All posts tagged: Kultúra

Méh és kozmosz

Published by

Vajon milyen (elfelejtett, de elfelejthetetlen) egyetemes mintázatra ismerünk rá a méhek világát tanulmányozva, amelynek megértése és életünkre alkalmazása jobbá, egészségesebbé, harmonikusabbá tehetné emberi világunkat? Vajon milyen mértékben kell eltávolodnunk jelen világformáló paradigmáinktól ahhoz, hogy megtegyük értékrendszerünk szerves részévé mindazt, amit görög elődeink a méhekben (vagy rajtuk keresztül) megláttak?   A ‘Méhészet’ folyóirat 2022. novemberi számában jelent meg egy nagyon értékes esszé Arisztotelészről és a méhekről. Arisztotelész állította össze az élőlények első ismert rendszertanát, ezért, ha meg szeretnénk érteni hogyan gondolkodott az ember valaha az őt körülvevő világról (különösen akkor, ha mi magunk is gondolkodunk jelen világunkról, válaszokat keresünk, ha szeretnénk megérteni, kik vagyunk és mit csinálunk ezen a bolygón, és ha ragaszkodunk ahhoz, hogy ne iratkozzunk ki az emberi kultúrából az algoritmusok, influenszerek és marketingstratégiák cunamijában), akkor nagyon értékes források ezek az ókori művek, és legalább ennyire értékesek azok, amelyek mai nyelven közel 2500 év távlatából reflektálnak e gondolatokra – ahogyan ez az esszé is teszi Arisztotelészről és a méhekről Weiner Sennyey Tibor tollából. Idézem: “(…) a méhek első jelentős megfigyelőjének legnagyobb tévedése az volt, …

Rodoszi nyári esték a művészet jegyében

Published by

A rodoszi augusztusi és szeptemberi csillagos éjszakák elkényeztetnek minket szabadtéri koncertekkel, művészeti performanszokkal, tematikus fesztiválokkal, kiállításokkal, ahová helyi rodoszi-, görög- és nemzetközi előadók is meghívást kapnak. Az összes program ingyenes és a rodoszi kulturális örökség legelképesztőbb helyszínein kerülnek megrendezésre. Hogy milyen a johannita lovagok által épített középkori város falai által közrefogott várárok ‘Melina Mercouri’ névre keresztelt színházában Antigonét nézni görögül? Vagy ugyanitt a helyi folk táncegyüttes éves bemutatóján a rodoszi tradicionális táncok repertoárját megismerni – az igazi rodoszi (a néptánc rendjébe feszített) szenvedélyt mozgásban és a rodoszi líra durva, karakteres hangzásában megtapasztalni? (nem, nem a zobra a görögöt, amit a hotelekben a turistáknak elhazudnak, mint helyi jellegzetességet) Vagy milyen a régészeti múzeum kertjében telihold koncerten ülni kétezer éves mozaikok előtt? Milyen a középkori Nagymesterek Palotájának udvarán gospel koncertet hallgatni? Milyen a történelmi Mandraki kikötőhöz szervesen tartozó városigazgatási- és kulturális központban az olaszok által huszadik századi racionalista stílusban épített szabadtéri színházban nemzetközi kortárstánc fesztivált nézni a tengeri pára illatú ragadós nyári rodoszi éjszakában? (idén ráadásul egy magyar táncművész szereplésével!) És – amely tegnap végre álomból valósággá …

