő kozmosz szimfóniájában, csakúgy, mint a Hold, a Nap, a csillagok, a vizek, a jázmin, a hegyek, a pacsirta, a gekkó, a zsálya, a hűs meltemi szél, a gőzölgő vulkán, az aszfodélosz virága, vagy a méhek zsongása. Bárcsak e tökéletes hangszert bitorló muzsikus elmém hagyná megszólalni a tiszta hangokat, és nem eme elhangolt dallamot, absztrakt, önkényes ütemben játszaná, hogy konformizálódjon a világi élet hubba bubba tiszavirág látszat pop-zenekarához, ahol a rögtönzött kölcsönzött karmester mélyen barázdált sebeink öröksége: a közös egyezményes szerepeink és az önmagunkról való megfeledkezés növekvő mértéke, az igazság külső-belső elkozmetikázása – hol hadjárattal, hol csenddel, leszegett fejjel, hol workaholizmussal, instagramprofillal – a pathé1, a hüllő önkívület2, a vérszegény mentális kísérletek3, az igazságpótló be nem épülő káros cukor pillanatnyi dopamin felszabadulások, harmóniavesztett konform megoldások, tudattalan egymàsba ájulások, kényszer szülte kapaszkodások, rettegéstől fűtött kóros vállalások. Hallja valaki ezeket a hamis hangokat?Az önkényes ritmust, a félrevert dobokat? Feszengünk a létezésre félreszabott uniformisainkban, s bennük fuldokolva a szabót szidjuk minduntalan, meg a divatot, mert már eszünkbe sem jut, hogy le is vethetnénk a bádogruhát. …

//Naplóbejegyzés – Rodosz, 2021. május 18.

Published by

Este kilenc óra négy perc. Leheveredtem Rodosz város legszebb strandjának egyik puha, párnázott napágyára úgy 8-9 méterre a halkan zubogó tengertől. Ilyenkor már ingyen is rá szabad feküdni ezekre a partot meghódító műanyag kényelmi alkalmatosságokra. Micsoda kilátás tárul elém. A középkori Szent Nikolasz világítótorony sárga fényei az öböl fodrozódó hullámain verődnek vissza ezer darabra törve pontosan velem szemben. Neki jobbra pedig a Mussolini parancsára épült ‘Ronda’ kupolája magasodik, amely alatt már igazi csoda hangulat világlik a meleg fényű, pálmalevél-tetőről lógó lampionokkal. Talán az egyik legimpozánsabb beach bar ez a szigeten, valóságos fine-dining fellegvár, instaképek mekkája. A párás édes fenyőillatú tengerlevegő kegyetlenül belesüvít időnként a fülembe és a tenyeremen meg a napágy műanyag borításán ülnek meg a sós pára cseppek. Ragadóssá és kifésülhetetlenné fújja a hajam pici, copfomból kimaradó szálait. Nehéz ez a nyárkezdet, nem olyan lágy és kíméletes, mint a görög ősz. Nem akarok innen mozdulni. Életemben talán először érzem hogy sehova se mennék. Jobban mondva mennék, de nem tudok jobbat. Este hétkor indultam meg a lakásból, ahol éppen tartózkodom. Kéretlen vándormadár életformám aktuális megállója. …

Semmi komoly, csak egy kis káosz

Published by

Jó ideje semmi posztot, naplóbejegyzést nem hagytam magam után a virtuális térben, pedig nagyon szeretek mesélni. És nagyon szeretem a görög szigeteket – bármelyiken legyek is éppen. Három év után még most is csodálkozva nézem a horizontot, hogy végül is ott lehetek, ahová attól a pillanattól vágytam, hogy elsőként beleszagoltam az Égei-tenger-illatba. Abban nem csak a tenger testet-lelket gyógyító sós molekulái voltak, hanem beleszagoltam azoknak a dolgoknak a lehetőségébe, amelyek itt, a görög szigetvilágon történhetnének velem. Akivé ez a hely transzformálhatna. Nincs ebben semmi ezoterikus. Ha valahol jól érzem magam, ott általában lelkesen tekintek a jövőre. Részegség volt, vagy egy megbízható helyről jövő intuíció? Mai napig nem tudom. (És szeretném is fenntartani a jogot a magam számára, hogy bizonyos dolgokat ne tudjak. Illetve, hogy tévedjek.) De valljuk be, az is eléggé Hollywood szagú lenne, ha így történne: Egyszervolt hol nemvolt, egyszer csak kiköltözött imádott szigetére és boldogan élt, míg meg nem halt. Vagy ezt csak magam nyugtatására mondom, hogy ez túl Hollywood-os? Biztosan van ilyen is… Van? Az király. Akár a covid helyzet tudat alatt …

Szent Nikolasz erőd és világítótorony // Rodosz szigete

Published by

A Szent Nikolasz erőd és világítótorony Rodosz város Mandraki kikötőjének bejáratát őrzi, amely kikötő az ugyancsak Mandraki névre keresztelt előkelő, modern városrészhez tartozik. Úgy tartják, hogy itt, ennek a kikötőnek a bejáratánál állt egykor az ókori világ hét csodájának egyike, a Rodoszi Kolosszus. A hatalmas, Napistent (Hélioszt) ábrázoló emlékmű két lábának helyét ma két oszlop jelöli, és fogadja a kikötőbe érkező hajókat. Az egyik oszlop tetején egy őzbak, a másikon egy őzsuta bronz szobra áll: Elafos és Elafina. Ők a modern Rodosz emblematikus állatai. Ez a két oszlop törzshelye a helyi horgászoknak, akiknek állandó jelenléte szintén meghatározza a kikötő karakterét. Persze jelenleg, a covid-19 intézkedések miatt nem hódolhatnak kedvenc időtöltésüknek, és üres nélkülük a kikötő bejárata. A kikötő legvarázslatosabb látnivalója, a Szent Nikolasz erőd és világítótorony naplemente után nyeri el teljes pompáját. Eredetileg csak egy önmagában álló egyszerű védelmi torony volt, melyet a szigetet uraló keresztes johannita lovagok építettek az 1400-as években. Az egyre fenyegetőbb török betörés miatt az akkor hatalmon lévő Pedro Raimondo Zacosta nagymester (1461-1467-ig uralkodott) egy védelmi program keretében épített öt stratégiai …