All posts tagged: ember

Semmi komoly, csak egy kis káosz

Jó ideje semmi posztot, naplóbejegyzést nem hagytam magam után a virtuális térben, pedig nagyon szeretek mesélni. És nagyon szeretem a görög szigeteket – bármelyiken legyek is éppen. Három év után még most is csodálkozva nézem a horizontot, hogy végül is ott lehetek, ahová attól a pillanattól vágytam, hogy elsőként beleszagoltam az Égei-tenger-illatba. Abban nem csak a tenger testet-lelket gyógyító sós molekulái voltak, hanem beleszagoltam azoknak a dolgoknak a lehetőségébe, amelyek itt, a görög szigetvilágon történhetnének velem. Akivé ez a hely transzformálhatna. Nincs ebben semmi ezoterikus. Ha valahol jól érzem magam, ott általában lelkesen tekintek a jövőre. Részegség volt, vagy egy megbízható helyről jövő intuíció? Mai napig nem tudom. (És szeretném is fenntartani a jogot a magam számára, hogy bizonyos dolgokat ne tudjak. Illetve, hogy tévedjek.) De valljuk be, az is eléggé Hollywood szagú lenne, ha így történne: Egyszervolt hol nemvolt, egyszer csak kiköltözött imádott szigetére és boldogan élt, míg meg nem halt. Vagy ezt csak magam nyugtatására mondom, hogy ez túl Hollywood-os? Biztosan van ilyen is… Van? Az király. Akár a covid helyzet tudat alatt …

Kairos – a pillanatban lévő örök

Részlet a Kairos – Gondolatok az öregedésről, a halálról és a halhatatlanságról. címmel megjelent esszémből, melyet a DRÓT alkotói portálon olvashattok teljes terjedelmében (itt), valamint youtube csatornámon tudjátok meghallgatni. “Κάθε πράγμα στον καιρό του.” „Mindent a maga idejében.” – szól a görög szigeteken élő vidéki gazda, aki ismeri a kairos rendjét, és tudja, hogy télen nem eszünk paradicsomot. Le tudni mondani dolgokról, van benne alázat a magasabb, szellemi rend felé. Nem magunkhoz venni mindent, amit csak önkényünk megkíván. A jutalmunk nem marad el: egy hosszú tél után májusban az első paradicsomba harapni nem más, mint a szellemi minőséggel kapcsolatba lépni, ez a létező legértékesebb idő. A kairos-ban lévő pillanatokat nem feledi az ember, mert ott az élet intenzitása elsöprő. A kairosban ott van a szellem. El tudni kötődni az anyagtól, a múlandótól, az abba való kapaszkodásunktól, az önkény uralmától. „A többi csak toldás.”

A világ eltűnt és csak a kép van

Életem központi dilemmáját mostanra sikerült megfejtenem és megfogalmaznom a magam számára. Megoldani nem oldottam meg, de ne siessünk annyira előre. Szeretném ünnepelni ezt a csekély eredményt is. Az egész arról szól, hogy hogyan próbáltam minden erőmmel fuzionáltatni két egymást teljesen kizáró területet az életemben. Ez a két terület a művészet (spiritualitás) és a megélhetésem biztosítása. Nagyon nem mindegy, hogy mit értek ebben az esetben művészet alatt. Ebben volt hatalmas mankó számomra Hamvas Béla két esszéje is. Egyik sem első olvasásra. Talán századikra. Lassan ülepedtek a gondolatok és velük együtt az idő közben szerzett tapasztalataim. Az egyik az Öt meg nem tartott előadás a művészetről című műve az írónak, a másik pedig az Arlequin. Számomra a rendkívüli ezekben az írásokban az, hogy további önálló gondolkodásba visz bele olyan kulcsszavak mentén, amelyeknek a lepárlásához, megtalálásához és helyes használatához valószínűleg hosszú évek és rengeteg kontempláció vezetett el. Az ember érzi a mű súlyát és magas koncentrációját. Ez történik, ha az ember nem szórja szét mindenfelé a gondolatait. Hamvas korában persze még nem volt facebook. Nem volt késztetés arra, …

Gondolatok egy újabb költözés kapcsán

Amint kimondtam, sőt jó hangosan belekiáltottam a világba, hogy szeretnék ezen a szigeten maradni, szinte azon nyomban jött a nyakleves, és pár óra múlva már tudtam, innen (is) mennem kell. Szeretném átírni a reakcióimat a fájdalomra, kudarcra, ezért úgy döntöttem, írok magamnak egy pár sort, amivel felidézem azt, ami valóban lényeges, és amin a fókuszomat tartva nem őrülök bele az új helyzetbe. Azonnal távlatot adok magamnak, még mielőtt hozzáragadnék egy nagyon vesztes értelmezéshez. És egy pár sort Nektek, hogy kiirtsam azokat a lebutított kliséket és leegyszerűsítéseket, amelyek szerint “aki ilyen szép helyen él, annak ugyan mi baja lehet?” Ez jön most.