All posts filed under: Személyes

Jelentés a görög szigetekről 2022 első napján

Published by

Kezdek ismerkedni az újabb új otthonommal, mely ezúttal Ialysos (görögül: Ιαλυσός) település (ejtsd: Jáliszosz), vagy másik gyakori nevén Trianta (görögül: Τριάντα). Fokozatosan, mint egy kis patak csorgok vissza az ún. civilizált létformákba. Az ezer fős Nisyros szigete után – ahol a nyaramat töltöttem – október elején érkeztem vissza a Dodekániszosz legnagyobb szigetére, a bázisra: Rodoszra. De akkor még csak egy 600 fős hegyi faluba, Salakos-ra költöztem, ahol az idő csupa ‘kairos’, minden, ami zöld zöldebb a zöldnél, aminek oka a Profitis Ilias hegyről lefutó vizek, erek, források, és a folyamatosan magas páratartalom. Salakos, ahol a két darab szupermarketen és a három tavernán kívül nincsen egyéb hely, ahol az ember a pénzét elkölthetné (még ATM és patika sincs), nem beszélve a reklámtáblák, plakátok, molinók teljes hiányáról – a buszmegálló helyét se rágják senki szájába, a tér közepén áll meg a busz, ezt illik tudni, vagy van szánk, meg kell kérdezni, ha menni akarunk valahova. Heti egyszer pedig jön a pékárus fickó a furgonjával. Emiatt a vágyak se korbácsolódnak fel annyira, vagy ha mégis, akkor azoknak tárgya …

Lényegem vagyok.

Published by

Lénye(ge)m hangszer az éneklő kozmosz szimfóniájában, csakúgy, mint a Hold, a Nap, a csillagok, a vizek, a jázmin, a hegyek, a pacsirta, a gekkó, a zsálya, a hűs meltemi szél, a gőzölgő vulkán, az aszfodélosz virága, vagy a méhek zsongása. Bárcsak e tökéletes hangszert bitorló muzsikus elmém hagyná megszólalni a tiszta hangokat, és nem eme elhangolt dallamot, absztrakt, önkényes ütemben játszaná, hogy konformizálódjon a világi élet hubba bubba tiszavirág látszat pop-zenekarához, ahol a rögtönzött kölcsönzött karmester mélyen barázdált sebeink öröksége: a közös egyezményes szerepeink és az önmagunkról való megfeledkezés növekvő mértéke, az igazság külső-belső elkozmetikázása – hol hadjárattal, hol csenddel, leszegett fejjel, hol workaholizmussal, instagramprofillal – a pathé1, a hüllő önkívület2, a vérszegény mentális kísérletek3, az igazságpótló be nem épülő káros cukor pillanatnyi dopamin felszabadulások, harmóniavesztett konform megoldások, tudattalan egymàsba ájulások, kényszer szülte kapaszkodások, rettegéstől fűtött kóros vállalások. Hallja valaki ezeket a hamis hangokat?Az önkényes ritmust, a félrevert dobokat? Feszengünk a létezésre félreszabott uniformisainkban, s bennük fuldokolva a szabót szidjuk minduntalan, meg a divatot, mert már eszünkbe sem jut, hogy le is vethetnénk a bádogruhát. …

//Naplóbejegyzés – Rodosz, 2021. május 18.

Published by

Este kilenc óra négy perc. Leheveredtem Rodosz város legszebb strandjának egyik puha, párnázott napágyára úgy 8-9 méterre a halkan zubogó tengertől. Ilyenkor már ingyen is rá szabad feküdni ezekre a partot meghódító műanyag kényelmi alkalmatosságokra. Micsoda kilátás tárul elém. A középkori Szent Nikolasz világítótorony sárga fényei az öböl fodrozódó hullámain verődnek vissza ezer darabra törve pontosan velem szemben. Neki jobbra pedig a Mussolini parancsára épült ‘Ronda’ kupolája magasodik, amely alatt már igazi csoda hangulat világlik a meleg fényű, pálmalevél-tetőről lógó lampionokkal. Talán az egyik legimpozánsabb beach bar ez a szigeten, valóságos fine-dining fellegvár, instaképek mekkája. A párás édes fenyőillatú tengerlevegő kegyetlenül belesüvít időnként a fülembe és a tenyeremen meg a napágy műanyag borításán ülnek meg a sós pára cseppek. Ragadóssá és kifésülhetetlenné fújja a hajam pici, copfomból kimaradó szálait. Nehéz ez a nyárkezdet, nem olyan lágy és kíméletes, mint a görög ősz. Nem akarok innen mozdulni. Életemben talán először érzem hogy sehova se mennék. Jobban mondva mennék, de nem tudok jobbat. Este hétkor indultam meg a lakásból, ahol éppen tartózkodom. Kéretlen vándormadár életformám aktuális megállója. …

