Május végén és júniusban a leander (Nerium oleander, vagy ahogyan egyesek becézik: babérrózsa) kerül minden érzékeny csodálat középpontjába Rodosz szigetén. Így van ez minden évben. Hófehér és babarózsaszín virágok százai, ezrei díszítik kiváltképp Rodosz város utcáit. A városon belül is különösen az elbűvölő régi szomszédságok szűk utcáin sorakoznak a magas leander fák fegyelmezett sorokban egymástól pont akkora távolságra, hogy lombkoronáik egymást még érinthessék. A természet folyamatos alkotó munkában van. Az egyik pillanatban még egy csokor mályvával és virágzó, olajoktól ragadó zsályával érek haza a mezőről, a következő pillanatban pedig már le sem vehetem a szememet a virágzó orbáncfűről, és kaktuszfügéről, akik mellett addig gyanútlanul siettem el. Pedig végig itt voltak. A természetben minden hang a maga rendelt idejében lép be a nagy kozmikus szimfóniába. Erről az “előadásról” lemaradni kár. Mostanra érkezem meg (és ez nem éppen egy “soft landing”) ahhoz a felismeréshez, hogy mindig is mennyire vágytam ennek az egyetemes harmóniának hallani, érezni, látni minden lehetséges rezdülését. De ami még fontosabb: vele együtt mozdulni, lélegezni, táplálkozni, ünnepelni, megpihenni, ihletődni, kincseket világra hozni, fenntartani, elengedni. Élni. …