All posts tagged: Kultúra

Összegzés májusról / Nisyros szigete

Mi történt ebben a hónapban? Tüzes pirosban virágoznak a gránátalmafák. Itt bent a faluban nagyon sok kertben fellelhetők ezek a fák, mert szinte mindenkinek van egy kis kertje, veteményese és csak úgy pompáznak nekünk. 🤗 Személy szerint várom a gyümölcsének a szezonját, lévén ez a kedvencem. Elért bennünket egy majd’ egy hétig tartó hőhullám, amit napközben szigorúan a lakásban tudtam csak elviselni a vastag falak között (ekkor haltak ki a frissen elültetett növényeim is – nem kifogás, de tényleg!), viszont délután négykor vettem a bátorságot, hogy kimerészkedjek a tengerpartra – attól korábban nem lehetett elhagyni a házat, embertelen meleg volt. Én mindig az emberek által látogatott partszakasztól eggyel arrébb telepedek le az óriás fekete vulkanikus kavicsok, és Héfaisztosz kubista sziklái közé. Ez egy kis extra mászást, túrát igényel ezen a vadregényes ember által még el nem kényelmesített érintetlen természeti területen, de megéri az összes sziklákon bukdácsolás, a jutalom a teljes egyedüllét és a meztelen fürdés és napozás. Persze a madarak ott vannak, de senki más. Gyönyörűen barnít a májusi Nap, de csak ilyenkor, délután négy …

2020 Május, Nisyros szigete

Tudjátok, nem igazán élek szociális életet mióta Nisyros-ra költöztem, azaz február elseje óta. Ennek nem csak a kirobbant járvány az oka, mivel itt ezen a pici szigeten igazából egy nagy közös karanténon osztoztunk, azon belül pedig mindenki szabadon tette-vette a szokásos teendőit és egyáltalán nem érződött, hogy mi folyik a világban a szigeten kívül, hiszen nekünk nem volt fertőzöttünk. Ezért a járvány még önmagában nem indokolta volna az úgymond bezárkózásomat. Őszintén: egy csoda ez a sziget. A vulkán formálta természet karnyújtásnyira, legfeljebb 10 percet kell sétálnia a faluban annak, aki azt el akarja hagyni és (megkockáztatom, hogy) a világ egyik leggyönyörűbb természeti környezetét élvezheti jobbára egyes egyedül. Nem él itt annyi ember, hogy egymás útjába botlanánk odakint, a falun kívül, ha csendre, nyugalomra, kívülállásra vágyunk. Van egy kis epicentrum a falun belül, ahol nyüzsög a nép, és ahol minden nap megfordul szinte mindenki, hisz itt található egy-két szupermarket és háztartási bolt, az egyetlen patika, a posta, a bank, a polgármesteri hivatal, trafik, zöldséges, a két hentes, a könyvesbolt (ami a szigetre rendelt bármely áruk lerakó- …

Picike görög szigeten a nagy járvány idején – 2020 április – Nisyros

Úton a tavaszhoz Ah… nem tudom Ti hogyan vagytok a dologgal, de én teljesen megcsömörlöttem a koronavírustól, az arról szóló minden hírtől, mémtől, daloktól és főleg a nagy filozófiai gondolatoktól és jóslatoktól e helyzet kapcsán. Annak örülök, hogy sokan húsvétoztok odahaza, és látom a piros tojásokat, a gyönyörű tavaszi asztalokat, kalácsot, kovászos kenyeret, tulipáncsokrokat (a főtt sonkát hiányolom picit – arról még senki sem posztolt ;)). Tehát életünk nem minden területe állt le a járvány miatt, és ezt jó látni így a közösségi médián keresztül is. Nekem pont ez a húsvét jelentése: a természet pulzál, folytonos mozgásban van az élet, mely a tavasz ezen pontján a leglátványosabb, a legillatosabb. Ha körbenézünk a természetben látjuk, hogy az életnek ezt a körforgását még a koronavírus sem szabotálta… Kevés olyan dolog van, amely jobban visszaadja az embernek az életbe vetett hitét, mint az egyre hosszabb nappaloknak köszönhetően most nyíló, bontakozó, szinte egyik napról a másikra kicsattanó természet látványa. Hálával tölt el, hogy én ebben a látványban most bőségesen lubickolok. Nagyobb mákom nem is lehetett volna: egy álomszerű görög …