Semmi komoly, csak egy kis káosz

Published by

Jó ideje semmi posztot, naplóbejegyzést nem hagytam magam után a virtuális térben, pedig nagyon szeretek mesélni. És nagyon szeretem a görög szigeteket – bármelyiken legyek is éppen. Három év után még most is csodálkozva nézem a horizontot, hogy végül is ott lehetek, ahová attól a pillanattól vágytam, hogy elsőként beleszagoltam az Égei-tenger-illatba. Abban nem csak a tenger testet-lelket gyógyító sós molekulái voltak, hanem beleszagoltam azoknak a dolgoknak a lehetőségébe, amelyek itt, a görög szigetvilágon történhetnének velem. Akivé ez a hely transzformálhatna. Nincs ebben semmi ezoterikus. Ha valahol jól érzem magam, ott általában lelkesen tekintek a jövőre. Részegség volt, vagy egy megbízható helyről jövő intuíció? Mai napig nem tudom. (És szeretném is fenntartani a jogot a magam számára, hogy bizonyos dolgokat ne tudjak. Illetve, hogy tévedjek.) De valljuk be, az is eléggé Hollywood szagú lenne, ha így történne: Egyszervolt hol nemvolt, egyszer csak kiköltözött imádott szigetére és boldogan élt, míg meg nem halt. Vagy ezt csak magam nyugtatására mondom, hogy ez túl Hollywood-os? Biztosan van ilyen is… Van? Az király. Akár a covid helyzet tudat alatt …

Aranyszínű október Rodoszon

Published by

Eltelt a harmadik októberem is Rodoszon. Már az első október után megállapítottam, hogy ez lesz a kedvenc hónapom itt az Égei-tengeren. Egy hihetetlen finom, lassú átmenet a mediterrán nyárból a mediterrán télbe. Itt a görög szigeteken nem olyan drasztikusan töri ránk az ajtót a tél, mint például otthon Magyarországon. Talán tudjátok, hogy ezen a szigeten a legmagasabb a napsütéses napok száma egész Görögországban. Annak idején ezért választottam az Ilios art gyűjtőnevet a tevékenységeimhez, ahol az ilios szó a Napot jelenti görögül, és Rodosz szigetére utalok vele. Ez a sziget indította be bennem az évek során mélyre lefojtott – fogalmazzunk így – teremtő erőket, a visszakanyarodást saját magam felé. Azóta sincs ez másként, persze a viszonyom a szigettel egészen más minőségű lett mára, és csakúgy mint egy szenvedélyes kapcsolatban, “túl vagyunk” jó pár kijózanító krízisen. Az október a turistaszezon utolsó aktív hónapja itt, és ha én turista lennék, biztosan októberben jönnék ide. De minimum elkerülném a július-augusztusi embert próbáló kánikulát. Itt Dél-Rodoszon még a szeptember is tartogatott elviselhetetlenül forró napokat, aminek következtében azt hiszem csak 3-4 …

Gondolatok egy újabb költözés kapcsán

Published by

Amint kimondtam, sőt jó hangosan belekiáltottam a világba, hogy szeretnék ezen a szigeten maradni, szinte azon nyomban jött a nyakleves, és pár óra múlva már tudtam, innen (is) mennem kell. Szeretném átírni a reakcióimat a fájdalomra, kudarcra, ezért úgy döntöttem, írok magamnak egy pár sort, amivel felidézem azt, ami valóban lényeges, és amin a fókuszomat tartva nem őrülök bele az új helyzetbe. Azonnal távlatot adok magamnak, még mielőtt hozzáragadnék egy nagyon vesztes értelmezéshez. És egy pár sort Nektek, hogy kiirtsam azokat a lebutított kliséket és leegyszerűsítéseket, amelyek szerint “aki ilyen szép helyen él, annak ugyan mi baja lehet?” Ez jön most.

