English version here Halki a Dodekániszosz szigetcsoport negyedik legkisebb szigete az Égei-tengeren. Területét tekintve szinte pont ugyanakkora, mint Bag, az a pest megyei település, ahol felnőttem. Nem is gondolná az ember, hogy mennyi felfedezni való van egy ekkora földdarabkán. És nekünk, szárazföldről érkezőknek nehéz elképzelni azt is, hogy milyen lehet embereknek egymásra és a tengerre utalva élni egy ilyen apró területen. Az az elképzelésem inspirálta a következő írást (is), mely szerint a görög szigetek megérdemelnek egy olyan szemszögből történő bemutatást, ahol a személyesség és a hitelesség dominál, és amely további gondolkodáshoz, egyéni felfedezésekhez, összefüggések megértéshez vezet. Halki szigetén helyi lakosok vendége voltam, akik utánozhatatlan vendéglátásukkal, odaadásukkal tártak elém egy bennfentes képet apró szigetükről, amely nekem új ízeket, látványt, gondolatokat, személyes bevonódást adott. Mindennek a fénypontja pedig egy helyi idős hölggyel és az ő szigettel kapcsolatos visszaemlékezéseivel való találkozás volt. Hiszen tudjuk, a történetek hordozója mindig az ember. A személyes, az egyszeri, a megismételhetetlen. Ellátogathatunk múzeumokba, melyek talán óriási eszmei értékek őrzői, de mégis absztraktak, távoliak, személytelenek az ember számára, ahol legtöbbször valljuk be: halálra unjuk …