15 kávézó Rodosz városban – és egy kis “szociográfia” a görög kávézásról tudatos utazóknak

The English version of this blog post is HERE Nem tudom Ti hogy vagytok vele, de nekem minden reggel szükségem van egy kapucsínóra mézzel. Vagy bármikor, amikor gondolkodni szeretnék. Imádom a kávé ízét és illatát és nem, nem vagyok róla hajlandó lemondani annak ellenére sem, hogy tudom felébredhetnék a rozmaring teától, vagy a zöld teától is, illetve néhány légzéstechnikától (főként jógaoktató létemre – ejnye, szégyenlem is magam – na jó, nem). Nekem is kell egy szenvedély, amíg meg nem világosodok teljesen. Azt azért beismerem, hogy inkább vagyok függő, mint szakértő. És nem csak a kávézást imádom, hanem a kávézókat is, melyek annyi különböző funkciót tudnak betölthetni. Más és más karaktere, szerepe van egy kávézónak egy nyugat-európai nagyvárosban és egy görög sziget 50 fős falujában. Terek, melyek helyt adhatnak: a reggeli friss hírek elolvasására egy eszpresszó gyors felhörpintése közben munkába rohanás előtt (legalábbis ha nyüzsgő nagyvárosokról beszélünk), egy randevúra (vagy titkos randevúra), összeülni a csajokkal, üzleti találkozóra, egy jó könyv elolvasásához, tanuláshoz, kreatív munkához, beszerezni az új pletykákat, vagy csak ülni és inspirálódni az utca eseményeiből… illetve …

Az egyszerű élet és a tradíció nyomában – vissza a gyökerekhez

Sok idő telt el a legutóbbi magyar nyelvű bejegyzésem óta, mert a legtöbb élményt és eseményt, ami történik velem itt Rodoszon, azt vagy a könyvemnek tartogatom, vagy épp feldolgozás alatt van (úgy értem még nincs mit mondani róla, mert még nem értettem meg én magam sem, emésztem). Most mégis kénytelen vagyok ‘spoilerezni’, mert nem bírom magamban tartani a mögöttem lévő hétvége tapasztalásait. Azt hiszem nem túlzok, ha azt mondom, hogy a legszebb, legfelemelőbb hétvége volt, mióta itt élek a szigeten. És maximálisan alátámasztja azt a sejtésemet, hogy a legjobb dolgok nem tervezés útján születnek, hanem egy fajta megengedő, nyitott hozzáállásból. Ne vegyék a nagy “programozók” rossz néven ezt a gondolatot, főleg azért ne, mert ha én, a nagy tervezőgép (aki azelőtt a nyaralásaim minden pillanatát beosztottam és a barátaim és a párom rabszolgahajcsárnak becéztek) képes voltam eljutni a spontaneitásnak erre a fokára, akkor bárki. Ebben persze a legnagyobb tanítómesterem az ún. ‘görög élet’ volt. Az országban töltött elmúlt 10 hónap, ahol megtanultam együtt élni a terveim folyamatos megsemmisülésével. Azzal, hogy ne vegyem őket túl komolyan, …

Hello Rodosz, megjöttem!