Összegzés májusról / Nisyros szigete

Published by

Mi történt ebben a hónapban? Tüzes pirosban virágoznak a gránátalmafák. Itt bent a faluban nagyon sok kertben fellelhetők ezek a fák, mert szinte mindenkinek van egy kis kertje, veteményese és csak úgy pompáznak nekünk. 🤗 Személy szerint várom a gyümölcsének a szezonját, lévén ez a kedvencem. Elért bennünket egy majd’ egy hétig tartó hőhullám, amit napközben szigorúan a lakásban tudtam csak elviselni a vastag falak között (ekkor haltak ki a frissen elültetett növényeim is – nem kifogás, de tényleg!), viszont délután négykor vettem a bátorságot, hogy kimerészkedjek a tengerpartra – attól korábban nem lehetett elhagyni a házat, embertelen meleg volt. Én mindig az emberek által látogatott partszakasztól eggyel arrébb telepedek le az óriás fekete vulkanikus kavicsok, és Héfaisztosz kubista sziklái közé. Ez egy kis extra mászást, túrát igényel ezen a vadregényes ember által még el nem kényelmesített érintetlen természeti területen, de megéri az összes sziklákon bukdácsolás, a jutalom a teljes egyedüllét és a meztelen fürdés és napozás. Persze a madarak ott vannak, de senki más. Gyönyörűen barnít a májusi Nap, de csak ilyenkor, délután négy …

2020 Május, Nisyros szigete

Published by

Tudjátok, nem igazán élek szociális életet mióta Nisyros-ra költöztem, azaz február elseje óta. Ennek nem csak a kirobbant járvány az oka, mivel itt ezen a pici szigeten igazából egy nagy közös karanténon osztoztunk, azon belül pedig mindenki szabadon tette-vette a szokásos teendőit és egyáltalán nem érződött, hogy mi folyik a világban a szigeten kívül, hiszen nekünk nem volt fertőzöttünk. Ezért a járvány még önmagában nem indokolta volna az úgymond bezárkózásomat. Őszintén: egy csoda ez a sziget. A vulkán formálta természet karnyújtásnyira, legfeljebb 10 percet kell sétálnia a faluban annak, aki azt el akarja hagyni és (megkockáztatom, hogy) a világ egyik leggyönyörűbb természeti környezetét élvezheti jobbára egyes egyedül. Nem él itt annyi ember, hogy egymás útjába botlanánk odakint, a falun kívül, ha csendre, nyugalomra, kívülállásra vágyunk. Van egy kis epicentrum a falun belül, ahol nyüzsög a nép, és ahol minden nap megfordul szinte mindenki, hisz itt található egy-két szupermarket és háztartási bolt, az egyetlen patika, a posta, a bank, a polgármesteri hivatal, trafik, zöldséges, a két hentes, a könyvesbolt (ami a szigetre rendelt bármely áruk lerakó- …

Lelki dúlaság a hétköznapokban, avagy a csendben maradás képessége

Published by

2017 novemberében végeztem el a DONA International Birth Doula tréningjét Budapesten, amely döntést akkor már régóta érlelgettem magamban. Nem pont azért, mert feltétlenül a születésnél segédkező dúlaként szerettem volna tevékenykedni, de ez volt az a “tanfolyam”, vagy tér, ahol életemben először arról hallgathattam, hogy hogyan legyen egyik ember a másiknak lelki segítője, támogatója egy végtelenül érzékeny élethelyzet során, amely a szülés/születés. Azt gondoltam: végre egy hely, ahol létjogosultsága és érvénye van az érzéseknek lelki és fizikai értelemben egyaránt. Egy terület és egy szemlélet, ahol a fókuszba az ősbizalom, az életbe és a természetbe vetett hit kerül, és ahol kikapcsolhat az agy bizonyos értelemben bekorlátozó, dogmatizáló, az ismert mechanizmusokat kereső és azokkal operáló racionális szerepköre. Hiszen a születés egy megnyílás, egy út az ismeretlenbe, mély láthatatlan rétegekbe – és ezt sok síkon lehet érteni. Akkor már javában ott voltam a saját “újjászületésem” kapujában lelki értelemben, túl számos női témájú műhelyen és szüléselkészítő tanfolyamon (ahol egyetlen nem-várandósként ültem az első sorban szomjazva minden bölcsességre, amely az egyik világból a másikba való átlépéshez köthető – mintha a női …

