All posts tagged: érintés

Szépség a természet nyelvén – 2. rész

Szabó-Gerhát Kitti kozmetikusként hosszú évekig kereste hogyan teljesedhetne ki szakmájában, ahol hosszútávú megoldásokat kereső, gyógyítás irányába mutató szemléletmódja miatt legtöbbször kakukktojásnak érezte magát. A kitartás, és a saját magába vetett hit meghozta gyümölcsét és ma boldogan meséli: megtalálta hivatását szépségterapeutaként.

Szépség a természet nyelvén – 1. rész

Szabó-Gerhát Kittit már kicsi lánykorunk óta ismerem, unokatestvérek vagyunk. Együtt cseperedtünk “barbizós” kislányokból a hétvégi tinidiszkóra készülő kamaszlányokká, izgultunk egymásért az első randinál, az első csóknál, majd végül egymástól távol kezdtünk igazi felnőtt nővé érni. Kittit mindig jellemezte a finomság, nőiesség, tisztaság mind lelki értelemben, mind pedig megjelenésében. Mindig jellemző volt rá az alázat, az élethez való pozitív hozzáállás és egy rendkívül erős hit. De ezek a belső tulajdonságok és adottságok azt hiszem azóta ragyognak át rajta keresztül a legjobban, mióta megtalálta hivatását és szépségterapeuta lett. A hagyományos kozmetikán túlmutató, nem csupán a testet célzó kezeléseit Kitti a 100%-ban természetes magyar Adrienne Feller és Panarom termékekkel végzi saját szépségszalonjában. Beszélgetésünk során Kitti kudarcait nyíltan felvállalva mesélt a nehéz kezdetekről és vezetett be módszerének gyönyörű, természettel ható, nőies világba. És legszívesebben még most is hallgatnám, ahogy mesél …   Lipcsei Mariann: Jelenleg kozmetikus, okleveles szépségterapeuta vagy. Emlékszel-e még az első momentumra az ide vezető úton? Mikor, és minek a hatására fogalmazódott meg benned, hogy ezzel a területtel szeretnél foglalkozni?  Szabó-Gerhát Kitti: Gimnazista voltam, tizenegyedikes, amikor félévkor valahogy bevillant, hogy én kozmetikus szeretnék lenni. Érdekelt …

Egy workshop Palya Beával – "Nem kell tökéletesen, csak próbáld meg!"

Palya Bea és én Palya Bea számomra nem egyszerűen csak egy távoli, égbőlpottyant ‘celeb’, vagy híresség. Palya Beával Bagon kertszomszédok voltunk, ahogy a szüleink azok a mai napig is. Utolsó személyes emlékem vele kapcsolatban a gyermekkorunkból az a jelenet, amikor december 24-én szenteste nálunk a nappaliban ketten eléneklünk egy különlegesen szép karácsonyi dalt a családomnak. Én ekkor 7 éves voltam, Bea 17. Emlékeimben úgy él, heteken át készültünk rá. Bea tanította nekem ezt a dalt, emlékszem mennyire izgultam előtte, hogy jól sikerüljön. 🙂 De annyira különleges lett azzal a dallal az az este, és az a karácsony. Pedig “csak” egy dal volt, amit hozzáadtunk. Majd jópár év eltelt, Bea énekelt tovább, én már kevésbé. 🙂 Ő utazott, járta útját, hívta a zene mindenfelé, ezért keveset volt Bagon és innentől már csak a médiából értesültem róla itt-ott véletlenszerűen. Négy évvel ezelőtt, már felnőttként, amikor épp nyakig voltam a jóga tanulmányozásában, összefutottunk Répássy Erika jógaóráján Budán. Bea várandósan, első kislányával, Lilivel a pocakjában (a csoportban egyetlen kismamaként) légies könnyedséggel, otthonosan mozgott a legembertpróbálóbb (legalábbis én küzdöttem rendesen) …