Jelentés a görög szigetekről 2022 első napján

Published by

Kezdek ismerkedni az újabb új otthonommal, mely ezúttal Ialysos (görögül: Ιαλυσός) település (ejtsd: Jáliszosz), vagy másik gyakori nevén Trianta (görögül: Τριάντα). Fokozatosan, mint egy kis patak csorgok vissza az ún. civilizált létformákba. Az ezer fős Nisyros szigete után – ahol a nyaramat töltöttem – október elején érkeztem vissza a Dodekániszosz legnagyobb szigetére, a bázisra: Rodoszra. De akkor még csak egy 600 fős hegyi faluba, Salakos-ra költöztem, ahol az idő csupa ‘kairos’, minden, ami zöld zöldebb a zöldnél, aminek oka a Profitis Ilias hegyről lefutó vizek, erek, források, és a folyamatosan magas páratartalom. Salakos, ahol a két darab szupermarketen és a három tavernán kívül nincsen egyéb hely, ahol az ember a pénzét elkölthetné (még ATM és patika sincs), nem beszélve a reklámtáblák, plakátok, molinók teljes hiányáról – a buszmegálló helyét se rágják senki szájába, a tér közepén áll meg a busz, ezt illik tudni, vagy van szánk, meg kell kérdezni, ha menni akarunk valahova. Heti egyszer pedig jön a pékárus fickó a furgonjával. Emiatt a vágyak se korbácsolódnak fel annyira, vagy ha mégis, akkor azoknak tárgya …

Semmi komoly, csak egy kis káosz

Published by

Jó ideje semmi posztot, naplóbejegyzést nem hagytam magam után a virtuális térben, pedig nagyon szeretek mesélni. És nagyon szeretem a görög szigeteket – bármelyiken legyek is éppen. Három év után még most is csodálkozva nézem a horizontot, hogy végül is ott lehetek, ahová attól a pillanattól vágytam, hogy elsőként beleszagoltam az Égei-tenger-illatba. Abban nem csak a tenger testet-lelket gyógyító sós molekulái voltak, hanem beleszagoltam azoknak a dolgoknak a lehetőségébe, amelyek itt, a görög szigetvilágon történhetnének velem. Akivé ez a hely transzformálhatna. Nincs ebben semmi ezoterikus. Ha valahol jól érzem magam, ott általában lelkesen tekintek a jövőre. Részegség volt, vagy egy megbízható helyről jövő intuíció? Mai napig nem tudom. (És szeretném is fenntartani a jogot a magam számára, hogy bizonyos dolgokat ne tudjak. Illetve, hogy tévedjek.) De valljuk be, az is eléggé Hollywood szagú lenne, ha így történne: Egyszervolt hol nemvolt, egyszer csak kiköltözött imádott szigetére és boldogan élt, míg meg nem halt. Vagy ezt csak magam nyugtatására mondom, hogy ez túl Hollywood-os? Biztosan van ilyen is… Van? Az király. Akár a covid helyzet tudat alatt …

Szent Nikolasz erőd és világítótorony // Rodosz szigete

Published by

A Szent Nikolasz erőd és világítótorony Rodosz város Mandraki kikötőjének bejáratát őrzi, amely kikötő az ugyancsak Mandraki névre keresztelt előkelő, modern városrészhez tartozik. Úgy tartják, hogy itt, ennek a kikötőnek a bejáratánál állt egykor az ókori világ hét csodájának egyike, a Rodoszi Kolosszus. A hatalmas, Napistent (Hélioszt) ábrázoló emlékmű két lábának helyét ma két oszlop jelöli, és fogadja a kikötőbe érkező hajókat. Az egyik oszlop tetején egy őzbak, a másikon egy őzsuta bronz szobra áll: Elafos és Elafina. Ők a modern Rodosz emblematikus állatai. Ez a két oszlop törzshelye a helyi horgászoknak, akiknek állandó jelenléte szintén meghatározza a kikötő karakterét. Persze jelenleg, a covid-19 intézkedések miatt nem hódolhatnak kedvenc időtöltésüknek, és üres nélkülük a kikötő bejárata. A kikötő legvarázslatosabb látnivalója, a Szent Nikolasz erőd és világítótorony naplemente után nyeri el teljes pompáját. Eredetileg csak egy önmagában álló egyszerű védelmi torony volt, melyet a szigetet uraló keresztes johannita lovagok építettek az 1400-as években. Az egyre fenyegetőbb török betörés miatt az akkor hatalmon lévő Pedro Raimondo Zacosta nagymester (1461-1467-ig uralkodott) egy védelmi program keretében épített öt stratégiai …