(Érték) válságban Görögországban -15 hónapja Rodoszon

Published by

A possible English version of this post will coming soon. 😉 Évek óta sok-sok íráson keresztül fejezem ki rajongásom a görög hagyományok, és az itteni természet kincsei, szépsége, gazdagsága iránt. Mindig őszintén írtam minden felfedezésemről, tapasztalatomról. És pont az őszinteség miatt most fontosabbnak tartom arról írni, ami ugyanitt Görögországban napról-napra porrá zúzza a hitemet az emberekben, ami nem csak az én jó közérzetemet veszélyezteti, de elhomályosítja sőt a kihalás szélére taszítja ezeket a természeti-, kulturális gyöngyszemeket, melyeket szűz tekintettel oly nagy szerelemmel fedeztem fel és osztottam meg számos formában. Ez most nem az az írás lesz, amit a turisztikai irodák majd felkapnak (már a terjedelme miatt sem). Rengeteg dolog cikázik a fejemben mostanság. Nehéz lenne róluk listát készíteni, de a környezetemmel kapcsolatban (amely most Rodosz szigete) egy folyamatos reflexív monológ fut bennem, melynek egyik konklúziója egy kezdődő általános bizalomvesztés, ami iszonyatos frusztrációval tölt el. Nem jó jel. Az egyik lehetséges oka ennek a széllel tovaszálló be nem tartott ígéretek garmadája részben a könyvemmel kapcsolatban (hónapok óta húzódó hatalmas lelkesedéssel beharangozott interjúk, találkozók, segítségek önkéntes felajánlása, majd minden …

Gondolatok Black Friday-ről, karácsonyról, csodákról…

Published by

Mi nekem a karácsony/advent? Mi az, ami tényleg segíti megélni, értelmezni, befogadni az évnek ezt a szakaszát? Valóban elcsendesedni? Meggyújtani a fényt másokban, magunkban? Meghitt pillanatokat szerezni másoknak, magunknak? És mi erre az én saját eszköztáram anélkül, hogy többet adnék oda magamból, mint amit tényleg képes vagyok adni, anélkül, hogy felborítanám a fizikai, mentális, lelki, pénzügyi egyensúlyomat és egészségemet, anélkül, hogy ártanék a környezetemnek, negatív ökológiai lábnyomot hagynék?

Hello Rodosz, 11 hónapja itt vagyok

Published by

2018. október 29. hétfő, Rodosz Tizenegy hónappal a Rodoszra érkezésemtől számítva tegnap újra költöztem. Visszaköltöztem oda, ahová megérkeztem napra pontosan 11 hónappal ezelőtt. Ez a negyedik költözés 11 hónap alatt, és ez sem mondható hosszú távúnak. Maximum márciusig fogok itt maradni, akkor megint tovább kell vándorolnom, keresnem egy újabb potenciális otthont, amely kiszolgál. Nagyon jó érzéssel tölt el, hogy most ez a negyedik költözés egyáltalán nem viselt meg sem lelkileg, sem más szempontból – ellentétben az előzőekkel. Amikor idejöttem, úgy gondoltam új gyökeret verni jöttem ide – és ha lehet minél gyorsabban. Csakhát ez egyrészt nem mindig döntés kérdése – az életnek is van beleszólása a dolgokba, nem csak nekünk – másrészt nem lehet mindent egyszerre kipipálni. Az élet nem egy bevásárló lista és sokszor baromira megkönnyítjük a saját dolgunkat, ha megkíméljük magunkat az irreális elvárásainktól és attól, hogy határidőt szabjunk olyan dolgoknak, amelyek nem csak a mi kezünkben vannak. Rengeteg szorongást és lelkiismeret furdalást megspórolhatunk így. Az utat, amit bejártam 11 hónap alatt, azt sosem gondoltam volna, egyáltalán nem így szerepelt a terveimben, de …

