All posts tagged: inspiráció

Egy workshop Palya Beával – "Nem kell tökéletesen, csak próbáld meg!"

Palya Bea és én Palya Bea számomra nem egyszerűen csak egy távoli, égbőlpottyant ‘celeb’, vagy híresség. Palya Beával Bagon kertszomszédok voltunk, ahogy a szüleink azok a mai napig is. Utolsó személyes emlékem vele kapcsolatban a gyermekkorunkból az a jelenet, amikor december 24-én szenteste nálunk a nappaliban ketten eléneklünk egy különlegesen szép karácsonyi dalt a családomnak. Én ekkor 7 éves voltam, Bea 17. Emlékeimben úgy él, heteken át készültünk rá. Bea tanította nekem ezt a dalt, emlékszem mennyire izgultam előtte, hogy jól sikerüljön. 🙂 De annyira különleges lett azzal a dallal az az este, és az a karácsony. Pedig “csak” egy dal volt, amit hozzáadtunk. Majd jópár év eltelt, Bea énekelt tovább, én már kevésbé. 🙂 Ő utazott, járta útját, hívta a zene mindenfelé, ezért keveset volt Bagon és innentől már csak a médiából értesültem róla itt-ott véletlenszerűen. Négy évvel ezelőtt, már felnőttként, amikor épp nyakig voltam a jóga tanulmányozásában, összefutottunk Répássy Erika jógaóráján Budán. Bea várandósan, első kislányával, Lilivel a pocakjában (a csoportban egyetlen kismamaként) légies könnyedséggel, otthonosan mozgott a legembertpróbálóbb (legalábbis én küzdöttem rendesen) …

Yiannis Roussakis – a fotóművész, aki a lélek visszhangját keresi

Yiannis Roussakis a görög származású fotóművész Athénban született és tanult elméleti fizikát és távközlési gépészetet. Jelenleg Abu Dhabi-ban él és alkot, de az elmúlt 12 év alatt számtalan országban dolgozott fotográfusként a világban. Művészetének témái általában hétköznapi tárgyak, terek, pillanatok, melyeknek szürreális természetét igyekszik bemutatni arra utalva, hogy mindannyiunk személyes valósága egy-egy álomszerű világ. A Million Street névre hallgató képsorozat egy tradicionális emirátusi esemény, az évente megrendezésre kerülő 2015-ös teve szépségverseny és vásár különleges pillanatait örökíti meg. Az Al Dharfa Festival-on, mely egy ősi Bedouin tradíció újjáélesztése, tevekereskedők és farmerek állítják fel ideiglenes táboraikat a sivatagban. Pontos helyszíne Al Gharbia, mely az Abu Dhabi Emirátusok nyugati régiójában található közel a saudi arabia-i határhoz. Húsz napon keresztül az Öböl minden részéről érkező tevepásztorok és farmerek százai táboroznak a sivatag fő járásán végig, mely a Million Street névre hallgat. Mindezt azért, hogy a régió legjobb tevéivel üzleteljenek, versengjenek az árakért, és megünnepeljék győzelmüket.Roussakis legújabb fotósorozata most hazánkba érkezett. Az Art Moments művészeti fesztivál keretein belül látogatható ‘Million Streets’ elnevezésű kiállítása 2016 november 8-30-ig Pécsett a Zsolnay Kulturális Negyedben tekinthető meg. A tárlat megnyitója 2016. november 8-án 18 órakor …