Halki – egy gombostűhegynyi görög sziget

Published by

English version here Halki a Dodekániszosz szigetcsoport negyedik legkisebb szigete az Égei-tengeren. Területét tekintve szinte pont ugyanakkora, mint Bag, az a pest megyei település, ahol felnőttem. Nem is gondolná az ember, hogy mennyi felfedezni való van egy ekkora földdarabkán. És nekünk, szárazföldről érkezőknek nehéz elképzelni azt is, hogy milyen lehet embereknek egymásra és a tengerre utalva élni egy ilyen apró területen. Az az elképzelésem inspirálta a következő írást (is), mely szerint a görög szigetek megérdemelnek egy olyan szemszögből történő bemutatást, ahol a személyesség és a hitelesség dominál, és amely további gondolkodáshoz, egyéni felfedezésekhez, összefüggések megértéshez vezet. Halki szigetén helyi lakosok vendége voltam, akik utánozhatatlan vendéglátásukkal, odaadásukkal tártak elém egy bennfentes képet apró szigetükről, amely nekem új ízeket, látványt, gondolatokat, személyes bevonódást adott. Mindennek a fénypontja pedig egy helyi idős hölggyel és az ő szigettel kapcsolatos visszaemlékezéseivel való találkozás volt. Hiszen tudjuk, a történetek hordozója mindig az ember. A személyes, az egyszeri, a megismételhetetlen. Ellátogathatunk múzeumokba, melyek talán óriási eszmei értékek őrzői, de mégis absztraktak, távoliak, személytelenek az ember számára, ahol legtöbbször valljuk be: halálra unjuk …

Összegzés májusról / Nisyros szigete

Published by

Mi történt ebben a hónapban? Tüzes pirosban virágoznak a gránátalmafák. Itt bent a faluban nagyon sok kertben fellelhetők ezek a fák, mert szinte mindenkinek van egy kis kertje, veteményese és csak úgy pompáznak nekünk. 🤗 Személy szerint várom a gyümölcsének a szezonját, lévén ez a kedvencem. Elért bennünket egy majd’ egy hétig tartó hőhullám, amit napközben szigorúan a lakásban tudtam csak elviselni a vastag falak között (ekkor haltak ki a frissen elültetett növényeim is – nem kifogás, de tényleg!), viszont délután négykor vettem a bátorságot, hogy kimerészkedjek a tengerpartra – attól korábban nem lehetett elhagyni a házat, embertelen meleg volt. Én mindig az emberek által látogatott partszakasztól eggyel arrébb telepedek le az óriás fekete vulkanikus kavicsok, és Héfaisztosz kubista sziklái közé. Ez egy kis extra mászást, túrát igényel ezen a vadregényes ember által még el nem kényelmesített érintetlen természeti területen, de megéri az összes sziklákon bukdácsolás, a jutalom a teljes egyedüllét és a meztelen fürdés és napozás. Persze a madarak ott vannak, de senki más. Gyönyörűen barnít a májusi Nap, de csak ilyenkor, délután négy …

2020 Május, Nisyros szigete

Published by

Tudjátok, nem igazán élek szociális életet mióta Nisyros-ra költöztem, azaz február elseje óta. Ennek nem csak a kirobbant járvány az oka, mivel itt ezen a pici szigeten igazából egy nagy közös karanténon osztoztunk, azon belül pedig mindenki szabadon tette-vette a szokásos teendőit és egyáltalán nem érződött, hogy mi folyik a világban a szigeten kívül, hiszen nekünk nem volt fertőzöttünk. Ezért a járvány még önmagában nem indokolta volna az úgymond bezárkózásomat. Őszintén: egy csoda ez a sziget. A vulkán formálta természet karnyújtásnyira, legfeljebb 10 percet kell sétálnia a faluban annak, aki azt el akarja hagyni és (megkockáztatom, hogy) a világ egyik leggyönyörűbb természeti környezetét élvezheti jobbára egyes egyedül. Nem él itt annyi ember, hogy egymás útjába botlanánk odakint, a falun kívül, ha csendre, nyugalomra, kívülállásra vágyunk. Van egy kis epicentrum a falun belül, ahol nyüzsög a nép, és ahol minden nap megfordul szinte mindenki, hisz itt található egy-két szupermarket és háztartási bolt, az egyetlen patika, a posta, a bank, a polgármesteri hivatal, trafik, zöldséges, a két hentes, a könyvesbolt (ami a szigetre rendelt bármely áruk lerakó- …