Az egyszerű élet és a tradíció nyomában – vissza a gyökerekhez

Published by

Sok idő telt el a legutóbbi magyar nyelvű bejegyzésem óta, mert a legtöbb élményt és eseményt, ami történik velem itt Rodoszon, azt vagy a könyvemnek tartogatom, vagy épp feldolgozás alatt van (úgy értem még nincs mit mondani róla, mert még nem értettem meg én magam sem, emésztem). Most mégis kénytelen vagyok ‘spoilerezni’, mert nem bírom magamban tartani a mögöttem lévő hétvége tapasztalásait. Azt hiszem nem túlzok, ha azt mondom, hogy a legszebb, legfelemelőbb hétvége volt, mióta itt élek a szigeten. És maximálisan alátámasztja azt a sejtésemet, hogy a legjobb dolgok nem tervezés útján születnek, hanem egy fajta megengedő, nyitott hozzáállásból. Ne vegyék a nagy “programozók” rossz néven ezt a gondolatot, főleg azért ne, mert ha én, a nagy tervezőgép (aki azelőtt a nyaralásaim minden pillanatát beosztottam és a barátaim és a párom rabszolgahajcsárnak becéztek) képes voltam eljutni a spontaneitásnak erre a fokára, akkor bárki. Ebben persze a legnagyobb tanítómesterem az ún. ‘görög élet’ volt. Az országban töltött elmúlt 10 hónap, ahol megtanultam együtt élni a terveim folyamatos megsemmisülésével. Azzal, hogy ne vegyem őket túl komolyan, …

Gazdagnak lenni

Published by

Mit jelent számunkra a gazdagság? El tudod képzelni azt, hogy nincsen sok fizikai tárgyad, amit birtokolsz, viszont a szíved tele van örömmel, melegséggel, történetekkel az életről, melyeket bármikor megoszthatsz másokkal? Ez a férfi egyértelmű fizikai szegénységben él egy görög faluban. De amikor összetalálkoztunk az utcán azonnal rám mosolygott. Büszkén és örömmel állt meg omladozó háza ajtaja mellett egy fotóra a kérésemre. A találkozásunk 15 perce során egy panasz, vagy negatív gondolat sem hagyta el a száját. Azonnal beinvitált az aprócska házikóba, hogy megmutasson egy képet a falon, amire nagyon büszke. Hellyel kínált, marasztalt, de csak nagyon finoman, mosollyal, szeretettel. Az anyagi szegénység miatt egy csepp szégyenérzetet nem mutatott, csak az öröm és a büszkeség látszott rajta. Hiszen sokkal többek vagyunk a felhalmozott fizikai értékeinktől. És ezek a dolgok mindig tartósabbak, mint az anyagi múlandó világ. A tárgyakat elfelejtjük az életünkben, de az emberi kapcsolódásokat, összetalálkozásokat, és az egymásnak adott gesztusokat nem… Mi az, amire igazán szükségünk van a felépített fizikai világból? Építjük a másik világunkat is? Van belső forrásunk, kutunk, amiből meríthetünk, ha a fizikai …

Hello Rodosz, megjöttem!

Published by

13 napja érkeztem Rodosz szigetére, amely utazás rendhagyónak számít az elmúlt 8 év látogatásaihoz képest, mert ezúttal nem rövid távra tervezek. 8 év a szigethez köthető szerelem, álmodozás, alkotás és sok-sok tapasztalás után most 3 bőrönddel megérkeztem egy esős novemberi estén – ide költöztem.   Annak ellenére, hogy már hosszú évek óta vágytam a szigetre, a döntésem és az események is nagyon gyorsnak tűnnek (talán egy ilyen új kezdetre nem is lehet eléggé felkészülni) és még most is hihetetlen, hogy megtettem és itt vagyok. Nem teljesen vakon utaztam, hiszen az elmúlt évek alatt tudatosan és nagy-nagy szenvedéllyel kutattam a helyiek életét, szokásait, gondolkodását, életfelfogását készülő könyvemhez, és elég széleskörű helyismeretre tettem szert, de még sincs biztos támpont, garancia egy új kezdettel kapcsolatban. Az ember dönt, és onnantól belemegy, vállalja az ismeretlent, a kiszámíthatatlant, az újjászületést. Ez egy rizikó minden esetben, amit természetesen sok félelem is vett körül. De nem toporoghatok örökké a félelmeim mögötti szűk térben, hiszen olyan nagy erők munkálnak bennem, amelyek ide hoztak erre a görög szigetre – ezeket nem fojthatom el örökre. …