13 napja érkeztem Rodosz szigetére, amely utazás rendhagyónak számít az elmúlt 8 év látogatásaihoz képest, mert ezúttal nem rövid távra tervezek. 8 év a szigethez köthető szerelem, álmodozás, alkotás és sok-sok tapasztalás után most 3 bőrönddel megérkeztem egy esős novemberi estén – ide költöztem.   Annak ellenére, hogy már hosszú évek óta vágytam a szigetre, a döntésem és az események is nagyon gyorsnak tűnnek (talán egy ilyen új kezdetre nem is lehet eléggé felkészülni) és még most is hihetetlen, hogy megtettem és itt vagyok. Nem teljesen vakon utaztam, hiszen az elmúlt évek alatt tudatosan és nagy-nagy szenvedéllyel kutattam a helyiek életét, szokásait, gondolkodását, életfelfogását készülő könyvemhez, és elég széleskörű helyismeretre tettem szert, de még sincs biztos támpont, garancia egy új kezdettel kapcsolatban. Az ember dönt, és onnantól belemegy, vállalja az ismeretlent, a kiszámíthatatlant, az újjászületést. Ez egy rizikó minden esetben, amit természetesen sok félelem is vett körül. De nem toporoghatok örökké a félelmeim mögötti szűk térben, hiszen olyan nagy erők munkálnak bennem, amelyek ide hoztak erre a görög szigetre – ezeket nem fojthatom el örökre. …

Eredetünk – Genesis

  A napokban láttam Sebastiao Salgado 73 éves brazil “fénnyel író” művész fotográfiai tárlatát a Műcsarnokban. Salgado képeivel először idén tavasszal találkoztam egy civilizációkat magyarázó előadássorozaton, mely után lázas keresésbe fogtam a fotográfus munkásságával kapcsolatban. Nem vagyok hivatásos műértő, egyszerűen csak átrezonált a képeken valamiféle erő, igazság?, amely magával rántott. Hamar rájöttem, hogy nem egy egyszerű fotográfusról van szó, és újra eljutottam egy olyan alkotó emberhez, akinek élete eggyé olvadt alkotásaival, küldetése lett a művészete, és művészete vált a küldetésévé – mindezt akarata, tervei és közgazdasági tanulmányai ellenére. Miután megnéztem a róla szóló ‘The Salt of the Earth’ című dokumentumfilmet, napokig nem tértem magamhoz. Azóta vártam az alkalomra, hogy írhassak róla, és persze rohantam a november 12-ig Budapesten lévő, eddig a világ számtalan pontján bemutatott Genesis névre keresztelt kiállítására, ahogy csak tudtam. Jöjjön most mindaz, amit ez a tárlat a felszínre hozott bennem.   A kizárólag fekete-fehér fotók nyelvén “beszélő” Salgado munkásságának harmadik nagy léptékű, hosszútávú projektje a Genesis (ezt előzte meg a Munkások – 1993, és a Vándorlás – 2000), melyben a korábbi munkáihoz hasonlóan egy globális, …

Fado – a portugál lélek zenéje

Igaz, már nem emlékszem pontosan mikor volt az első találkozásom a fado-val, de a műfajon belül Mariza-t nagyon megjegyeztem magamnak. De nem csak én vagyok így ezzel. Az UNESCO szellemi világörökségének részeként számon tartott világszerte híres portugál zenei műfaj – a fado jelenleg élő legnagyobb művészének tartják Mariza-t. Évek óta notóriusan lecsúsztam a magyarországi koncertjeiről (pedig volt jó pár), és ez így történt az idei márciusi MÜPA-s fellépésével is. De ezúttal úgy döntöttem nem várok a következő hazai koncertig és Mariza után szaladok a szomszédos Bécsbe az április 18-i fellépésére, melyet a Wiener Konzert Haus nagytermében rendeztek. Ennek a felejthetetlen koncertnek a hatására merültem el egy kicsit jobban a fado világában, amit most megosztok Veletek is.   A koncert előtt nem olvasgattam a műfaj keletkezéséről, történelmi hátteréről, vagy jellemzőiről. Engem a koncertre a fadonak az a varázslatos atmoszférája vitt el, amit a portugál és spanyol gitár lírai hangzása, a szóló énekes érzelmi kitárulkozása teremt meg. Ugyanezt az akusztikus, őszinte, érzelmekkel szinte túlcsorduló hangzást kizárólag a görögöknél hallottam olyan titkos, eldugott, félhomályos kávézókban, ahol éjszaka összegyűlik egy “beavatott” társaság, …