15 kávézó Rodosz városban – és egy kis “szociográfia” a görög kávézásról tudatos utazóknak

Published by

The English version of this blog post is HERE Nem tudom Ti hogy vagytok vele, de nekem minden reggel szükségem van egy kapucsínóra mézzel. Vagy bármikor, amikor gondolkodni szeretnék. Imádom a kávé ízét és illatát és nem, nem vagyok róla hajlandó lemondani annak ellenére sem, hogy tudom felébredhetnék a rozmaring teától, vagy a zöld teától is, illetve néhány légzéstechnikától (főként jógaoktató létemre – ejnye, szégyenlem is magam – na jó, nem). Nekem is kell egy szenvedély, amíg meg nem világosodok teljesen. Azt azért beismerem, hogy inkább vagyok függő, mint szakértő. És nem csak a kávézást imádom, hanem a kávézókat is, melyek annyi különböző funkciót tudnak betölthetni. Más és más karaktere, szerepe van egy kávézónak egy nyugat-európai nagyvárosban és egy görög sziget 50 fős falujában. Terek, melyek helyt adhatnak: a reggeli friss hírek elolvasására egy eszpresszó gyors felhörpintése közben munkába rohanás előtt (legalábbis ha nyüzsgő nagyvárosokról beszélünk), egy randevúra (vagy titkos randevúra), összeülni a csajokkal, üzleti találkozóra, egy jó könyv elolvasásához, tanuláshoz, kreatív munkához, beszerezni az új pletykákat, vagy csak ülni és inspirálódni az utca eseményeiből… illetve …

Az egyszerű élet és a tradíció nyomában – vissza a gyökerekhez

Published by

Sok idő telt el a legutóbbi magyar nyelvű bejegyzésem óta, mert a legtöbb élményt és eseményt, ami történik velem itt Rodoszon, azt vagy a könyvemnek tartogatom, vagy épp feldolgozás alatt van (úgy értem még nincs mit mondani róla, mert még nem értettem meg én magam sem, emésztem). Most mégis kénytelen vagyok ‘spoilerezni’, mert nem bírom magamban tartani a mögöttem lévő hétvége tapasztalásait. Azt hiszem nem túlzok, ha azt mondom, hogy a legszebb, legfelemelőbb hétvége volt, mióta itt élek a szigeten. És maximálisan alátámasztja azt a sejtésemet, hogy a legjobb dolgok nem tervezés útján születnek, hanem egy fajta megengedő, nyitott hozzáállásból. Ne vegyék a nagy “programozók” rossz néven ezt a gondolatot, főleg azért ne, mert ha én, a nagy tervezőgép (aki azelőtt a nyaralásaim minden pillanatát beosztottam és a barátaim és a párom rabszolgahajcsárnak becéztek) képes voltam eljutni a spontaneitásnak erre a fokára, akkor bárki. Ebben persze a legnagyobb tanítómesterem az ún. ‘görög élet’ volt. Az országban töltött elmúlt 10 hónap, ahol megtanultam együtt élni a terveim folyamatos megsemmisülésével. Azzal, hogy ne vegyem őket túl komolyan, …

Hello Rodosz, megjöttem!