Eredetünk – Genesis

Published by

  A napokban láttam Sebastiao Salgado 73 éves brazil “fénnyel író” művész fotográfiai tárlatát a Műcsarnokban. Salgado képeivel először idén tavasszal találkoztam egy civilizációkat magyarázó előadássorozaton, mely után lázas keresésbe fogtam a fotográfus munkásságával kapcsolatban. Nem vagyok hivatásos műértő, egyszerűen csak átrezonált a képeken valamiféle erő, igazság?, amely magával rántott. Hamar rájöttem, hogy nem egy egyszerű fotográfusról van szó, és újra eljutottam egy olyan alkotó emberhez, akinek élete eggyé olvadt alkotásaival, küldetése lett a művészete, és művészete vált a küldetésévé – mindezt akarata, tervei és közgazdasági tanulmányai ellenére. Miután megnéztem a róla szóló ‘The Salt of the Earth’ című dokumentumfilmet, napokig nem tértem magamhoz. Azóta vártam az alkalomra, hogy írhassak róla, és persze rohantam a november 12-ig Budapesten lévő, eddig a világ számtalan pontján bemutatott Genesis névre keresztelt kiállítására, ahogy csak tudtam. Jöjjön most mindaz, amit ez a tárlat a felszínre hozott bennem.   A kizárólag fekete-fehér fotók nyelvén “beszélő” Salgado munkásságának harmadik nagy léptékű, hosszútávú projektje a Genesis (ezt előzte meg a Munkások – 1993, és a Vándorlás – 2000), melyben a korábbi munkáihoz hasonlóan egy globális, …

Egy workshop Palya Beával – "Nem kell tökéletesen, csak próbáld meg!"

Published by

Palya Bea és én Palya Bea számomra nem egyszerűen csak egy távoli, égbőlpottyant ‘celeb’, vagy híresség. Palya Beával Bagon kertszomszédok voltunk, ahogy a szüleink azok a mai napig is. Utolsó személyes emlékem vele kapcsolatban a gyermekkorunkból az a jelenet, amikor december 24-én szenteste nálunk a nappaliban ketten eléneklünk egy különlegesen szép karácsonyi dalt a családomnak. Én ekkor 7 éves voltam, Bea 17. Emlékeimben úgy él, heteken át készültünk rá. Bea tanította nekem ezt a dalt, emlékszem mennyire izgultam előtte, hogy jól sikerüljön. 🙂 De annyira különleges lett azzal a dallal az az este, és az a karácsony. Pedig “csak” egy dal volt, amit hozzáadtunk. Majd jópár év eltelt, Bea énekelt tovább, én már kevésbé. 🙂 Ő utazott, járta útját, hívta a zene mindenfelé, ezért keveset volt Bagon és innentől már csak a médiából értesültem róla itt-ott véletlenszerűen. Négy évvel ezelőtt, már felnőttként, amikor épp nyakig voltam a jóga tanulmányozásában, összefutottunk Répássy Erika jógaóráján Budán. Bea várandósan, első kislányával, Lilivel a pocakjában (a csoportban egyetlen kismamaként) légies könnyedséggel, otthonosan mozgott a legembertpróbálóbb (legalábbis én küzdöttem rendesen) …

Egy év után újra a Paradicsomban – RODOSZ 2016

Published by

Akármilyen hihetetlen, de idén a várva-várt Rodosz visszautazás előtt ismét nagyon izgultam. Egy évig Magyarországon, és habár az emlékek nem, de az érzések megkoptak kissé. Az ember nagyon könnyen a szokások rabja lesz és hajlamos belesüppendi az ismerősbe, a megszokottba. Én ezt nem szerettem volna és tudtam mennem kell egyedül újra felfedezni, de félelmeim is velem voltak. Fura, ahogy az érzések húzzák ide-oda az embert… 2015 szeptember: sírva ülök a repülőn Budapest felé, ahogy távolodik és egyre kisebb lesz a távolban Rodosz szigete. Nem akartam elhagyni a szigetet, nem akartam Magyarországra visszamenni. És ez nem egy könnyen jött utazásos fellángolás volt, úgy éreztem kiszakad belőlem valami, ahogy el kellett jönnöm. Hogy miért? Egyrészről 2 Rodoszon töltött hónap túl sok túlcsorduló, feldolgozatlan élménye szeretne valahogyan kitörni belőlem, de egyelőre könnyek formájában talál utat. Másrészt pontosan megéltem azt az állapotot, amikor a repülő két földet érés között (némi technológiai bravúrra) és a Jóistenre bízva magát hasít a levegőben. A Jóisten tudta csak merre tartok éppen az életemben. Fogalmam sem volt mi jön most, mihez kezdek ha leszállunk. Sokan Újévkor, vagy …