All posts tagged: Tirol

Nyári hosszú hétvége Tirolban

Tirolban életemben először télen jártam, amikor minden hófehér volt az épp akkor leesett fél méter hótól. Egyből beleszerettem ebbe a vidékbe, és már akkor megfogadtam, hogy ide egyszer visszajövök nyáron, hogy egy óriásit kiránduljak az alpesi tájakon, milka teheneket fotózzak, harapjam a sűrű friss hegyi levegőt távol az embertömegektől. Ez így is lett tavaly augusztusban és minden várakozásomat felülmúlta a nyári Tirol vakító zöld tájaival, és a vidéki élet minden szépségével, nyugalmával. Teljesen amatőr kirándulóként még nem a komolyabb túraútvonalakról fogok itt beszámolni, de az biztos, hogy az ott töltött három napot szokásomhoz híven divatos szóval “kimaxoltam”, csúcsra járattam (a párom nagy örömére), és azt hiszem ennél több látnivaló semmiképp nem fért volna bele… Ha nem vagy ennyire maximalista, akkor is jó program tippeket találhatsz magadnak a következőkben, ha a tiroli Wilder Kaiser környékére utazol.   Tényleg hatalmas ötlet volt egy nyári hosszú hétvégét az Alpokban tölteni, főleg annak javaslom, aki csendre vágyik és szeretne picit lehűlni a csipkés hegyek között az alföldi forrósághoz képest. Nekünk annyira jól sikerült ez a lehűlés, hogy pont azon …

Tirol szíve: az osztrák Alpok – egy hétvége Ausztriában: Wattens

Az utazás a legjobb dolog a világon! Na nem csak azért írom ezt, mert ez egy úti beszámoló, hanem azért is, mert már annyi, de annyi kaput megnyitott előttem csodásabbnál csodásabb, és érdekes világokba. Ilyenkor mindig igyekszem mélyen magamba szívni a hely minden rezdülését és megérteni, átélni, érezni azt, amit az új helyszín adhat nekem. Ha ez sikerül, úgy érzem kaptam még egy apró kis árnyalatot a palettámra, amivel színesebb lettem és színezhetem én is tovább vele a világot! 🙂 És néha egy hétvégi utazás is csodákra képes itt, egy szomszédos országban… Nem fogok végig filozofálni, de talán életemben először most hasított belém (annak ellenére, hogy ez már a sokadik látogatásom Ausztriában) nagyon erősen az a tény, hogy mi emberek húzunk egy képzeletbeli határt földrajzilag, és attól a ponttól ott egy új világ. Magyarországot és Ausztriát csak egy hajszálnyi vékony képzeletbeli vonal választja el a térképen, de magyarként időnként úgy éreztem magam, mint Alíz csodaországban. Hogyan lehet az, hogy egymáshoz ennyire szorosan közel lévő helyek között ekkora kulturális, mentális, infrastrukturális, anyagi különbség van? Minden esetre fantasztikusan éreztem magam, és már-már …