Egy év után újra a Paradicsomban – RODOSZ 2016

Akármilyen hihetetlen, de idén a várva-várt Rodosz visszautazás előtt ismét nagyon izgultam. Egy évig Magyarországon, és habár az emlékek nem, de az érzések megkoptak kissé. Az ember nagyon könnyen a szokások rabja lesz és hajlamos belesüppendi az ismerősbe, a megszokottba. Én ezt nem szerettem volna és tudtam mennem kell egyedül újra felfedezni, de félelmeim is velem voltak. Fura, ahogy az érzések húzzák ide-oda az embert… 2015 szeptember: sírva ülök a repülőn Budapest felé, ahogy távolodik és egyre kisebb lesz a távolban Rodosz szigete. Nem akartam elhagyni a szigetet, nem akartam Magyarországra visszamenni. És ez nem egy könnyen jött utazásos fellángolás volt, úgy éreztem kiszakad belőlem valami, ahogy el kellett jönnöm. Hogy miért? Egyrészről 2 Rodoszon töltött hónap túl sok túlcsorduló, feldolgozatlan élménye szeretne valahogyan kitörni belőlem, de egyelőre könnyek formájában talál utat. Másrészt pontosan megéltem azt az állapotot, amikor a repülő két földet érés között (némi technológiai bravúrra) és a Jóistenre bízva magát hasít a levegőben. A Jóisten tudta csak merre tartok éppen az életemben. Fogalmam sem volt mi jön most, mihez kezdek ha leszállunk. Sokan Újévkor, vagy …

"Könnyek, melyek boldoggá tesznek, aroma, amely gyógyít" – Chios kincse, a mastiha

Görögország rengeteg kincset rejteget, melyeket az ott élő emberek már a régi korokban is felfedeztek, és tradíciós tudással életben tartva ezeket a természeti kincseket váltak híressé saját országukban és sokszor azon kívül is. Az egyik ilyen áldás a Chios szigetén honos mastiha fa (Pistacia Lentiscus), melynek növényi gyantája a chios-i mastiha (ejtsd: hioszi masztiha) már ie. 300-ban is hatalmas népszerűségnek örvendett számtalan gyógyhatása miatt. Ez a fafajta ugyan másutt is megtelepszik, de a világon kizárólag itt, Chios szigetén, és annak is a déli részén lehetséges a fából kinyerni a mastiha gyantát. Ez egy természetes, aromás gyanta, mely könnycsepphez hasonlóan csorog a földre a fák törzsén ejtett repedésekből. A kristálytiszta gyantacseppeket “Chiosz-i könnyeknek” is nevezik. Annak, hogy csakis itt képződik ennek a fának gyantája, 3 oka van: az itteni talaj minősége, a különleges, száraz mikroklíma, és a matsiha fa művelésének az évszádakok óta nagyapáról nagyapára szálló élő tradíciója, mely így az itt élő családok kezében maradt az idők során. Ennek a tevékenységnek a művelése türelmet, és sok-sok emberi erőfeszítést igényel a megfelelő tudás mellett. Ez a fa 40-50 év alatt nő meg 2-3 méteresre, amikor is először képes gyantát adni kérgéből. Ilyen hát …

"Adnunk kell, és akkor kapunk." – Albert Elbaz divattervező filozófiája

Folyton kutatok olyan emberek után, akik művészetként élik meg hivatásukat. Próbálom felkutatni életútjukat, megérteni gondolataikat. Vonz a kiteljesedett élet mögött megbújó esszencia, és az ilyen életet élő művészek hozzáállása. Albert Elbaz nem csak önmegvalósított életet él, de sikeres is. A marokkói születésű Izraelben felnőtt divattervező nagyon érdekes interjút adott a Vogue Voices-nak, melyre nemrég találtam rá. Bár az interjú 2013-as, tartalmaz pár megfontolandó gondolatot, melyet azt hiszem nem csak divattervezőknek szánt, de a kreatív gondolkodású emberek számára mindenképp érdekes inspirációt tartogathat.   A korábban a Guy Laroche, majd az Yves Saint Lauren kreatív igazgatójaként is bizonyított Albert az interjú készítésekor épp az egyik legrégebbi és leghíresebb francia divatház, a Lanvin kreatív igazgatójaként nyilatkozott. KI VAGYOK ÉN? Páran azt mondják én egy jó szakember vagyok. Talán. Szeretnék az lenni. Néhányan azt mondják, hogy egy mesélő vagyok. Amikor ruhákat, vagy egy kollekciót készítünk, az mindig egy történet is, melyet elmesélünk. Vannak, akik azt mondják rám ‘kreatív igazgató’. Valójában ez az a megnevezés, melyet a legkevésbé szeretek. Azt gondolom, amikor kreálsz/alkotsz, akkor nem irányítasz/igazgatsz, és amikor irányítasz nagyon nehéz kreatívnak lenni. Szóval nem gondolom, hogy az …

