Month: October 2021

Lényegem vagyok.

Lénye(ge)m hangszer az éneklő kozmosz szimfóniájában, csakúgy, mint a Hold, a Nap, a csillagok, a vizek, a jázmin, a hegyek, a pacsirta, a gekkó, a zsálya, a hűs meltemi szél, a gőzölgő vulkán, az aszfodélosz virága, vagy a méhek zsongása. Bárcsak e tökéletes hangszert bitorló muzsikus elmém hagyná megszólalni a tiszta hangokat, és nem eme elhangolt dallamot, absztrakt, önkényes ütemben játszaná, hogy konformizálódjon a világi élet hubba bubba tiszavirág látszat pop-zenekarához, ahol a rögtönzött kölcsönzött karmester mélyen barázdált sebeink öröksége: a közös egyezményes szerepeink és az önmagunkról való megfeledkezés növekvő mértéke, az igazság külső-belső elkozmetikázása – hol hadjárattal, hol csenddel, leszegett fejjel, hol workaholizmussal, instagramprofillal – a pathé1, a hüllő önkívület2, a vérszegény mentális kísérletek3, az igazságpótló be nem épülő káros cukor pillanatnyi dopamin felszabadulások, harmóniavesztett konform megoldások, tudattalan egymàsba ájulások, kényszer szülte kapaszkodások, rettegéstől fűtött kóros vállalások. Hallja valaki ezeket a hamis hangokat?Az önkényes ritmust, a félrevert dobokat? Feszengünk a létezésre félreszabott uniformisainkban, s bennük fuldokolva a szabót szidjuk minduntalan, meg a divatot, mert már eszünkbe sem jut, hogy le is vethetnénk a bádogruhát. …