Published by

13 napja érkeztem Rodosz szigetére, amely utazás rendhagyónak számít az elmúlt 8 év látogatásaihoz képest, mert ezúttal nem rövid távra tervezek. 8 év a szigethez köthető szerelem, álmodozás, alkotás és sok-sok tapasztalás után most 3 bőrönddel megérkeztem egy esős novemberi estén – ide költöztem.   Annak ellenére, hogy már hosszú évek óta vágytam a szigetre, a döntésem és az események is nagyon gyorsnak tűnnek (talán egy ilyen új kezdetre nem is lehet eléggé felkészülni) és még most is hihetetlen, hogy megtettem és itt vagyok. Nem teljesen vakon utaztam, hiszen az elmúlt évek alatt tudatosan és nagy-nagy szenvedéllyel kutattam a helyiek életét, szokásait, gondolkodását, életfelfogását készülő könyvemhez, és elég széleskörű helyismeretre tettem szert, de még sincs biztos támpont, garancia egy új kezdettel kapcsolatban. Az ember dönt, és onnantól belemegy, vállalja az ismeretlent, a kiszámíthatatlant, az újjászületést. Ez egy rizikó minden esetben, amit természetesen sok félelem is vett körül. De nem toporoghatok örökké a félelmeim mögötti szűk térben, hiszen olyan nagy erők munkálnak bennem, amelyek ide hoztak erre a görög szigetre – ezeket nem fojthatom el örökre. …

Eredetünk – Genesis

Published by

  A napokban láttam Sebastiao Salgado 73 éves brazil “fénnyel író” művész fotográfiai tárlatát a Műcsarnokban. Salgado képeivel először idén tavasszal találkoztam egy civilizációkat magyarázó előadássorozaton, mely után lázas keresésbe fogtam a fotográfus munkásságával kapcsolatban. Nem vagyok hivatásos műértő, egyszerűen csak átrezonált a képeken valamiféle erő, igazság?, amely magával rántott. Hamar rájöttem, hogy nem egy egyszerű fotográfusról van szó, és újra eljutottam egy olyan alkotó emberhez, akinek élete eggyé olvadt alkotásaival, küldetése lett a művészete, és művészete vált a küldetésévé – mindezt akarata, tervei és közgazdasági tanulmányai ellenére. Miután megnéztem a róla szóló ‘The Salt of the Earth’ című dokumentumfilmet, napokig nem tértem magamhoz. Azóta vártam az alkalomra, hogy írhassak róla, és persze rohantam a november 12-ig Budapesten lévő, eddig a világ számtalan pontján bemutatott Genesis névre keresztelt kiállítására, ahogy csak tudtam. Jöjjön most mindaz, amit ez a tárlat a felszínre hozott bennem.   A kizárólag fekete-fehér fotók nyelvén “beszélő” Salgado munkásságának harmadik nagy léptékű, hosszútávú projektje a Genesis (ezt előzte meg a Munkások – 1993, és a Vándorlás – 2000), melyben a korábbi munkáihoz hasonlóan egy globális, …

Fado – a portugál lélek zenéje

Published by

Igaz, már nem emlékszem pontosan mikor volt az első találkozásom a fado-val, de a műfajon belül Mariza-t nagyon megjegyeztem magamnak. De nem csak én vagyok így ezzel. Az UNESCO szellemi világörökségének részeként számon tartott világszerte híres portugál zenei műfaj – a fado jelenleg élő legnagyobb művészének tartják Mariza-t. Évek óta notóriusan lecsúsztam a magyarországi koncertjeiről (pedig volt jó pár), és ez így történt az idei márciusi MÜPA-s fellépésével is. De ezúttal úgy döntöttem nem várok a következő hazai koncertig és Mariza után szaladok a szomszédos Bécsbe az április 18-i fellépésére, melyet a Wiener Konzert Haus nagytermében rendeztek. Ennek a felejthetetlen koncertnek a hatására merültem el egy kicsit jobban a fado világában, amit most megosztok Veletek is.   A koncert előtt nem olvasgattam a műfaj keletkezéséről, történelmi hátteréről, vagy jellemzőiről. Engem a koncertre a fadonak az a varázslatos atmoszférája vitt el, amit a portugál és spanyol gitár lírai hangzása, a szóló énekes érzelmi kitárulkozása teremt meg. Ugyanezt az akusztikus, őszinte, érzelmekkel szinte túlcsorduló hangzást kizárólag a görögöknél hallottam olyan titkos, eldugott, félhomályos kávézókban, ahol éjszaka összegyűlik egy “beavatott” társaság, …