Első ékszerkollekcióm fotózása – avagy: GIRL POWER

Szeretnék megosztani Veletek egy felejthetetlen élményt. Hétvégén tartottuk a ‘Colors of a Greek Island – Rhodes’ (ford.: Egy görög sziget színei – Rodosz) ékszerkollekcióm fotózását. Erre az alkalomra, már régóta készültem és két barátnőmet hívtam segítségül: Katona Lilla lett a csodálatos modellem, akivel a Vodafone-nál dolgoztunk együtt, de azt hiszem, ez a fotózás lett eddigi legizgalmasabb projektünk! 😉 Dobi Barbara (polihisztor, ex-multis karrier, ayurvedikus masszőr, profi sminkes és tanácsadó) pedig a sminkről és a styling-ról gondoskodott. Az operatív és logisztikai segítséget a kedvesem nyújtotta egy szem férfiként, én a fotózást vállaltam magamra mindenféle fotós szakmai ismeretek nélkül bízva zsigeri képességeimben, és lélkes hozzáállásomban. 🙂 Egy teljes napot töltöttünk együtt hárman, összezárva, rengeteg ékszer, csodás színek, ruhák, smink társaságában és azt gondolom, hogy az eredményről még csak nem is álmodtunk! Több dolgot szeretnék megemlíteni erről a napról: Éjfélig dolgoztunk gördülékenyen, nyafogás, és negatív előjelű gondolatok, kijelentések nélkül. Az utolsó ékszernél is ugyanazt a maximalizmust és lendületet tettük bele mind a hárman, mint az elsőnél. Olyan összefogást tapasztaltam meg a lányok hozzáállásában, amit talán eddig még soha. Folyt a munka szó szerint, megszakítás nélkül, lubickoltunk a feladatainkban. Barbi …

A Swarovski történet

Történt egy véletlen folyamán, hogy az Innsbruck-tól 13 km-re fekvő Wattens-be utaztunk egy januári hétvégére. Az Alpok szívében elhelyezkedő 7600 fős osztrák kisvárosról semmilyen információm nem volt, azon kívül, hogy Tirol régióhoz tartozik, tehát különlegesen szép természeti adottságai vannak. Jó pár irodalmat fellapozva megtudtam, hogy itt található Ausztria egyedüli írógép múzeuma, valamint, hogy minden év szeptemberében itt rendezik meg a híres osztrák Kasermandl szavaló- és mese fesztivált. Wattens-t azonban egy nagy vállalkozócsalád tette igazán híressé: a Swarovski.   Ma a Swarovski vállalat szerves része a helyi közösségnek, és az egyik legnagyobb munkáltatója Ausztriának. Majd 5000 embernek ad munkát a Tirol régióban a marketingtől a gyártásig, a pénzügytől a termékmenedzsmentig. Az akkor még családi manufaktúra 1895-ben itt, Wattensben tette le alapköveit, és nem csak a múlt ver erős gyökeret Wattensben, hanem a jövőt is itt próbálják vizionálni, megalkotni Swarovskiék. Nem csak hatalmas, egyre duzzadó telephelyük épült fel itt, hanem a cég 100 éves évfordulója alkalmából megalkották az egyedülálló Kristályvilágot (Swarovski Kristallwelten), mely nem csak múzeumként, de kulturális rendezvényközpontként is funkcionál. Ezzel megnyitva egy ajtót a kíváncsi érdeklődőknek, népszerűsítve a kristályok csodás világát, …